Főkép

Az 1959-ben született dominikai énekesnő számára a 2018-as év kifejezetten jól sikerül, hiszen négy új lemeze került a boltokba. Ami még akkor is szép teljesítmény, ha figyelembe veszem, hogy az egyik egy koncertfelvétel. Ráadásul mindegyik eltérő stílusban készült, van köztük jazz, kísérleti, fúziós és népzene – és ami alaposan meglepett, Xiomara Fortuna mindegyikben otthonosan, hitelesen énekel.

 

Az interjúkból kiderül, mennyire fontosnak tartja, hogy honfitársai, főként a fiatalok megismerjék hazájuk zenei örökségét, a népzenét. A mostani divat, amely kizárólag a merenguét használja fel a popzenében, szerinte káros gyakorlat, nem beszélve arról, hogy mennyire kevesen foglalkoznak a zene afrikai gyökereivel. Ezt ellensúlyozandó született meg ez a lemez, ami bizonyság arra, hogy a dominikai népzene legalább annyira változatos, mint a magyar. Palo, salve, bambulá, congo, mangulina, gagá és persze merengue ritmusok sorjáznak egymás után, amihez minimális hangszeres kíséret társul, többnyire ütőhangszerek biztosítják a lüktetést az ének alá.

 

A dalokban az vokális rész rendre kérdés-válasz formát követ, vagyis Xiomara Fortuna előénekel, a kórus pedig vagy megismétli az elhangzottakat, vagy válaszol. Ez így elsőre nem hangzik túl izgalmasnak, de megvan a maga varázsa, simán el tudom képzelni, hogy ünnepségeken, táncos mulatságokon miként táncoltak órákon át ezekre a muzsikákra a vidéki emberek.

 

Érdekes, hogy a számok nagyjából fele népdalnak tekinthető, aztán van pár, aminek ismeretlen a szerzője, egyet jegyez az énekesnő, a maradékon pedig különféle nemzetiségű komponisták és zenészek osztoznak, többek között a merengue egyik atyja, Ñico Lora.

 

A lemezt jó szívvel azok figyelmébe ajánlom, akik kedvelik a karibi-afrikai zenét, és az urbánus, elektronikával dúsított muzsika helyett előnyben részesítik a hagyományos, énekre és ütőhangszerekre megálmodott népzenét.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Dorotea, Son Verdad, La Morena

2018-ban megjelent album (Ilé Akwa Producciones)

Az énekesnő weboldala: https://www.facebook.com/Xiomara.fortunard/

 

 

A zenekar tagjai:

Xiomara Fortuna – ének

Otoniel Nicolás – dob

José Rodríguez

Raúl Sánchez

Luis Dario Sánchez

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Son Verdad
  2. Salve Elenita
  3. La Cruz o Palo Bonito
  4. A levantar el Alma
  5. La Morena
  6. Congo Pa’ Sixto
  7. Rafaela Bonita
  8. Caña Brava y Algodones
  9. Carimangú
  10. Dorotea
  11. Gagá June