Főkép

Tamást 2003-ban ismertem meg. Átlagos újpesti kamaszként, az ismeretlen eljövendő elől az angyalföldi kocsmák füstködébe menekülő fiú – akkor még legálisan, odabent – egyik szál kék Multiról a másikra gyújtva, remegő kézzel osztotta meg velem fiatal éveinek addigi legnagyobb traumáját. Egy napfényes nyári délutánon történt az eset, amikor az embert kéretlenül optimista gondolatok támadják meg, és nem érdekli, hogy a madarak csicsergése csupán egymás feletti dominanciájuknak az emberi fül számára kedves megnyilvánulása. Tamás lelkesen kapkodva, az őt egyedül nevelő édesanyját megelőzendő indult haza az OKJ-s képzésről, ahová együtt jártunk, hogy a betárcsázós modemet beizzítva merüljön el az internetes erotika világába. A rítus részeként elintézte az illemhely kérdését, majd bepattant az olcsó irodaszékbe, és kitágult pupillákkal várta a telefonvonalat lefoglaló sípolás-sistergés végét, a mennyország kapuinak kitárulását. Magyar oldalt választott, képekkel, azok gyorsan töltődtek – elég volt öt-tíz perc, hogy a keretbe tömörített jpeg-ek soronként generálódva pulzuspumpáló szépségekként öltsenek testet.

 

Tamást a lány már az első fotón rabul ejtette tekintetével, pedig ott még csipkés melltartó takarta felsőtestének bájait. A következő képen a szövet lekerült róla, és uram atyám, micsoda látvány tárult fel alóla…! Majd a nadrág, és a csoda, ami csípő alatt kezdődik, a két napbarnított, selymes bőrű láb találkozásánál… már csak néhány pillanat, és megjelenik… Tamás idegesen pillantgatott hátra a válla fölött, de senki sem közeledett, biztonságban volt. Keze megindult a slicce felé, és akkor hirtelen betöltött életének legfontosabb néhány pixele. Nos, az eredmény nem az volt, amire számított, ami felé építkezett. Vágyakozó gondolatainak légvárát porrá zúzta a férfiúi ékesség, ami csúfolódva kacagott döbbent felháborodástól eltorzult ábrázatába. Sehol egy figyelmeztetés, egy stop tábla – úgy érezte, felrúgták azt a hallgatólagos egyezményt, ami a kukkolót összeköti az internetes szolgáltatóval. És még bimbózó szexualitását is helyre kellett billentenie, ami napokba tellett. Egyszerűbb világot éltünk akkoriban, az egyértelmű dilemmákra adott előgyártott megoldásokkal, tehát megittam vele egy sört meg egy felest, és jót nevettem az egészen – sosem gondoltam volna, hogy sok évre rá magam is átélem ezt a fajta megaláztatást.

 

A Lyons-család életét a történelem viharain keresztül bemutató BBC/HBO koprodukciós minisorozat, az Évek alatt (Years and Years) mégis hasonló bűntettet követett el nézők számtalansága, köztük velem szemben. Hat, nagyjából egyórás rész állt előttem, de már a másodiknál körbehordoztam a verbáltranszparenst, hogy ez a sorozat mennyire formabontó, időszerű, izgalmas, lebilincselő, drámai… Hogy megfogalmazza azokat az érzéseket, amik a modern embert megtöltik szorongással, és aztán gondolatkísérletet végez mindegyikkel: értekezik a populizmustól kezdve a migráción át a klímaváltozásig; górcső alá veszi a nagyvállalatok diktálta technológiai verseny hatásait a munkaerőpiacra, az USA kereskedelmi háborújának veszélyeit az egész világra; a genderizmus sosem ismert, új árnyalatainak kihívásait a hagyományos családmodellre… folytatnám, de a hajam megint lángba borult az izgalomtól.

 

Szókratésznek tulajdonítják a mondást, ami szabad fordításomban így hangzik: a nagy elmék ideákat, az átlagosak eseményeket, a gyengék személyeket vitatnak meg egymás közt. Ha létezik állatorvosi lova ennek a bölcseletnek, az egyértelműen az Évek alatt. Na jó, a nagy filozófus szavai jelen helyzetre alkalmazva talán kissé erőteljesek, valójában én sem gondolom ostobának, aki empatikusan viszonyul egy-egy karakterhez, és a történetíró által felszkeccselt világba belesüllyedve izgul azok sorsáért. Mégis, végig érdekesebb maradt számomra a sorozat koncepciója, a szereplőinek életét beárnyékoló trendek továbbgondolása, mint az egyéni életutak, amiken keresztül azt megismerjük.

 

Emellett tény, hogy mint egy bőséges svédasztal esetében, a részeket nézve mindenki talál magának olyan csemegét, amit fogyasztva nyálcsorgatva várja a következő falatot. Gondoljunk csak bele: az USA atombombát lő ki egy mesterséges kínai szigetre… és Edith Lyons sugárfertőzött lesz. Összeomlik a bankrendszer… Stephen Lyons és családja földönfutóvá válnak, közben férj a feleségét is megcsalja bánatában. A kormány támogatni kezdi a fejlett technológiájú implantátumok beültetését… Bethany Lyons, Stephen és Celeste lánya úgy lesz a következő lépés az evolúcióban, hogy közben testét az állam birtokolja (á la Ghost in The Shell). Magyarország csődbe megy, és… nincs és, csak érdekességként írom ide, aztán remélem ezzel kapcsolatban legalább tévednek az írók.

 

Ebben a kényelmetlenül ismerős világban a szálak feszesen összefűzve bonyolódnak. Hétköznapi hőseink hibáikkal együtt is vannak annyira szimpatikusak, hogy sorsuk alakulása ne maradjon érdektelen. Tíz-tizenegy élettörténetet, amelyek ráadásul egymásra kölcsönhatással alakulnak, nem lehet egyszerű írói feladat előre görgetni, ám a sorozatszakmában évtizedek óta otthonosan mozgó, számomra ennek ellenére ismeretlen Russel T. Davies kreátor/írónak sikerült megugrania a feladatot. A Lyons-családot szemlélve nem tudtak nem eszembe jutni a brit romkomok egymást hibáikkal, kilengéseikkel együtt is támogató közösségei, és ha nem akartak volna minél több egyéni sajátosságot belepréselni a sztoriba (van itt kerekesszékes, fekete, fehér, félvér, meleg, leszbikus, transzszexuális, transzöltözködő, transzhumán (!), matuzsálemi korú, fiatalkorú bűnöző, kelet-európai stb.), talán nem éreznék néhány céltalan csellengőt a dramaturgiában. De nem ezzel van a baj, ó nem. Ennél sokkal nagyobb gaztettet követ el nézői ellen az Évek alatt, nevezetesen a (forgatókönyv)írói iskola első tételeinek egyikét, engem a szociális öngyilkosság határvonalára lökő aljasságot.

 

További vádbeszéd helyett: a sorozat az utolsó résznél megszegi a nézőivel kötött szerződést. Hogy érzékeltessem a helyzet súlyosságát, olyan kilengés ez, mintha a Harry Potter és a Halál ereklyéi záróakkordját David Yates szürrealista némafilmként forgatta volna le. Mintha Humphrey Bogart egyszer csak előhúzott volna egy lézerpisztolyt a Casablancában. Vagy E.T. molesztálni kezdené Elliottot. Sting Shaggy-vel kollaborálna, vagy a Star Wars a félreértelmezett feminizmus propagandafilmjévé silányulna. Habár ez utóbbi kettő sajnos valóban bekövetkezett, de talán sikerült érzékeltetnem, miért kerülendő az efféle gyakorlat.

 

Az Évek alatt utolsó epizódja félredobja a világ alakulása fölötti kíváncsiságát egy Van Damme-film főgonoszának legyőzésével felérő, B-filmes katarzisért, ami azért nem fair, mert a belga muszklikirály opuszait a megfelelő elvárással veszi meg 999 forintért a Nyugati aluljáróban az ember, itt viszont ötödik órája utazunk afelé a kétséges kimenetelű végkifejlet felé, amin elgondolkodni sincs így már lehetőségünk. Annak ellenére, hogy nem lenne kár érte, mégsem fogom lelőni a konklúziót. Hadd mondjak csupán annyit, hogy Angliában fondorlatoskodik egy Emma Thompson által (természetesen) észbontóan alakított, kétséges megítélésű politikus, akinek mesterkedései összefonódnak a Lyons-család személyes megélhetésével, ezzel morális dilemma elé állítva őket. Amit a konfliktusból nézőként „nyerünk”, az egy következő évad homályos ígérete, mely zárás pont attól a nézők kegyét leső populizmustól fertőzött, ami civilizációnk kétes jövőjének prominensen fenyegető démona, az első részben felvetett aggályok egyike. Ha úgy tetszik, konceptuális árulás.

 

Nos, én eddig nem voltam olyan bátor, mint egykori barátom, Tamás, így álljon ez a cikk a megbánásom testamentumaként, amivel elnézést kérek a környezetemtől. Az Évek alatt az ötödik részig a jövőkutatás és a társadalomtudományok érdekesebb feltételezéseit személyes drámákkal ötvöző kulturális kikapcsolódás, ami az utolsó epizóddal szégyenbe rántja magát és a nézőjét. Maradjanak meg emlékezetünkben kiemelkedő pillanatai, mint például a Lyons nagymama szembesítő monológja, vagy az ismert világ pusztulásának hírére reagáló családtagok tettei. Azok az általam megvezetettek pedig, akik ajánlásomért hálásan, valódi érdeklődéssel várják a második évadot, kérem, inkább ne taszítsanak a kétségbeesésbe, mert még él bennem az egy szebb jövőbe vetett remény.

 

(Az Évek alatt az HBO-n, valamint az HBO GO kínálatában tekinthető meg.)