Főkép

Huszonöt évvel az első lemezmegjelenése után a mexikói-amerikai Lila Downs beszabadult a konyhába. Eszem ágában sincs visszatartani, mivel ezúttal a csilipaprika keltette fel az érdeklődését, bár nyilvánvaló, most nem az éhség vezette lépteit, hanem a kíváncsiság és az elszántság, Mexikó változatos zenéjének bemutatásának kényszere.

 

Vele is úgy vagyok, mint a legtöbb világzenei kedvencemmel, bármit csinálhat, elfogultságom miatt csak rajongani tudok a produktumért. Ugyan csak az utolsó három lemezét ismerem, gyakorlatilag minden alkalommal elvarázsolt, kortalanságba dermedt külseje, jellegzetes hangja, és hamisítatlan mexikói muzsikája okán. Most sincs ez másként, mi több, úgy érzem, mintha az éneke gazdagodott volna az elmúlt két évben.

 

Az első, ami szerintem hozzám hasonlóan eszébe jut az új lemez (Al Chile) hallatán az embereknek, az a büszkeség. Ez lehet női, lehet előadói, lehet nemzeti – mindenestre sejtszinten jelen van Lila Downs zenéjében, függetlenül attól, hogy stúdióban vagy a színpadon énekel. Ezt természetesen ne valami dacos keménységként fogjuk fel, hiszen a mostani lemeze, akárcsak az előző, nagyon változatos lett – akárcsak a csilipaprika elkészítési, felhasználási módozatai hazájában.

 

A legszebb az egészben, hogy esze ágában sincs a határok között maradni, nyitott szívvel járja a világot, és ha úgy látja jónak, akkor perui cumbiát kever a paprika mellé (egyébként majd mindegyik számban jelen van). Ángel Aníbal Rosado szerzeményét (Cariñito) két együttes, a Banda Misteriosa de Oaxaca, valamint a La Sonora Tropicana társaságában adja elő, kiegészítve Hiram Arenabia Rodriguez harsonással, és együtt olyan cumbia-mariachi koktélt kevernek, hogy csak lestem. A megszólalás pazar, a sokféle hangszer olyan lüktetést generál, ami biztosan a parkett közepére vonz majd minden nézőt. Ehhez a nótához készült egyébként az első videóklip.

 

A legnagyobb meglepetést egy régi Manu Chao sláger átdolgozott, szövegileg aktualizált verziója okozta, mert az eredeti dallam ugyan megmaradt, de mind a fúvósok, mind a ritmusszekció előszeretettel tördeli, gazdagítja az eredetit, és nem utolsó sorban a cumbia, illetve a ranchera egészen más dimenzióba helyezi a „Clandestino”-t. Tényleg nagyon változatos lett az Al Chile lemez, a két vendéggel felvett szám („Dear Someone” – Norah Jones, és „Sé Feliz” – Gepe) picit kiemelkedik a többi közül, mert ezekben megtapasztaltam, mennyire jó duóban az énekesnő, valamint ha lehet, az alkalmi társak csak még jobban kiemelték hangjának erejét, sokszínűségét, érzelemgazdagságát.

 

A két évvel ezelőtt leírtakat még mindig érvényesnek gondolom: „A hangulatok hasonló módon váltakoznak, lassú, gyors, vidám, dühös, gyakorlatilag egy nő folyton váltakozó érzései, hangulatai képeződnek le zeneileg, de ennek ellenére úgy gondolom, megvan benne az állandóság, az erős nő, az anya nyújtotta támasz, amelyre nyugodtan lehet családot, országot és társadalmat építeni – s persze újra meg újra meghallgatni.”

 

Az alkoholról (Dos Botellas de Mezcal) vagy a csiliről (Son Del Chile Frito) szóló dalok helyett zárásként az utolsó, „La Llorona” című tételt említem, mert ennek kimért tempója, valami sokkal ősibb hangulatot idéz, mintha a mexikói és a környező népek muzsikáján kívül az őslakók sem maradhatnának ki a lemezről.

 

Zeneileg zavarba ejtően gazdag az album, a több mint kétszáz közreműködő muzsikus nem csak erőteljes és arányos hangzást produkál, hanem zsigeri módon keverik a cumbiát a különféle mexikói stílusokkal.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Cariñito, Clandestino, La Llorona

2019-ben megjelent album (Sony Music)

Az együttes weboldala: https://www.liladowns.com/language/en/

 

 

A zenekar tagjai:

Lila Downs – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Las Marmotas
  2. La Campanera
  3. Cariñito
  4. Dear Someone (Featuring Norah Jones)
  5. Clandestino
  6. Dos Botellas de Mezcal
  7. La San Marqueña
  8. Sé Feliz (Featuring Gepe)
  9. Son Del Chile Frito
  10. Los Caminos de la Vida
  11. La Llorona