Főkép

Mitől válik aktuálissá a régi zene? A válasz egyszerűnek tűnik: az értelmezéstől. A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) barokk együttese az élő legenda, a barokk felszentelt papja, Jordi Savall vezényletével ennél még többre vállalkozott, amikor egy olyan tematikus programmal készült három estére is a Zeneakadémián, amelyet akár korunk klímaváltozására adott reflexióként is értelmezhetünk. A vihar, a mennydörgés és a víz jut főszerephez a kiválasztott művekben, az angol, francia, itáliai és német példákon, operai, tánchoz írt vagy tisztán hangszeres zenékben, amelyek számos barokk zenei variációt és ötletes megoldást tárnak a hallgatóság elé.

 

A koncert első felében Matthew Locke, „A vihar – kísérőzene” hangzik fel. Locke a Henry Purcell előtti Anglia legjelentősebb alakja és egyben a szigetország első operájának, az 1656-ban bemutatott Rodosz ostromának egyik zeneszerzője volt. A most bemutatott 1674-ben írt darab a zenetörténet első zenés Shakespeare-adaptációja, amelynek szerkezetét a BFZ páratlan tisztaságú és dinamikájú játéka teszi transzparenssé. Jean-Féry Rebel, „Az elemek – szvit” újszerű balettzenéje XIV. Lajos francia király udvarában született, amely a káoszt rendezett egésszé teremtő Természet dicshimnusza, telis-tele a korban egyedinek számító hangszeres megoldással, amelyek az egyes elemek újrarendeződését és áramlásait ábrázolják. Az est egyik fénypontja a madarak éneke, amikor a természet kialakult tereiben megjelenik az élővilág, a furulya és egy szóló hegedű egyre több hangszerrel kibővülő párbeszéde pedig a kezdeti kakofóniát zsibongó harmóniára változtatja.

 

2016-ban a Zeneakadémia közönsége már hallhatta ezt a két művet Jordi Savall és a Concerto Copenhagen értelmezésében, ahogyan a második részt záró Telemann, „Vízizene” kompozíciót is, ezért külön élményt nyújt az összehasonlítás lehetősége és annak az állandó felismerése, hogy mennyire nagyszerű zenekar a BFZ. Ez akkor még áttetszőbbé válik amikor Lesták Bedő Eszter, a zenekar elsőhegedűse értelmezésében felcsendül Vivalditól a „Tél”. Ez az agyonjátszott és unalomig hallott darab frissnek tetszik, és a fokozott tempónak, a szólamok tiszta szétválasztásának és nem utolsósorban a nagyszerű szólónak köszönhetően egészen magával ragadón hangzik fel. 

 

Ez a felszabadultság a két ráadásban köszön vissza, Ravel egy táncában, amikor Savall a közönség Tá-Tá-titi-Tá tapsát is vezényli, és leginkább a koncertet záró, III. Lajos születésére írt fesztív darabban. Ebben a kompozícióban kapcsoltak először össze több hangszeres csoportot a barokkban úgy, hogy annak a réteges építkezése egy egészen magával sodró hangulatot teremt, ami teljesen elfeledteti a koncert tematikájának lehetséges értelmezését és egyszerűen a zene felemelő érzésével tölt el.

 

Szombat és vasárnap este is a Zeneakadémián, hétfőn pedig a BFZ a Budapest Music Centerben Lukács Miklós cimbalmossal!