Főkép

Ez már nem az első eset, hogy egy ismert stand upos, mellőzve a színpadot, írásra adja a fejét. Szeretem, ha valaki sokoldalú és más területen is kipróbálja magát, főleg akkor, ha ez a csere ilyen szórakoztatóra sikerül. Elöljáróban csak annyit, hogy nem igazán egyezik olvasmányok terén a férjemmel az ízlésünk, nagyon szűk az a keresztmetszet, amit mindketten olvastunk (gyakorlatilag a kötelezők az iskolában). Most mégis, miközben olvastam Kőhalmi Zoltán könyvét, és épp nem kacarásztam, csak azt tudtam ismételgetni hangosan: ezt neked is el kell olvasnod!

 

Már a cím se mindennapi, Jonas Jonassont megszégyenítően hosszú és gubancos. A téli tájban egy tőkehal felett elmélyülten gondolkodó szerző képe pedig még szürreálisabbá teszi az összhatást. Ha valakinek lett volna olyan gondolata, hogy ez egy igazi multikulti, véresen komoly magyar-skandináv krimit kap a pénzéért, itt már sejtheti: Kőhalmi Zoltán hozza a tévében megismert, képtelen asszociációkból álló, megállíthatatlan lavinaként hömpölygő féktelen humorát. Sorra veszi a skandináv krimik kötelező kellékeit (alkoholista, emberkerülő nyomozó, titkosszolgálat, kegyetlen gyilkosság, hatalmas fordulatok) és ezt megspékeli némi kis magyar abszurddal. A végeredmény pedig annyira posztmodern, amiért már simán kijárna egy rangos díj is.

 

Már az első fejezet első bekezdésében több cigi, szesz és kávé fogy el, mint a Blaha egyik talponállójában reggel 8-ig, és ez a mértéktelen túlzás végigvonul az egész regényen. A kávé szent és sérthetetlen magasságokba emelkedik, a végtagveszteség pedig szinte még áldásos hatásúnak is bizonyul, hiszen így a kéregzuzmószesz-raktárt mindenhová magával viheti Bjornsen felügyelő, a főszereplő. Akit egy gyilkossági ügy miatt ugrasztanak ki az ágyból, ám ahogy göngyölíti fel a szálakat, úgy keveredik bele egyre jobban az ügybe és sötét összefüggésekre bukkan. A titkosszolgálat is megjelenik a színen, ezzel végképp összegubancolódnak a szálak.  

 

Nemcsak a gyilkosságok kidolgozottsága erős, hanem a karakterek is, kezdve Anadylmmel, a tizenöt éves rendőrrel, aki egy iratszekrényben lakik az őrsön. De lesz itt minden, mint a búcsúban: orosz-német bandaháború, megjelenik a színen a korrektor és az író is. Közben néhány szürreális képben felbukkan Bjornsen nyomozó gyermekkorából egy-két képkocka, de megismerkedhetünk a fúziós konyha alapjaival a tőkehalmáj-krémtorta kapcsán, amelynek receptjét a rendőrbál bűnjelekből rendezett tomboláján nyerte Ingrid, és közben eljutunk Japánba, valamint tanúi lehetünk egy kibontakozó vámpírrománcnak is.

 

Ez tipikusan az a kötet, amit nehezen tettem le, de amint kiolvastam, máris azon agyaltam, mikor tudom újrakezdeni. Mert biztosan nem esett le elsőre minden poén, rejtett utalás. Annyira sűrű a szöveg, mint a frissen főzött puncspuding, még a harmadik-negyedik olvasásra is tartogat meglepetéseket, ebben biztos vagyok. Jonas Jonasson-rajongóknak kötelező olvasmány, de a skandináv krimi kedvelőknek is izgalmas kiruccanás lehet.