Főkép

2016-ban megalapítottuk a GetCloser Jazz Festet, mely alapvetően egy háromnapos fesztivál, és eddigi rövid múltja ellenére Magyarország prémium jazz fesztiváljai közé került. Közülük is kiemelkedik a fellépők névsorával: a hazai jazzélet meghatározó alakjai mellett olyan világsztárok léptek már fel, mint Billy Cobham, Richard Bona, Trilok Gurtu, Paolo Fresu, Omar Sosa, Ron Carter, Richard Galliano, John Scofield, Erik Truffaz, Nicholas Payton, James „Blood” Ulmer, Lizz Wright, Kenny Garrett, Patricia Barber és az Aguas Trio.

 

2020 márciusában az 5. GetCloser Jazz Festre különleges, jubileumi programmal készülünk és öt napon keresztül ünnepeljük a műfajt. A hazai jazz krémje hangsúlyosan képviselteti magát rajta, így fellép a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó, a Barabás Lőrinc Quartet, itt mutatkozik be Mogyoró Kornél és Papesch Péter vadonatúj duója, Lukács Miklós első alkalommal lép színpadra Gerald Cleaver dobossal és Harish Raghavan bőgőssel, valamint itt tartja az épp 50 éves legendás ECM kiadónál megjelent Titok című lemezének bemutatóját Snétberger Ferenc is. Snétberger Ferenc új triójában két legendával játszik együtt: a Charles Lloyd, Tomasz Stańko és Bobo Stenson partnereként is ismert svéd bőgőssel, Anders Jorminnal, valamint az amerikai avantgárd dobossal, Joey Baronnal, aki John Zorn együttesének meghatározó tagja, de játszott Bill Frisellel, John Scofielddall, Al Jarreau-val és Dizzy Gillespie-vel, illetve a popzene olyan ikonjaival, mint Michael Jackson vagy David Bowie. A fesztivál fénypontja Erik Truffaz lemezbemutató koncertje és Richard Bona & Alfredo Rodriguez fellépése lesz.

2020. MÁRCIUS 4. – LITHIUM

A Lithiumot a szaxofonos és klarinétos Chris Speed, a gitáros Keisuke Matsuno, a bőgős Stefan Lievestro, valamint a dobos Peter Lenz alkotja. Zenéjük különféle műfajok kereszteződései között kalandozik, ötvözi a modern jazzt, a kortárs klasszikus zenét és megfűszerezi némi indie-rock hatással. A tizenkét hang, a Messiaen skála és a rock üteme fenséges és légköri kamarazenét teremt.

A Lithium kvartettet az osztrák dobos és zeneszerző Peter Lenz vezeti, aki fiatal kora ellenére számos zenei sikert ért el, többek között megkapta a rangos Fulbright- ösztöndíjat. Peter Lenz 2013-ban kezdett együtt dolgozni Chris Speeddel, amikor az ösztöndíj miatt New Yorkba költözött. Speedet a New York Times napjaink egyik legjelentősebb improvizációs jazz zenészének tartja és Lenz is a rá legnagyobb befolyással ható zenésznek tartja. Stefan Lievestro és Lenz Hollandiában együtt tanultak. Az elmúlt évek során basszusgitárosként Bob Berg, Philip Catherine és Freddie Hubbard együtteseiben zenélt. A zenekar legújabb tagja a japán-német gitáros, Keisuke Matsuno, aki az élénk brooklyni jazz-élet egyik fontos szereplője. A 2016-ban megjelent debütáló lemezt követően a kvartett 2019 tavaszán turnéra indult, majd stúdióba vonult. 2020 tavaszán jelenik meg az új album, mely bemutatója alkalmából érkezik a zenekar Budapestre.

2020. MÁRCIUS 5. – HARCSA VERONIKA & GYÉMÁNT BÁLINT

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak, majd egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Kidolgozták, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal, valamint a személyes ihletettségű, mélységet, felszabadultságot és humort magukban hordozó dalaikkal. A néző a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehet fültanúja.

Együttműködésükhöz eddig nyolc lemez, valamint számtalan fesztivál- és klubkoncert kötődik több kontinensen, a világ huszonöt országában. Az elmúlt években akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká, és bár legújabb Shapeshifter, vagyis Alakváltó című lemezüket quartetben rögzítették két belga zenésszel, közös munkájuk magja továbbra is a duó.

 

2020. MÁRCIUS 5. - LUKÁCS MIKLÓS – CIMBALOM UNLIMITED FEAT. GERALD CLEAVER & HARISH RAGHAVAN

Lukács Miklós, a cimbalom virtuóza, lenyűgöző muzsikus, akinek figyelemre méltó technikai készsége kreativitással párosul. Új távlatokat nyitott hangszere megszólaltatásában, miközben műfajilag is kiterjesztette annak lehetőségeit, és igazolta, hogy a zene változatlanul a jó öreg egyetemes nyelv. Lukács sokféle zenét használ a világ minden tájáról, s befogadóképessége tényleg határtalan. Ám a lényege teljesen egyéni. Látszatra az európai komolyzene, a cigányzenei hagyomány és a jazz világát járja be, azonban dalainak repertoárja ennél sokkal szélesebb.

A budapesti koncerten első ízben partnere a Harish Raghavan (nagybőgő) és Gerald Cleaver (dob) alkotta lehengerlő ritmusszekció.

2020. MÁRCIUS 6. – BARABÁS LŐRINC QUARTET

A Barabás Lőrinc Quartet 2015-ös megalakulása óta két nagylemezt jelentetett meg. (Beardance 2016, Other Than Unusual 2018) A zenekar az instrumentális popzene és a jazz mellett számos stílust emelt be műsorába. Barabás szerzeményeiben a világzenei és klasszikus zenei hatások is nyomonkövethetőek.

Barabás Lőrinc – trombita Cséry Zoltán – billentyűk Herr Attila – basszusgitár Mihalik Ábel – dobok

 

2020. MÁRCIUS 6. – ERIK TRUFFAZ QUARTET

Lune Rouge – új programmal, új energiákkal érkezik ismét Magyarországra kvartettje élén a svájci származású francia csodatrombitás, Erik Truffaz, aki három évtizede ontja a varázslatos, az igényesség és a közérthetőség értékeivel egyaránt felvértezett zenéit.

Erik Truffaz – trombita
Benoit Corboz – billentyűs hangszerek Marcello Giuliani – basszusgitár Arthur Hnatek – dobok

2020. MÁRCIUS 7. - MOGYORÓ KORNÉL & PAPESCH PÉTER REBIRTH OF THE AZUMA NINJA

Mogyoró Kornél ütőhangszeres és Papesch Péter basszusgitáros izgalmas duója különleges zenei élményt ígér a hallgatóinak. A két virtuóz zenész és jóbarát a flamenco-, a latin- , az afrikai-, az indiai gyökerű és az elektronikus zenét a szabad improvizáció világával vegyíti és mesteri összjátékkal saját, egyéni hangzásukra alakítja. Az est során változatos kompozícióikkal, tüzes ritmusokkal, lágy kalimbaszóval, húrok tépésével, ősi és modern dobolással élesztik újra az “Azuma Ninja” legendáját.

Mogyoró Kornél jónéhány világsztárral játszott együtt már a világot jelentő deszkákon és lemezeken, olyan nevekkel, mint Quincy Jones, Dee Dee Bridgewater, Gary Novak, Alfredo Rodriguez, Richard Bona, Borlai Gergő, Tony Lakatos, vagy Dominique Di Piazza. Jelenleg a norvég basszusgitáros Per Mathisen zenekarának - a Heavy Weathernek tagja, az Ewiva! trióban pedig az énekes Tóth Evelinnel és a hegedűvirtuóz Frankie Látóval zenél együtt. Kornélt három egymást követő évben szavazták Magyarország legjobb jazz ütőhangszeresének a kritikusok és a közönség egyaránt. A Meinlpercussion, a Meinlcymbals, a Roland és Audio-Technica nemzetközi endorsere.

Papesch Péter jelenleg Németországban él és zenél, előtte pedig Magyarországon a dob szupersztár Borlai Gergővel alkotott legendás ritmusszekciót több mint 15 éven keresztül, többek között Presser Gábor zenekarában, a Kaltenecker trióban vagy az LGT-ben.


2020. MÁRCIUS 7. – RICHARD BONA & ALFREDO RODRIGUEZ FEAT. THE POCKET QUEEN

A Grammy-díj jelölt művészek, Richard Bona és Alfredo Rodriguez először közös mentoruk, Quincy Jones révén imerkedtek meg egymással. Sok éves barátság után a duó a stúdióba ment, hogy együtt dolgozzon Rodriguez Tocororo albumán, amelyet Quincy Jones készített. Az albumon két dalt, a „Raíces (Roots)” és az „Ay, Mamá Inés” közösen alkották, amelyekben megmutkozik, hogy az egyedülálló zenei hátterük összehangolása milyen inspiráló hangokat állít elő. A sokszínű és dinamikus duóhoz csatlakozik a New Orleans-i multi-instrumentalista zenész- dalszerző, Taylor Gordon is, aki már nem csak a színpadon társuk, hanem stúdióba is együtt vonultak.

Egy kameruni kisvárosból érkező Richard Bonat már nagyon fiatalon lenyűgözte a basszusgitáros legenda, Jaco Pastorius, egyéni játékstílusa inspirálta őt, hogy hangszert vegyen a kezébe. Évekkel később Bona a világ egyik legelismertebb basszusgitárosává vált. 2007-ben a negyedik stúdióalbumát, a Tiki-t Grammy-díjra jelölték a Legjobb kortárs világzene album kategóriában. A több mint harminc éves pályafutása során a béke, a boldogság és az egység elősegítését tűzte ki zenélése céljául.

Alfredo Rodriguez 2006-ban, a Montreux Jazz Fesztiválon találkozott Quincy Jones- szal, majd elhagyta Kubát és családját, hogy az Egyesült Államokba vándoroljon és megvalósítsa álmát. Alfredo Havana szigorú és klasszikus konzervatóriumában tanult. Művészetét Bach és Stravinsky legalább annyira inspirálta, mint az afro- kubai gyökerei és a jazz. Az elmúlt évtizedben Alfredo világszerte elismert fiatal kubai művésszé vált, amit egy Grammy-jelölés is igazol.

Noha Taylor Gordon több hangszeren is kiválóan muzsikál, elsődleges hangszere a dob. Eddigi rövid karrierje során számos ismert művészekkel osztotta meg a színpadot: Beyonce, Musiq Soulchild, Robert Glasper, Fifth Harmony, Alfredo Rodriguez és Stevie Wonder. 2017 közepén Taylor elkezdte a rendkívül népszerű dob-videói közzétételét a közösségi médiában, és most megközelíti a negyedmillió követőt minden közösségi médiaplatformon. Videói felkeltették olyan művészek figyelmét is, mint például Questlove, Erykah Badu, Martin Lawrence, és Timbaland.

2020. MÁRCIUS 8. – SÁRIK PÉTER TRIO

A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált. Sikerük egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a jazz-zenekarok többsége. Az együttes koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop vagy rock koncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián, vagy a legkomolyabb koncerttermekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájával sok új rajongót hoz a jazznek.

Sárik Péter - zongora Fonay Tibor - bőgő Gálfi Attila – dobok

 

2020. MÁRCIUS 8. – SNÉTBERGER | JORMIN | BARON

Snétberger Ferenc pályája bő három évtizede tart, s lendületéből mit sem vesztett. Tehetségéből adódóan akár gitározhatott volna úgy is, mint Al Di Meola vagy George Benson, hiszen minden szükséges tudás a kezében volt hozzá. De ő a nehezebb utat választotta: saját hangot keresett. Egy összetéveszthetetlen, bensőséges hangot, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a jazz egyszerre van jelen. Ez emelte ki őt a zsúfolt világmezőnyből, olyan nevek kollegiális társaságát kiérdemelve, mint Bobby McFerrin énekes-mágus és a legendás basszusgitáros Richard Bona. 2011-ben megalapította a Snétberger Zenei Tehetség Központot, amely hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozik. Új triójában két legendával játszik együtt: a Charles Lloyd, Tomasz Stańko és Bobo Stenson partnereként is ismert svéd bőgőssel, Anders Jorminnal, valamint az amerikai avantgárd dobossal, Joey Baronnal, aki John Zorn együttesének meghatározó tagja, de játszott Bill Frisell-lel, John Scofield-del, Al Jarreau-val és Dizzy Gillespie-vel, illetve a popzene olyan ikonjaival, mint Michael Jackson vagy David Bowie.

 

További információ:

GetCloser