Főkép

Ebben az esetben is tudtam mire számíthatok, hiszen a szlovén együttest már láttam élőben a tavalyi Budapest Ritmo Fesztiválon, ahol a maga nemében egyedülálló és egyúttal kiemelkedő koncertet adtak. A színpadi produkciójukkal gyakorlatilag felülmúlták az első nagykiadós lemezüket (I Can Be A Clay Snapper), pedig az sem volt gyenge kiadvány. Ilyen előzmények után érkezett meg az idei albumuk, a némileg zavarba ejtő A Universe that Roasts Blossoms for a Horse címmel.

 

Még mielőtt elindítottam volna a korongot a lejátszóban, megakadt a szemem két furcsaságon. Elsőként természetesen a különös cím vonzotta magához a tekintetemet: elvégre ritkán találkozom lónak sütött virágokkal, igazából ezt el sem tudom képzelni – és akkor még messze vagyok a kulináris eseményhez tartozó muzsikától. A második szokatlan fejleményhez tartozik némi felvezetés. Az együttest három muzsikus alkotja, és mindenki több hangszeren játszik, attól függően, éppen mire van szükség. Ez eddig megszokott dolog, nagyon sok muzsikus képes erre. Azonban a booklet szerint a nagy halom hangszeren kívül mindhárman különféle tárgyakat is felhasználnak zajkeltés céljára. Na itt álltam meg újfent, és próbáltam követni azt a koncepciót, a hangzással szemben támasztott követelményeket, amihez ilyen kiegészítőkre van szükség.

 

Oké, azt eddig is tudtam, hogy ők egy kísérletező társulat, akiknek nagyon fontos a Prekmursko (Muravidék)-Tolminsko-Kraške vidék népzenéje, ezt mint kiindulási alapot használják. Illetve ez nem igaz, mert náluk nincs kiindulási pont, csak különféle dallamok, hangok, stílusok, amelyeket nem használnak, mert nálunk nincsenek megszokott minták, csak alkotás van és hangulat. A különféle források (kelettől-nyugatig) esetükben csupán inspirációt jelentenek, felbukkanásuk ugyan tudatos, de néha csak jelzésértékű, miként az improvizáció sem csupán a kompozícióba megtervezett rögtönzés, hanem egy lépcső, amire fellépve új vidékre/szintre jutunk. A budapesti koncertjük kapcsán annó ezt írtam:

„A szlovén Širom koncertje számomra egyfajta meditációs foglalkozással ért fel: a zene fokozatosan letisztítja a zavaró gondolatokat, érzéseket a lélekről, és hirtelen magunkra maradunk a hangokkal. Ez a fajta megtisztulás tökéletesen működött csukott szemmel (már csak szöveg hiányzott, hogy most gondoljatok a tűzre, most a hegyekre, stb.), de muszáj volt újra kinyitnom, mert látni akartam miként játszik a trió a különféle hangszereken. Egy ideig figyeltem a hármas vagy több tagolású dalszerkezetekre, azonban minden erre irányuló próbálkozást meghiúsított az áradó zene.”

 

Ez igaz a mostani albumra is: hangulatok, ismétlődések, különféle hangszerek (a bendzsó alaposan meglepett) és dallamok fonódnak össze valami különleges élménnyé. Tulajdonképpen mindegy, hogy három vagy tizenöt percig játszanak, a hatás minden esetben ugyanaz. Nevezhetem misztikusnak, kísérletinek, elgondolkodtatónak – mindegyik fogalommal ugyanazt igyekszem leírni: a Širom zenéjét.

 

Elismerem, ez a zene nem lesz mindenki kedvence, ahogy a szerkesztőségben elhangzott, páran nem szeretnének abban az univerzumban élni, ahol a zenekar népzenét játszik. Viszont aki vonzódik a kísérleti muzsikához, az öntörvényű, semmihez sem hasonló világzenéhez, vagy ahogy a trió megfogalmazta, „képzeletbeli népzenéhez” annak garantáltan nagy élményt jelent az A Universe that Roasts Blossoms for a Horse.

 

Ráhangolódásként érdemes megnézni a cikk végén látható klipet (Low Probability of a Hug). Nemcsak a zene miatt, hanem a képi megvalósítás végett, úgy gondolom Tea Grahek rendezőnek sikerült elkapnia a lényeget, és visszaadni valamit a Širom megfoghatatlanságából.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: az egész lemez, nincs értelme külön bontani

2019-ben megjelent album (tak:til / Glitterbeat)

Az énekesnő weboldala: http://siromband.si/

 

 

A zenekar tagjai:

Ana Kravanja ­– hegedű, brácsa, ribab, qeychak, balafon, bendir, fuvolák, különféle tárgyak, ének

Samo Kutin- tekerőlant, ikitelia, tampura brač, lant, melodica, chimes, ütőhangszerek, tárgyak, ének

Iztok Koren – bendzsó, három húros bendzsó, balafon, gamelan, tank dob, ütőhangszerek, különféle tárgyak

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. A Washed out Boy Taking Fossils from a Frog Sack
  2. Sleight of Hand with a Melting Key
  3. A Pulse Expels Its Brothers and Sisters
  4. Low Probability of a Hug
  5. Same as the One She Hardly Remembered