Főkép

A karácsonyi puding című novelláskötet szerencsés is, meg nem is. Decemberben, amikor közeledik a mézeskalácsszagú, fenyőillatú ünnep, valószínűleg számosan megvásárolják ideális ajándékként, hisz már a címében is ott viseli a karácsony nevét. Év közben azonban talán könnyen lebeszéljük magunkat róla, mondván, ez afféle alkalmi csemege. Pedig A karácsonyi puding különleges novelláskönyv, amely bármikorra tökéletes szellemi táplálék lehet: főleg Sipos Katalin új fordításában, ami idén már a második alkalommal került kiadásra.

 

Agatha Christie krimiszerzői pályája ugyan egy regénnyel indult el 1920-ban, A titokzatos stylesi esettel, de egész fiatalkorában folyamatosan publikált novellákat és elbeszéléseket különböző folyóiratokban (ezeket aztán nem sokkal a halála előtt jelentették meg végre könyvbe szerkesztve is). Ahogyan azonban egyre sikeresebb lett és egyre többet kísérletezett az írással, lassanként megszabadult a novellaformától, s szinte csak regényeket publikált. Számomra Sir Arthur Conan Doyle hőse, Sherlock Holmes, a tanácsadó detektív egyértelműen novellaszereplő, akit a róla készült ötvenhat elbeszélésből jobban meg lehet ismerni, mint a négy főszereplésével íródott, és klasszikussá vált, de személyére sokkal kevésbé koncentráló regényből. Ezzel szemben Poirot igazi regényhős, akinek a karaktere nem a holmes-i mintára íródott korai novellákból, hanem sokkal inkább a csavaros, logikus és terjedelmes regényekből bontakozik ki.

 

Épp ezért különleges könyv A karácsonyi puding. Először is elbeszéléskötet, nagyrészt Poirot főszereplésével, amely 1960-ban jelent meg, amikor Agatha Christie hazájában már tizenkét év óta nemigen jelentkezett mással, csak regényekkel. Másrészt szerkesztett válogatás, s a benne szereplő hat elbeszélés korábban folyóiratközlésben már megjelent: ám az írások nagyobbik fele, a három hosszabb történet (A karácsonyi puding  esete, A spanyol láda rejtélye, Greenshaw Bolondvára) mégsem „újrafelhasználás”, hiszen újságpremierje is csak az ötvenes évek végén volt: vadonatúj, s amint a kötet előszavából kiderül, Christie számára is szívmelengető, fontos írás…

 

Ráadásul a könyv mindegyik darabjának van valami saját különlegessége. A karácsonyi puding  esete, és A spanyol láda rejtélye eredetileg egészen rövid történetek voltak. Az előbbi eredeti változata, a Karácsonyi kaland 1923-ban jelent meg a Sketchben, s bár a sztorija szinte azonos volt a jelen gyűjteményben szereplő íráséval, pontosan az a különleges hangulat hiányzott belőle, amiért A karácsonyi puding esetét nagyon lehet szeretni: a modernizálódó ötvenes évek végének a múltbeli karácsonyokat visszakívánó, sóvárgó, emlékeket felidéző nosztalgiája. A ládás gyilkossági rejtély aprócska Hastings-történet volt – A bagdadi láda esete címmel 1932-ben jelent meg a Strand Magazine hasábjain –, s mivel új változata a szereplők jellemének jóval alaposabb kidolgozásával, több gyanúsítottal és sokkal humorosabb leírásokkal lepi meg olvasóját, Sir Henry Clithering ezzel kapcsolatban is felkiálthatna, mondván: eredetileg a novellában „Nem kaptunk egyebet, csak egy csupasz csontvázat – most pedig már milyen sok jó husika van rajta!” (Igaz, a nyugalmazott rendőrfőnök eme felkiáltását még Mrs. Bantry is morbidnak minősítette a Miss Marple című, tavaly megjelent kötetben – de azért igaz volt.)

 

Aztán ott van a Greenshaw Bolondvára, amelynek a háttértörténetéről tavaly, A Greenshore-gloriett megjelenésekor sokat lehetett olvasni. Ez a Miss Marple-novella eleve kakukktojás A karácsonyi puding esetében, hiszen nem Poirot-ról szól. Ráadásul a novella furamód egy címhez íródott sztori. Christie ugyanis korábban nagylelkűen szerződésbe foglalta, hogy megír egy The Greenshore Folly című történetet, amelynek a bevételeiből egyházközsége templomának fog üvegablakot készíttetni. A végül megszületett írást azonban a kiadók túl hosszú novellának minősítve elutasították, s így csak két éve jelent meg először angolul, tavaly pedig magyarul, A Greenshore-gloriett címmel. Christie-nek azonban fontos volt az ígérete, így gyorsan megírta a Greenshaw Bolondvárát (az eredeti cím csak egy kicsit tért el az előre rögzítettől, mivel így hangzik: Greenshaw’s Folly), s a bevételből igenis elkészült az üvegablak, egy nyájas Jó Pásztorral és szépen felismerhető, a gyerekeknek kedves állatokkal.

 

A kötetben további három novella olvasható még, melyek közül Az elnyomott feltétlenül kiemelkedik, legalábbis a terjedelmével. Az én két kedvencem azonban A szedertorta és Az álom. Ha már emlegettem Sherlock Holmes-t, hát számomra ezek igazi Holmes-rejtélyek, ahol semmi sem igaz, amit látunk, Poirot-nak pedig egyszerűen a képzelőereje és az emberismerete segítségével kell kikövetkeztetnie, mégpedig hallatlanul gyorsan, miért és hogyan lett öngyilkos a különc milliomos, aki korábban megálmodta saját halálát, s mit árul el a szedertorta a vénséges vén ikerpár egyik tagjának halálos balesetéről.

 

A karácsonyi puding szórakoztató krimikaland: nem csak karácsonyra. Ráadásul új, Sipos Katalin jegyezte fordítása különösen jól sikerült. Amint elkezdtem olvasni a már szinte unásig ismerős, korábban magyarul két kiadásban is napvilágot látott Poirot-novellákat, azonnal úgy éreztem, hogy szinte ismeretlen terepen vagyok, mintha nem is ezeket a szövegeket tartottam volna a polcomon évek óta, és csak a történetek lennének azonosak: ennek oka pedig az, hogy rá kellett jönnöm, az előző fordításból egész bekezdéseket hagyott ki az egyébként jóízű, egészen Christie-féle, bár itt-ott félrefordított változatot megalkotó első fordító. Most klasszikus utalások, sok-sok Shakespeare, ételnevek, apróságok kerültek vissza a szövegbe, s színezik tovább ezt a bájos, igazi (néha karácsonyi) világot, amelynek hat novellájából az öt Poirot-ról szólót David Suchet főszereplésével filmen is élvezhetjük. Nem lehet mást tanácsolni: polcra vele!


A kötetben olvasható novellák:
A karácsonyi puding esete
A spanyol láda rejtélye
Az elnyomott
A szedertorta
Az álom
Greenshaw Bolondvára

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november