Főkép

Miután tucatnyi ország slágerlistájának első helyen tért vissza sokat dícsért hatodik, We Are Not Your Kind című stúdióalbumával, a SLIPKNOT bejelentette 2020 év eleji európai turnéjának dátumait.

 

Corey Taylor, a SLIPKNOT frontemberének elmondása szerint: “Jó érzés visszatérni egy nagyszabású turnéra Európába és az Egyesült Királyságba. Nem számít, hányszor voltunk már, mindig azt érezzük, hogy soha nem elég, nem tudunk minden városban játszani, ahol szeretnénk. De egy dolog biztos: a közönség mindig a világ legjobbjai közül való.”

 

A Slipknot 17 európai országban fog fellépni, ezen belül csak az Egyesült Királyságban nyolc koncertje lesz majd. Az összes állomáson a BEHEMOTH fogja bemelegíteni a közönséget.

 

Óriási sikerű VOLT Fesztiválos fellépése után a csapat visszatér hozzánk, és 2020. február 4-én ad koncertet a Budapest Arénában!

 

A SLIPKNOT, amely legalább annyira kulturális jelenség, mint amennyire rockegyüttes, globális hatást gyakorolt zenéjével és megjelenésével. A We are not your kind album kritikái széles média-spektrumot ölelnek fel, megerősítve az iowai zenekar újító és kreatív vízióját fennállása 20. évfordulóján.

 

"Legújabb stúdióalbumával a Slipknot kiadta a karrierje egyik legerősebb albumát" - írta a Consequence of Sound, a The Independent pedig kijelentette: "A We Are Not Your Kind nyers ambíciója ugyanolyan megdöbbentő, mint a bemutatkozó anyagnál. A dinamika talán még jobb is.” A Ringer szerint „A Slipknot hatodik albuma… tovább erősíti azt az érvet, hogy ők koruk legfontosabb heavy bandája”, míg a Kerrang! véleménye: „20 évvel debütálása után a Slipknot ugyanolyan merész, félelem nélküli és izgalmas, mint mindig.” A Vulture dicsérte az új anyagot a „szúrós riffek örvénye, a harcias dobok és Taylor géppuskás költészete” kapcsán, míg az NME egyszerűen odatette: "A ‘Knot hatodik albuma egy lenyűgöző lemez."

 

Slipknot
2020. február 4.

Budapest Aréna

 

Forrás és további információ:

www.livenation.hu

www.funcode.hu