Főkép

Huszti Gergelyt könyvkiadói szerkesztő mivoltában ismertem meg, láttam-hallottam őt zenészként is, és áll mögöttünk egy-két baráti beszélgetés is, de első saját regénye teljesen új arcát mutatta meg nekem. Legalábbis nem számítottam rá, hogy pont ő fog fantasyt írni. Hogy a regény remek, egyedi ötleteket hoz, az már kevésbé lepett meg, de a fordulatok még így is meg tudtak. Gergő a legritkább esetben húzta be a nyilvánvalót, mégsem éreztem erőltetettnek a cselekményt vagy bármit.

 

Pedig a regény egyik világa nagyon is tipikus fantasynek tűnhet elsőre: feudális, középkori jellegű világ ez, melyben van némi mágia. De még inkább csak volt, minthogy a jelenben már nincsenek mesteralvók, akik leveszik a népek válláról az alvás fölös terhét, hogy azok aztán nulla-huszonnégyben tudjanak dolgozni, szórakozni, élni. Ilyen szempontból szinte becsapós is a cím első szava, hiszen pont mesteralvóval nem igazán találkozunk. Ettől függetlenül már az Előszóval beleszerettem a könyvbe. Ezt a három főszereplő közül a 224. nővér nevű fiatal apáca-szerűség szemszögéből írta meg Gergely, s hozzá olyan gyönyörű, és ismét csak erőltetettségtől mentes, archaizáló nyelvezettel, amit öröm volt olvasni.

 

Kevésbé gyakorlott, ifjú olvasóknak viszont épp ez nehezítheti meg a regényre való ráhangolódást, így szerencsés, hogy nyomban az első fejezetben megismerjük Milót, a mi világunkban élő, tizenhét éves hackert, aki a számítógépekhez úgy ért, mint kevesen, a dumájának fele menő (de még mindig nem túlerőltetett) szleng, más tekintetben viszont nem épp a szerencse fia. Ám szerethető, szimpatikus fazon, akivel a fiatalabb olvasók könnyen fognak azonosulni.

 

Idővel a 224. nővér is rátalál a saját (tehát nem a hit által vezérelt) hangjára, de a legérdekesebb, legösszetettebb nézőpontkarakter számomra a középkorú Vulgarus Pokk volt. Ő a 224-es városának, Dakorleonnak a celláriusa, a borok és pincék őre, aki kénytelen kilépni kedélyes-bölcselkedő életéből. De mindhármukra cifra kalandok várnak, szóval a cselekmény sem mellékes, sőt. Mégis úgy érzem, a regény sava-borsát a karakterek és a nyelvezet adják. Gergely, aki story coachinggal is foglalkozik (szóval lényegében megmondja más íróknak, hogy mit hogy kéne), tényleg mestere az írásnak.

 

A Mesteralvók hajnala ugyan ifjúsági fantasy (egyben portál fantasy is, amennyiben az egyik szereplő mivilágunkbéli, de átkerül egy másik helyre, ahol nagyon elcsudálkozik), de van benne annyi életbölcsesség, finomság és izgalom, hogy bátran merem ajánlani bárkinek, kortól függetlenül, aki értékeli a szépen megírt, ízes szövegeket és/vagy a kalandos történeteket. Sajnos a könyv egy orbitális cliffhangerrel ér véget (George R.R. Martin megtanított rá, hogy utáljam az ilyesmit), szóval tűkön ülve várom a második, egyben elvileg befejező részt.