Terry Pratchett: Mozgó képek
Írta: Galgóczi Tamás | 2019. 07. 26.
Az eredetileg magyarul tizedikként megjelenő Korongvilág regényben Terry Pratchett moziba visz bennünket, ám díszbemutató helyett humorba mártogatott paródiát tálal fel a nagyérdeműnek. A végzet két bájos eszköze (Viktor és Vivien) megpróbálja kideríteni az igazságot a közelgő világvégéről, de az állandó forgatások miatt kevés az erre fordítható szabadidejük. Az „Elfújva” című film (amely a megismert részletek alapján az Elfújta a szél helyi megfelelőjeként funkcionál) díszbemutatóján aztán minden elszabadul. Tolókocsi, orángután és pár IZÉ.
A borítón gyakorlatilag tömény összefoglalását látjuk a könyv cselekményének, s egyúttal a fontosabb szereplőkkel is megismerkedünk. A hihetetlen hosszú fejszőrzettel, valamint szemlátomást dús idomokkal rendelkező, szemlátomást nőnemű lény Vivien névre hallgat, és cseppet sem meglepő módon ünnepelt mozgóképsztár.
A férfinézőkön kívül a mögötte álló, hatalmas kardot szorongató, a közízlés szerint jóképű Viktor is teljesen belebolondult, vagyis nyilvánvalóan gyengéd érzelmeket táplál az isten háta mögötti faluból érkezett leányzó iránt. Miközben gondolatai Vivien körül mozognak, nem jut ideje saját, tekintélyes méretű, jobbára tisztes családanyákból és fiatal leányokból álló, reménytelenül epekedő rajongótáborára – lévén ő is sztár.
Vivien lábánál Gaspode kutya csóválja a farkát, értelmes szemeivel mintha üzenne valamit. Kicsit érthetetlen hallgatása, hiszen képes BESZÉLNI, hála a Holy Wood néven ismert homokdomb különös mágiájának (ami nem olyan mágia, mint amit a Láthatatlan Egyetemen oktatnak). A történetben egyébiránt több állat is felbukkan, akik hasonló identitásproblémákkal szenvednek, többek között egy nyúl, egy macska-egér kettős, valamint egy rosszul artikuláló kacsa – de mindezt csak széljegyzetként említem, mivel ők ebben a pillanatban máshol tartózkodnak.
Alattuk egy jól kifejlett troll heverészik, de hát mit várjunk egy jól megfizetett statisztától, aki a sokatmondó Szikla művésznévre hallgat. A megtermett illető egyik vállán két krampusz éppen filmszalagra rajzolja a látottakat! A felvevőgép mögött alkimista áll, tőle balra pedig egy igazi producer a rosszabbik fajtából. A világra vigyázó (nem véletlenül ismerős formájú) szobor (a háttérben) az évszázados tétlenség következtében öltötte fel pókhálóruháját, s különben is eléggé távol kerül az eseményektől. A hátsó borítón további érdekes és fontos szereplők, eszközök, illetve egy ismerős arénabelső szerepel, amit sajnos a fülszöveg nagyrészt eltakar.
A könyv jobbára az eddig felsorolt szereplők találkozásáról, valamint az ebből következő hihetetlen eseményekről szól, mert a mozgó képek, akarom mondani Holy Wood varázsa nem csak a sikerre éhes halandókat vonzza a napsütötte tengerpartra.
A Mozgó képek sziporkázó egyvelege a fantasy-nek és a humornak. A történet során felbukkannak ugyan a sorozatban korábban megismert szereplők, a mű élvezetéhez azonban egyáltalán nem szükséges a Korongvilág ismerete. Ellenben nem árt, ha van fogalmunk a filmipar első ötven-hatvan évéről, ha láttuk a korábban említett Elfújta a szél című filmet, a King Kongot, Chaplin vagy Stan és Pan bármelyik moziját – ugyanis a szerző gátlástalanul utal ezekre az alkotásokra, és a teljes utalásrendszer értelmezéséhez szükségünk lesz ezekre az ismeretekre. Miként az sem hátrány, ha tisztában vagyunk Lovecraft rémségeivel.
Tizennyolc évvel az első magyar kiadás után új fordításban jelent meg ez a minden szempontból tökéletes regény. Ez nemcsak azt eredményezte, hogy kényszerűségből pár név megváltozott, hanem meglátásom szerint valahogy kerekebb, gördülékenyebb, természetesebb lett a szöveg. Ez mindenképpen a fordítót, Farkas Veronikát dicséri, és nem utolsó sorban arra késztet, hogy mindenkit arra biztassak, ha módjában áll, akkor cserélje le a régi példányát – megéri.