Főkép

Egy héttel korábban arról írtam, hogy a Glitterbeat milyen jó érzékkel választja ki a lemezeit, mert mindig olyan muzsikákkal lepnek meg, amelyek kellőképpen érdekesek, egyediek. Most sincs másként, mert a Kongóból Párizsba költözött Cubain Kabeya által verbuvált társulat zenei elképzeléseihez hasonlíthatóval még nem találkoztam, pedig az utóbbi hat évben elég sok furcsaság megfordult már a lejátszómban.

 

Színtiszta káosz, amiben Afrika keveredik a rockzenével, elektronikával, dubbal, kísérletezéssel, pszichedeliával. Ezt a zenét nyugodt szívvel csak azoknak tudom ajánlani, akik örömüket lelik a határokat lebontó, stílusokat gátlástalanul keverő produkciókban. Itt nyilvánvalóan szóba sem kerül a hagyományos dalszerzés, véleményem szerint ezek a számok sosem kerülnek fel egyetlen slágerlistára sem. Dallamtöredékek után kutatva elsőként a „Hallelujah” című tétel jut az eszembe, ahol nyomokban vannak erre emlékeztető pillanatok, de azok is inkább csak díszítésként vannak jelen, mintsem a kompozíció központi elemeként. Vagy említhetem a klipes „Château Rouge”-t, amiben van ének, némi kántálással kiegészítve, de annyira töredezett, zaklatott a hozzáadott zene, hogy ezt sem javaslom délutáni autókázáshoz háttérmuzsikának.

 

A zenében jelenlévő őskáosz visszaköszön a társulat eddig elkészült videóin és a lemezborítón. Mindezek alapján azt gondolom, hogy a művészeknek nem csak zenei téren van határozott elképzelésük a mit és hogyant illetően, de a végeredmény befogadásához tényleg kellő nyitottság szükségeltetik. Akik értik a szöveget, azok szerint az együttes „a békés, határokon átnyúló testvériség modern hangképe”. Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, viszont Cubain Kabeya nyilatkozataiból kiderül, hogy sokra tartja a pigmeusokat, és együtt érez velük.

 

Akik gyűjtik a formabontó, különleges zenéket, kedvüket lelik a post-rock vagy post-punk, a dub, az elektro, az industrial és a különféle afrikai zenék keverésében, azoknak nagy valószínűséggel a Bantou Mentale lesz az év albuma. Én egyelőre nem tudom eldönteni, hogy ez most tetszik nekem, vagy csak szimplán idegesít. A kétségeim miatt a végleges döntést elhalasztom egy élő fellépés, vagy a következő lemez meghallgatásáig.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Zanzibar, Hallelujah, Papa Jo, Magnifique Maestro

2019-ben megjelent album (Glitterbeat Records)

Weboldal: https://bantoumentale.bandcamp.com/album/bantou-mentale

 

 

A zenekar tagjai:

Cubain Kabeya – dob, dalszerző, énekes

Chicco Katembo – gitár

Benda Bilili

Doctor L (Liam Farrell) – gitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Zanzibar
  2. Hallelujah
  3. Boko Haram
  4. Papa Jo
  5. Suabala
  6. Château Rouge
  7. Boloko
  8. Syria
  9. Magnifique Maestro
  10. Yoka Chagrin
  11. Bakoko
  12. Sango