Főkép

Azzal kaptam meg a könyvet, hogy lehetőség szerint a könyvhétre olvassam el és írjak róla. Az első feladatot el is végeztem, még a könyvhét előtt befejeztem, de a könyv nem adta magát. Hiába tudtam, hogy „határidő van”, nem sikerült leülnöm megírni az ismertetőt, várni kellett néhány napot, mire megérett bennem a dolog.

 

Azt hiszem, ez pontosan elmondja, milyen könyv a Tündöklő. Lassan haladó, lassan érlelődő szöveg, ami elsőre szinte gyermetegen egyszerűnek tűnik. Ha viszont engedjük átfolyni rajtunk, és közben fel-felfordítunk egy-két kavicsot a történetből, rögtön érdekességekre találunk – és itt nemcsak sárkánykígyók mászhatnak elő a kő alól.

 

Mert erről szól a könyv: sárkányokról és a világ megismeréséről. A kiindulás szerint húsz évvel ezelőtt az emberek kénytelenek voltak elhagyni sziget-otthonukat, mert egy átok miatt a Sárkány vihar képében rájuk rontott, egyúttal hüllőkből-kétéltűekből elfajzott sárkánykígyók zaklatták őket. Az emberek most a tengerparton (Tengermellék) élnek, de ismét feltűnnek a sárkánykígyók, csakhogy nincs egység, a koronaherceg meghalt, és nem áll rendelkezésre az sem, amivel talán megmenthető lenne a világ.

 

Mindeközben egy Erthol nevű lovászfiút követhetünk nyomon, aki segíteni szeretne gazdájának, a sziget egyik hatalmasságának, aki megpróbálta megállítani a Sárkányt, de elbukott, és most visszahúzódva éli életét egy tanyán. Erthol útjába akad egy Viharhozó nevű csavargó, aki nem hagy nyugtot a gazdájának, sőt el is lop tőle valamit. Amikor Erthol megkísérli megkeresni a csavargót, akkor vesszük föl a történet fonalát, és kapunk benne kalandot, sok-sok lovat, elveszett szerelmet, átkokat és önmagukkal birkózó hősöket.

 

A könyvben szerepelnek grafikák is, ezek szintén a szerző munkái és kiegészítik a történetet, illetve a világépítés részei, hiszen egy fantasztikus történetben a világépítés a legfontosabb. Ezt az író ügyesen csinálja: a klasszikus fantasyben mindig az információk adagolása az egyik legfogósabb kérdés. Itt ez eléggé simán zajlik, elsősorban a könyv első felében kapjuk meg a világ megértéséhez szükséges fogódzókat, hogy utána kibontakozhasson a konfliktus.

 

Furcsamód itt éreztem kevésnek a szöveget. Az epikus fantasy hagyománya nagy, Tolkien újra- és átgondolása ott lebeg a Tündöklő fölött is. Azonban a közönséges főhős (Erthol) végső soron nem ad olyan izgalmas nézőpontot, mintha egy kiválasztott felől figyelnénk a történet kibontakozását. (Erre jó példa LeGuin Szigetvilág sorozata, vagy Robert Jordan és Az Idő Kereke, esetleg Robin Hobb Látnok-ciklusa.) Erthol alakja beemeli a lovak témáját és a mindennapok megjelenését a világ megváltásának igénye közepette, ami érdekes kísérlet az epikus fantasy tematikájának kiegészítésére, de nem sikerül beépülnie a megváltás eseménysorozatába.

 

A könyvben fontos szerepet játszik a múlt és a múlthoz való viszony, a múltbeli nehézségek kezelése. Egyes szereplők késznek és lezártnak tekintik, mások folyamatosan viaskodnak vele, megint mások megoldásokat keresnek rá. Ez volt az egyik téma, amit csak az olvasás végén (vagy csak azután) értettem meg: a Tündöklő a múltról szól, arról, hogyan kezeljük azt, ami előttünk vagy korábban történt. Ebből a szempontból Robin Hobb, Steven Erikson (Malaza-ciklus), sőt George R. R. Martin (A tűz és jég dala) szövegei mellé sorakoztatható föl, ami nehéz pálya. A szöveg a múlt vizsgálata során sem telepszik rá az olvasóra, nem akar egyfajta olvasatot erőltetni: a Tündöklő csak egy történet csillagokról meg döntésekről, és mi magunk döntjük el, mit olvasunk ki belőle.

 

A jól emészthető világ, a könnyed világépítés miatt, és mert a Tündöklő tartja magát a fantasy tolkieni hagyományához, ez a könyv átvezető szöveg is lehet a YA és a felnőtteknek szóló szövegek között. A népmesei áthallások miatt azoknak is tetszetős lehet, akiknek számít a nyugati mondákból építkező fantasy és a saját hagyomány ötvözése. Rusvai Mónika klasszikus fantasy-t írt, ami beleillik a zsánerbe és a múlthoz való viszony vizsgálatával ki is emelkedik belőle.