Westworld – 1. évad

Vadnyugat. Poros végtelenbe nyúló táj. Szürkeséggel átszőtt halvány földszínek. Cowboyok. Banditák. Epedező, szeszélyes nők. Veszélyes kincskereső kalandok. Szivarfüstös, kocsmai lövöldözések. Párbajok. Indiánok. Gyönyörű lovak. A Westword ezek alapján akár egy színtiszta western sorozat is lehetne, azonban ennél többről van szó. 

A Lisa Joy-Johnatan Nolan alkotópárosnál a Vadnyugat lényegében díszlet, melybe a sorozat mély jelentésrétegeit csomagolják. A Westworld elsősorban a tudat és a szabad akarat kérdéskörével foglalkozik, valamint kiváló kritikáját adja társadalmunknak.

A sorozat egy hatalmas, felnőtteknek készült kalandparkban játszódik, amelyet húsvér emberekkel összetéveszthetőségig hasonlító robotok népesítenek be. A robotok szavai, cselekedetei történetekhez, ún. narratívákhoz kötöttek, míg a látogatók sok-sok pénzért azt tehetnek, amit csak akarnak. Kicsit olyan ez, mintha a Jurassic Park dinoszauruszait lecserélték volna emberforma robotokra, mert már a minket szórakoztató veszélyes állatok jelenléte sem elég... mire is? Mit kereshet valaki egy ilyen felturbózott élményparkban? Öldöklést, akkor, amikor csak akarja. Szexet, akkor, amikor csak akarja. Kincskereső kalandokat, akkor, amikor csak akarja. Az eltorzult érzetét annak, hogy ténylegesen él, akkor, amikor csak akarja. A látogatók lényegében kontrollt keresnek a saját életük és/vagy totális hatalmat mások élete felett. A hiányzó erőt és elégedettséget igyekeznek pótolni. Életük szürkesége előle menekülnek a felnőttek játszóterére.

Az élménypark köré hatásos marketing épül: egy hely, ahol minden vágyad valóra válik; itt találkozhatsz valódi önmagaddal, stb. Egy torz világ szabályaihoz való alkalmazkodás azonban eltorzítja a személyiséget, amit a sorozat váratlan fordulatokkal átszőve szépen be is mutat.

Westworldöt nemcsak belülről ismerhetjük meg, betekintést kapunk a parkot irányító emberek életébe is. Sir Anthony Hopkins a parkalapító, istent játszó tudósember szerepében elképesztő alakít. Az emberi alkotótevékenység csúcsra járatása mellett tesz sorozatosan hitvallás, zseniális monológjai a történet lelkét adják. Izgalmas látni azt, hogy a parkban dolgozó programozók hogyan formálják a robotokat és a történeteket minél élethűbbé, valóságosabbá. A park belső szabályainak és az irányítás módszereinek megismerésével komplex képet kapunk Westworldről.

A téma szinte kívánja robotok öntudatra ébredését. A valóság és a kitalált világ határai egyre inkább összemosódnak. A szabad akarat ébredezésének lehetősége óvatosan csordogáló folyóként kúszik végig a történeten, rengeteg asszociációt tartogatva a nézőnek.

A legkézenfekvőbb jelentés az evolúció pórázának elszakítása, hiszen az istenséget játszó, mesterséges intelligenciát megalkotó ember az általa teremtett lényen keresztül újra és újra legyőzheti a halált. Régebben az emberi faj is csak egy volt a bolygó változatos élővilágának kincsestárában, ezt jól tükrözte a panteizmus világszemlélete. Harmóniában életünk a természettel és csak annyit vettünk el, ami feltétlenül szükséges volt. Mostanra viszont a jelenre koncentráló, a versenyt, a folyamatos fejlődést és az élményeket hajszoló, a választás szabadságát istenítő individualista személetbe vetett hitünk által vezérelten, felelőtlenül pusztítjuk egymást és azt, ami életben tart minket.

Számomra a sorozat a szülő-gyermek kapcsolatról is szól. Azon szakaszáról, amikor a gyermek egyre függetlenebbé válik szüleitől és önálló törekvések, saját célok mentén kezd haladni életében..

„Van gyereke Bernard? [...] Ha lenne, akkor tudná, hogy egyszer mind lázongni kezd.”

Továbbá felfedezhető a rokonság a Mátrix című filmben bemutatott álvalósággal is. Felmerül a kérdés, hogy vajon minket is irányíthatnak úgy, mint a parkot működtető emberek az emberszerű robotokat? Hol végződik a determináltság, és hol kezdődik a szabad akarat? Létezik-e egyáltalán szabadság vagy ez is kultúránk egyik terméke?

Utalhat a Westworld a társadalom; a városi, fogyasztói kultúra által körénk szőtt „valóságból” történő ébredezésre is. A reklámok, a közösségi média, a tömegoktatás eszközei és hatásai kísértetiesen hasonlítanak arra, ahogyan a robotok megkapják életük aktuális történetét. Persze a sorozatban a beavatkozás lényegesen drasztikusabb és közvetlenebb, mégis tagadhatatlan, hogy Westworld állandó lakóihoz hasonlóan a mi viselkedésünket is intenzíven meghatározza az, hogy miről, honnan és hogyan hallunk sokat.

A zene (Ramin Djawadi itt is zseniálisat alkotott!), a kiváló színészi alakítások; a váratlan fordulatokkal átszőtt, mozaikszerű, átgondolt és okos történetszálak mind-mind hozzájárulnak a Westworld sikeréhez, kivételességéhez. A sorozat komplexitása okán az épített Vadnyugat világa annak is érdekes lehet, aki pusztán akciójelenetekkel tarkított élménypark-kalandra vágyik. Azok számára pedig, akiket érdekel a tudat, a szabad akarat kérdésköre vagy esetleg egy erős, megbotránkoztató társadalomkritikára vágynak egészen magával ragadó alkotást jelenthet.