Főkép

Már megjelenés előtt lehetett tudni, hogy ennek az antológiasorozatnak ez lesz az utolsó darabja – tizenhárom év után ugyanis Jonathan Strahan új projektbe kezd, és jövőre szűkített fókusszal, immár csak science fiction novellákra koncentrálva fog válogatni egy kötetnyi novellát. De addig még itt van az utolsó antológia, ami számomra minden korábbinál vegyesebbnek tűnt. Érdekes kérdés, hogy vajon Strahan keresgél más szempontok alapján, én változtam ennyit, vagy szimplán csak az elmúlt években elkezdhettünk hozzászokni a magyarul megjelenő kiváló novellákhoz, így már nem okoznak olyan nagy meglepetést. A korábbiakhoz képest legalábbis úgy tűnik, hogy el vagyunk kényeztetve: az idei a negyedik Strahan-féle antológia, és eddig annyi remek novellát olvashattunk, hogy egy „csupán” jó írás már nem biztos, hogy olyan kiemelkedő tud lenni.

 

Pedig jó írásokból akadt bőven az idei válogatásban is. Alyssa Wong például minden évben emlékezetes a különc világlátásával – az „Olivia étkei” kínai szellemvilágával, szomorkás-melankolikus hangulatával, finom szövegével és hatásos érzelmeivel most is a kötet egyik legjobbja. Vagy ott van az újonc Maria Dahvana Headley elbeszélése, amely egy kiégett bűvész szemszögéből visz el a varázslat világába. Nem látványosan, robbanásszerűen hat, hanem a folyamatosan bőröd alá kúszó érzéseivel, félmondatokban elrejtett információmorzsáival nyűgöz le. De említhetném Kelly Robsont is, akinek a „Beavatkozás” című novellája a kötet kevés elrugaszkodottabb sci-fi koncepcióinak egyikét mutatta be – érzelmes, lassan tűnődő, folyamatosan egyre mélyebbre vájó írása nagyon szépen vezet be a jövőbeli gyermekek és a szokatlan „családjuk” viszonyába.

 

Tényleg furcsa, hogy idén a sci-fik sokkal „közelibbnek” érződtek. Az egyik kedvencemet Elizabeth Bear írta, aki tulajdonképpen egy rém egyszerű (bár meglehetősen klausztrofób) alaphelyzetet mutatott be – a saját okosháza által túszul ejtett főhősnő lelkivilágának változásait élvezetes volt végigkövetni, még ha könnyed humorának köszönhetően nem is volt túl megterhelő. Rich Larson novellája már kicsit cyberpunkba hajlik a nem emberi tudatoknak köszönhetően – a felszínen nyomozás, a mélyben azonban fájdalmas írás arról, hogy milyen is lehet kívülállóként az emberek világában. S. L. Huang a testileg felturbózott emberek jövőjébe vezet, meglehetősen ijesztő hangulatban, bár a fókuszban mégis egy nem mindennapi családi dráma áll. Hozzá képest S. Qiouyi Lunak talán nem olyan nagyra törő a kiinduló ötlete – „Anyanyelv” című novellájában kifejezetten érzékenyen meséli el egy család tragédiáját, ám ő a beszélt nyelvek felől közelít.

 

A fantasyk terén is idén mintha az egyszerűbb és kevésbé furcsa koncepciók tetszettek volna a legjobban. Naomi Kritzer és T. Kingfisher például a tündéreket vették górcső alá: egyikük sem bonyolította túl, de jópofa, humoros stílusuk, aranyos világfelfogásuk egészen üdítően hatott. Zen Cho ázsiai mitológiára épülő írása már kicsit gazdagabb világot mutatott be, de szerintem ő is akkor volt a legjobb, amikor a szarkasztikus-cinikus főszereplőjére fókuszált. N. K. Jemisin ezúttal a sárkányos „mesével” lepett meg, nála a kiábrándult, szinte dühös előadásmód tűnt a legerősebbnek (kicsit olyan érzés, mintha Jemisinnél mindig a legrosszabb következne be, vagy legalábbis mindig azt érzékeltetné, hogy csak a legrosszabb lehetséges... izgalmas élmény elmerülni a novelláiban).

 

Korábban nem vettem észre, hogy terjedelmileg is ennyire széles lenne a merítés: a pároldalas szösszenettől kezdve egészen a negyvenoldalas, szinte kisregénynek tekinthető írásig mindenre akadt példa. Utóbbi Brooke Bolanderhez kötődik: elefánt-nézőpontok, szokatlan hasonlatok és metaforák, eltérő idősíkokon mozgó történet... eredeti olvasmány, nagyon élveztem azt követni, hogyan épülnek egymásra a különböző rétegek és hogyan simul be az egész az elnyomás ábrázolásába. A hosszabbak közül mégis Daryl Gregory volt a kedvencem, aki kilenc pillanatot villantott fel egy ember életéből és mellékesen még volt ideje az utóbbi idők legérdekesebb idegeninváziójára is (támadnak a növények!). Remekül eltalálta az ötlet és a tartalom határvonalát, megható jelenetei szinte önállóan is működtek – nagyon szívesen olvastam volna még tovább.

 

Búcsúzásként pedig mi is lehetne tökéletesebb, mint a tavaly elhunyt Ursula K. Le Guin egyik utolsó novellája – ami stílusosan Kóbor végnapjait villantja fel. Szívfájdító, de közben mégis örömteli, egyenesen csodálatos írás; pont olyan, mint amilyennek lennie kell. Ezzel véget ér Jonathan Strahan antológiasorozata is, amelynek talán volt erősebb kötete is a mostaninál, de még így is rengeteg olyan kispróza rejtőzik benne, ami miatt érdemes elolvasni. Javaslom, hogy bátran húzza mindenki szét az olvasást, ne egymás után menjen végig a szövegeken: amikor kedvünk van valami újat, valami különlegeset, valami érdekeset olvasni, akkor kinyithatjuk, és szinte biztos, hogy izgalmas felfedezés lesz.

 

Tartalomjegyzék

Jonathan Strahan: Még egyszer, utoljára, érzéssel

S. Qiouyi Lu: Anyanyelv

Alyssa Wong: Olivia étkei

P. Djeli Clark: George Washington kilenc néger fogának titokzatos története

Tade Thompson: Szakadt

S. L. Huang: A nő, aki elpusztított minket

Annalee Newitz: A Kék Tündér kiáltványa

Yoon Ha Lee: A csillaghajó és a templommacska

Carmen Maria Machado: Illanó, félelmes csillag

Naomi Kritzer: Tündértani terepgyakorlat

Kelly Robson: Beavatkozás

Jeffrey Ford: A könyvespolc-expedíció

Alix E. Harrow: Egy boszorkány útmutatója a meneküléshez – Portal fantasyk gyakorlati tudnivalóinak gyűjteménye

Garth Nix: A kőbe zárt bot

Elizabeth Bear: Oké, Glory

Vandana Singh: Vindam

Kelly Barnhill: Szörnyű ifjú hölgyek

Brooke Bolander: Páratlan, nagy, ártalmatlan

T. Kingfisher: A Rose MacGregor ivócimboraság és rajongói csoport

Simone Heller: Amikor nem járt csillag az égen

Zen Cho: Ha nem sikerül elsőre, próbáld meg újra!

Naomi Novik: Áldások

Rich Larson: Hús és vér és lélek

Daryl Gregory: Kilenc utolsó nap a Föld nevű bolygón

Dave Hutchinson: Golgota

John Crowley: Kova és tükör

Andy Duncan: Egy ügynök utópiából

Maria Dahvana Headley: Felejtsd el, hogy ismersz és én sem fogok emlékezni rád

Ken Liu: Minőségi időtöltés

N. K. Jemisin: A mesemondó helyettese

Ursula K. Le Guin: Tűz fénye