Főkép

Van az iskolai bántalmazás. Vannak az iskolai osztályon belüli osztálykülönbségek, vagy nevezzük kulturális vagy akár emberi különbségeknek. Van az, hogy mindenkinek megvan a maga baja. És hogy nincs két ember, aki ugyanazt a dolgot ugyanúgy látná. És lehet mindebből egy szájbarágós regényt írni, vagy lehet egy ilyet, mint ez, ami őszinte, egyszerű (abban az értelemben, hogy követhető), valóságos. Nekem legalábbis annak tűnt.

 

Ezért szeretném, ha minél több, a regényben szereplő 5. osztályoshoz hasonló korú iskolás elolvasná. Nem kötelezőként, de segítségként. Meg persze a szüleik és tanáraik is. Mert a regény, szintén nem szájbarágósan, de arra is rávilágít, hogy a felnőtteknek jobban oda kellene figyelniük a gyerekekre...

 

Minden fejezet más-más gyerek nézőpontjából szól jobbára ugyanarról a napról, amikor kiderül, hogy előző este valaki áldozat lett, valaki elkövető, és mindenki gyanakszik valakikre, de kettejükön kívül senki nem tudja biztosan. Az osztály (5.a) Facebook-csoportjába felkerül egy kép, rajta egy minion maszkot viselő osztálytárs, és mögötte a felirat a táblán: az osztály vesztese. Kinek volt oka ilyet csinálni? Miért nem jelentkezik az áldozat?

 

A regényben, ahogy a valóságban is, mindegyik gyerek máshogy éli meg, mást tapasztal, noha a tények ugyanazok. És mindnyájuknak megvan a maga baja. A csonka családban élő, a nehéz körülmények között élő, a problémás, a gazdag szülők gyereke vagy épp a cigány – mind itt van, mégsem érzem erőltetett felsorolásnak, talán azért, mert tényleg mindegyikből van minden osztályban, és igen, mindenki más, de ahogy Wéber Anikó ezt bemutatja, az a valami. Ez a regény sava-borsa, hogy ki-ki a saját hangján szólal meg, a sárkányos fantáziavilágba menekülő osztálytárstól addig, aki évente más iskolába jár, mert a családja folyton költözik.

 

De emellett krimiszerűen izgalmas is Az osztály vesztese, és itt nemcsak a tettes, de az áldozat személye is megfejtésre vár. És, ahogy a valódi életben, itt sincs mindenre egyértelmű megoldás és segítség. De önmagában az, ha megértjük, hogy mindenki más és máshogy is látja ugyanazt a szituációt, óriási segítség lehet.