Zenék a nagyvilágból – Angelique Kidjo: Celia – világzenéről szubjektíven 187/2.
Írta: Galgóczi Tamás | 2019. 07. 28.
A Beninben született Angelique Kidjo eddigi pályafutását nézve azt gondolom, hogy igazi örökmozgó, állandóan új utakat, projekteket kereső művésznő, aki nemcsak hazája zenei örökségére büszke, hanem Jimi Hendrixtől kezdve Cassandra Wilsonig sokféle előadót és irányzatot szeret, illetve felhasználja ezeket a muzsikákat saját stílusa kialakításakor.
Persze nem ész nélkül, és nem egyszerre, hanem annak megfelelően, hogy éppen mivel foglalkozik, mi keltette fel legjobban az érdeklődését. 2018-ban a Talking Heads egyik albumát (Remain In Light) vette fel újra, természetesen erőteljes nyugat-afrikai hatásokkal kiegészítve. Az idei korong pedig egy afro-kubai énekesnőnek, Celia Cruznak állít emléket oly módon, hogy tíz dalát rögzítette a stúdióban.
A vonzódás egészen Angelique Kidjo gyermekkoráig vezethető vissza, akit teljesen elbűvölt Cruz energiája és öröme. Ő volt az első meghatározó énekesnő, akit színpadon látott, és nem utolsó sorban úgy érezte, hogy a hallott dalok közel állnak hozzá. Ez érthető, hiszen a salsa egyik meghatározó előadója a fekete kontinens zenéjét is felhasználta számaiban, többek között Beninből származó joruba ritmusokat.
A nemes egyszerűséggel Celia című album ezt a kapcsolatot idézi fel, mi több, erőteljessé és naprakésszé teszi. A ritmus, az ütőhangszerek minden esetben annyira „feketék”, amennyire csak lehet, és a fúvósok is inkább innen származnak, mintsem a karibi térségből. Ettől ez muzsika még salsa marad, csak a kettősség egészen más megvilágításba teszi a számokat. Erre a legjobb példa szerintem a „Quimbara” ahol az ének latin, a ritmusszekció meg határozottan nem az – viszont a végeredmény táncra csábít, és tele van egyenlítői napsütéssel, vidámsággal.
Az újraformált dalokban közös vonás, hogy végig érződik a tisztelet az eredetik iránt. Egy pillanatig sem érzem, a „most majd megmutatom, miként kellett volna ezeket előadni” hozzáállást, inkább azt a vágyat, hogy megmutassák ezeknek a daloknak az afrikai gyökereit. Ezt a kapcsolatot pedig egyértelműen a ritmusokban találták meg, bár úgy vélem, azon ők is meglepődtek, hogy időnként a santería is felbukkant a Cruz lemezein (itt és most az „Elegua” és a „Yemaja” tételekben érzem a jelenlétét).
Azon gondolom senki sem lepődik meg, hogy a kiteljesedés az énekkel lesz teljes. Az „Oya Diosa” című számban Kidjo brillírozik, itt bőven van tere megmutatni mire képes a hangjával: erő, érzelmek, és picit meglepő módon még az intimitás sem hiányzik az énekből.
Abban teljesen biztos vagyok, hogy a 2003-ban elhunyt Celia Cruz emléke nemcsak azon nemzedékek emlékezetében marad meg, akik még saját szemükkel látták a salsa királynőjének színpadi produkcióját, hanem azok sem felejtik el, akik Angelique Kidjo révén hallottak róla első ízben. Ez egy remek, alaposan átgondolt és nagy műgonddal rögzített lemez, amely nem csak két kiváló énekesnőt ünnepel, hanem emlékeztet bennünket arra, hogy mennyit köszönhet a latin zene Afrikának.
Meghallgatásra ajánlott számok: Quimbara, Elegua, La Vida Es Un Carnaval
2019-ben megjelent album (Decca Music, Universal)
Az együttes weboldala: http://www.kidjo.com/
A zenekar tagjai:
Angelique Kidjo – ének
Közreműködők:
Tony Allen – dob
Meshell Ndegeocello – basszusgitár
David Donatien – ütőhangszerek
Shabaka Hutchings & Sons Of Kemet
The Gangbé Brass Band
A lemezen elhangzó számok listája:
- Cucala
- La Vida Es Un Carnaval
- Sahara
- Baila Yemaja
- Toro Mata
- Elegua
- Quimbara
- Bemba Colora
- Oya Diosa
- Yemaja