Főkép

Hét év után ismét Budapesten játszott a Little Rockból indult zenekar, az Evanescence. A Papp László Arénába tett látogatás az elmúlt 25 évre való emlékezésről és az együttes rajongókkal való kapcsolatáról szólt.

 

Az Evanescence felállásában sok változás történt – régi tagok távozásától kezdve a metálba beszivárgó elektronikus elemekig –, azonban zenei világuk végig önazonos tudott maradni. A budapesti koncert is ebben a szellemiségben zajlott.

 

Amy Lee csapatát előzenekarként ezúttal egy barátja csapata, a 2013-ban alapult VERIDIA támogatta; Deena Jakoub az R’n’B és a pop zene díváit megszégyenítő énekhanggal rázta fel az Evanescence-re várakozó tömeget. A keresztény-alternatív rockként aposztrofált zenekar legnagyobb slágereivel készülve tökéletes bemutatkozót adott a közönségnek – noha a körülöttem állók véleményét hallgatva, korábban senki se hallott a VERIDIA-ról. Az albumuk slágereiben hallható hangeffekteket elhagyva, és nagyobb hangsúlyt fektetve Jakoub énekére, illetve a kemény hangzású rock elemekre kellemes meglepetést okoztak, és ahogy kell, felspannolták a nézőket az est főprodukciójához.

Az Evanescence-re kiéhezett közönség azért kapott egy kis ízelítőt a VERIDIA alatt is; Jakoub egy zongora mellett állva mesélt édesapja elvesztéséről, ezzel felvezetve az „I am not ready” című számot. Zongorán pedig nem más kísérte, mint közeli jó barátja, Amy Lee. A VERIDIA-t félórás készülődés és színpadátrendezés követte, bár az igazat megvallva, még jó lett volna őket nézni egy-két szám erejéig. Viszont amint felcsendült az „Imperfection”, minden hiányérzet elmúlt.

 

Más, az Evanescence-szel egy időben indult, ma már professzionálisként is emlegetett előadókkal ellentétben Amy Lee-ék hanyagolták a kivetítőket és díszleteket a színpadon, csak a hangszerekkel, és némi fényjátékkal adták át azt, amit szerettek volna: munkásságuk legjobb számait. A minimalista megjelenés pont elég volt egy, az együtteshez hű előadáshoz és egy másfél órás családias hangulathoz. Amy Lee kedves vendéglátóként osztotta meg közönségével gondolatait, még negatív érzéseit is felvállalta: például rossz hangulatban volt a színpadra állás előtt, de a lelkes közönség kibillentette ebből. Extra gesztusként pedig minden egyes tapsot magyarul köszönt meg.

A Synthesis album koncepciójához alkalmazkodva az esten saját munkásságáról vett számot az Evanescence. A említett korong átszerelt számai helyett a dalok eredeti verziójukban szólaltak meg az arénában. Egyrészt, a rajongókra gondolva érthető a döntés: ők azért jöttek, hogy a kedvenc számokat hallják élőben. Ennek mindent alárendelve, szinte minden kötelező, egy Evanescence koncerten elengedhetetlen mű elhangzott: „Going Under”, „Lithium”, „Lost in Paradise” és a „Bring Me to Life”. A zúzósabb dalokat pont megfelelően váltották a lassúbb, lírikus darabok, melyek mellett még a nem túl gyakran játszott számok is jól megfértek. Az estét a két ráadás, a „My Immortal” és egy hat(!) dalból álló medley tette teljessé.

 

Néhány dalt hiányoltam, mint például a „Taking Over Me”-t vagy az új albumról a „Hi-Lo”-t, de mint koncertélmény, nem lehet panasz a budapesti koncertre. Stúdió hangzást gond nélkül hozó Amy Lee, fantasztikus játszó gitárosok és dobos, és azok a dalok felelevenítése, melyek tizenévesen depiztünk. Az Evanescence második magyarországi koncertjén is elhozta azt, ami az ő munkásságuk lényege, miközben nem feledkeztek meg rajongóikról sem.