Főkép

A tavaly debütált Bondoró ezúttal a pünkösdi hosszú hétvégén kerül megrendezésre. Több mint tíz külföldi fellépővel, különleges utcaszínházi attrakciókkal és vásári forgataggal várják a közönséget.

 

Kapolcs legújabb fesztiválja, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál egyelőre még újdonságnak számít a hazai fesztiválpalettán. A magát vidám kavalkádként aposztrofáló rendezvény tavaly jött létre hiánypótló céllal: a szervezők a Magyarországon talán kevésbé jól ismert utcaszínházi műfajokat, s a hozzájuk kötődő street art közeget szeretnék népszerűsíteni a közönség számára.

 

A május 29-én nyitó Bondoró idén 6 különböző programhelyszínen mutatja meg nekünk az utcaszínház izgalmas világát. A Bondoró Porondon négy napon keresztül gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal találkozhatnak a látogatók, de lesz tűz show és bohóc show, valamint marionett előadások is. Érkezik a Bab Társulat, akik elhozzák a Bondoró Fenevadjait, világjáró marionettjeivel fellép Sarkadi Bence, helyet kapott a programban a Langaléta Garabonciások, a Ziránó Színház és Boka Gábor Színháza is. De porondra lép majd Papito és a Kajárpéci Vízirevü, a Tűzmadarak cirkusz csoport, valamint a Mágustones és a Kócos Cikusz is.  

 

A Bondoró érdekessége, hogy a kapolcsi utcákat és tereket programhelyszínekké varázsolja, minden pillanatban történik valami, ami mosolyt csal az arcokra. A fesztivál négy napja az egyszeri és megismételhetetlen pillanatoké, testközelből tapasztalhatjuk meg az utcai művészetek erejét. A közönség között játszó masír bandák, az utcákon fel-feltűnő hazai és külföldi óriásbábok, valamint a pantomímesek játéka szinte kézzel fogható.

A fesztivál fő attrakcióit adó utcaszínházi produkciók mellett a zenei koncertek is helyet kaptak a kínálatban. A Bondoró egyetlen épített, zenei színpadán fellép többek között Magyarország első balkán rezes bandája a Guča Partyzans Brass Band, érkezik a modern ír kocsmazene féktelen világát képviselő Firkin, de jön a Brass on the Road és a népszerű etnohiphop formáció, a Zuboly is. Szintén itt lép majd fel zenés mesemondó estjével Szabó Balázs, valamint a Rájátszás is. Beck Zoltán (30Y), Egyedi Péter (Óriás), Kollár-Klemencz László (Kistehén), valamint Szűcs Krisztián (HS7), Jancsovics Máté, Grecsó Krisztián és Háy János tíztagú formációja egy közös irodalmi-zenei produkcióval érkezik a Bondoróra. A koncertek sorát a külön erre az alkalomra összeálló Müller Péter Sziámi AndFriends feat Oláh Gipsy Beat fellépése zárja.

 

A zenei palettát tovább színesítik a Bordűrben és a Torkolatban fellépő zenekarok. A pünkösdi hétvégén találkozhatunk itt a Juhász Gábor Trióval, a Zrínyi Pop formációval, a Noshnach duóval, Kardos-Horváth Jánossal, valamint a Sky Fanatic zenekarral. Fellép még Vázsonyi János, Farkas Izsák, a Bélaműhely és Merics Niki sanzonénekes is, valamint az InFusion Trio és Fodor Shodor Balázs az élő wurlitzer.

Emellett a szervezők elárulták azt is, hogy több mint tíz különleges, külföldi attrakcióval és előadással kedveskednek idén a közönségnek. A Bondoró a bemutatkozó nemzetiségek terén is igyekszik színes és változatos kínálatot nyújtani: belga és cseh fellépők, francia és olasz utcaszínházi produkciók is jelen lesznek Kapolcson, de képviseltetik magukat szerb, lengyel, ukrán, sőt spanyol és argentin előadók is. A világzene szerelmeseinek például két különleges formációval is kedveskednek idén. A nemzetközi fellépők kilétére egyelőre nem derült fény, de úgy tudjuk, már nem kell sokáig várni a bejelentésükre.

 

“Régóta nagy vágyunk volt, hogy összehozzuk néhány napra a számunkra oly kedves utcaszínházi produkciókat és műfajokat, megmutassuk ezek szépségét az embereknek. A helyszín adott volt, hiszen Kapolcs szintén közel áll a szívünkhöz, több éve szervezzük a saját magánudvarunkat a Művészetek Völgye keretein belül is. A tavalyi évben végre nekiveselkedtünk a feladatnak, hogy valóra váltsuk ezt az álmunkat. Nagy örömünkre rögtön az első alkalommal elkápráztatta a közönséget a Bondoró. Sok kedves szót és pozitív visszajelzést kaptunk a fesztivált követően. Így nem is volt kérdéses számunkra, hogy folytatnunk kell a Bondoró szervezését. Sőt! Idén igyekeztünk tovább bővíteni a programok sorát, beemelni külföldi utcaszínházi produkciókat és fellépőket is a felhozatalba. Felvettük a kapcsolatot több kulturális intézettel és nagykövetséggel is, és elmondhatjuk, hogy a Francia Intézetnek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően máris sikerült bővítenünk a külföldi fellépőink sorát. Szeretnénk a jövőben ezt a tendenciát növelni. A nemzetközi piacon több neves utcaszínházi fesztivál is jelen van, akik a példaképeink közé tartoznak. Az Edinburgh Festival Fringe, vagy épp a toszkánai Mercantia in Certaldo street art fesztiválok minden évben elbűvölnek minket. Terveink között szerepel például az is, hogy hosszútávon együttműködést alakítsunk ki ezekkel az utcaszínházi műfajokat felvonultató külföldi fesztiválokkal. Bízunk benne, hogy partnerekre találunk ez úton is.” - mondta Virág Erzsébet, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál tulajdonos-igazgatója.

Mivel a kapolcsi utcaszínház fesztivál ebben az évben egybeesik a május utolsó vasárnapján tartott nemzetközi gyereknappal, a Bondoró szervezői változatos programokkal várják a legkisebbeket is. A MeseKert névre keresztelt bábos programhelyszínen fellép majd az Álomzug Társulás, érkezik a MárkusSzínház, a Szamárfül Projekt, valamint az Évkerék Társulat és Fabók Mancsi is. Lesz továbbá világító bábokat felvonultató Ledpuppets előadás, fellép Vándormuzsikus és a Dobronka Cirkusz, valamint itt látható a Barboncás Társulat és Fekete Dávid műsora is. A gyerekelőadások sorát bővíti a Hahó Együttes, a Kultúrpart Társulat és a Veronaki zenekar gyerekkoncertje is.

 

Az állandó programok között is találunk gyerekfoglalkozásokat. Lesz Molyolda, Csúzlizda és bábkészítő workshopok is. Emellett folyamatosan jelen lesz társasjátékaival a Játszóház Projekt, szórakoztat a Tintaló Cirkusz, de lesz Fotószínház, Mikropódium és Nyitott Műterem is, ahol az alkotás élményét próbálhatják ki gyerekek és felnőttek egyaránt. A családi programok sorát kiállítások és geotúrák bővítik a fesztiválon. A négynapos rendezvény záró felvonulását egy különleges tűz show adja majd, aminek keretén belül a Bondoró saját főnix madarát láthatja itt először és utoljára a közönség, mielőtt tűzre vetik azt,  hogy a következő fesztiválon feltámadhasson hamvaiból.

 

Kedvezményes bérletek és családi jegyek már kaphatók elővételben a 2020-as Bondoró Utcaszínház Fesztivál weboldalán: www.bondoro.hu

 

Forrás és további infó:

Bondoró 2019 – Official Aftermovie

Bondoró Facebook

Bondoró Instagram