Főkép

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Stieg Larsson neve mindenkinek ismerősen cseng, hiszen vagy olvasta a Millenium-trilógiát, vagy látta a belőle készült filmadaptációt, esetleg mindkettő. Azt viszont már biztosan kevesebben tudják, hogy hosszú-hosszú éveket töltött Olof Palme svéd miniszterelnök gyilkosának felkutatásával. Kezdetben ez csak munkaköri kötelesség volt számára, hiszen a TT (svéd hírügynökség) újságírójaként egy ilyen volumenű hírrel hathatóan kellett foglalkoznia. Később pedig már szinte minden szabad percét ennek szentelte.

 

Mit is tudunk a gyilkosság körülményeiről? 1986. február 28-án este Olof Palme feleségével és legidősebb fiával megnéztek egy filmet a Grand moziban.  A film után úgy döntöttek, gyalog sétálnak haza, még a mozi előtt elbúcsúztak fiuktól, aki később még hátrapillantott és észrevette, hogy valaki követi a szüleit. Kicsivel később egy újabb tanú is látta ezt a személyt, illetve feltűnt számára, hogy a házaspár előtt is sétált két férfi. Az egyik sarkon aztán  a nyomukban levő férfi közelebb jött és egy .357 Magnummal hátba lőtte a miniszterelnököt. A második lövést Lisbet Palme felé adta le, de mindössze külső égési sérüléseket okozott, Olof Palme viszont a kórházba szállítást követően nem sokkal meghalt. A gyilkos ezt követően „jól megtervezett menekülő útvonalon” távozott.

 

33 év telt el a merénylet óta, és a gyilkos személye még mindig ismeretlen. Külön Palme-ügyosztályt hoztak létre a rendőrségen, mindenki teljes erőbedobással dolgozott, ám a több mint tízezer nyomból és vallomásból máig sem tudták felgöngyölíteni az ügyet.

 

Jan Stocklassa csak évekkel Stieg Larsson halála után, tőle függetlenül kezdett foglalkozni a Palme-gyilkossággal. Eredeti szándéka az volt, arról ír könyvet, hogy „bizonyos helyek miképpen ösztönözhetnek embereket  bűncselekmények elkövetésére”. Kutatásai teljesen véletlenül keresztezték a Palme-gyilkosságot, és úgy döntött, ezen a területen nyomoz tovább. Amikor tudomást szerzett Larsson kutatómunkájáról, sikerült hozzáférést kapnia az iratanyagaihoz. Ez a könyv ezt az alapos, logikusan követhető, ám végtelenül információgazdag kutatási anyagot dolgozza fel. Megközelítőleg az első feléig Larsson feljegyzéseit, levelezését használja, amely nagy odafigyelést kíván. Engem egy kissé meg is izzasztott, lassabban kellett haladnom vele, mivel nem volt túl sok előzetes információm a gyilkosságról, és ezáltal nehezebben tudtam erről a szövevényes ügyről átfogó képet szerezni.

 

Stocklassa, miután végigkövette Larsson kutatását, felhasználta logikai következtetéseit, folytatta a gyilkos kilétének felderítését. Számomra ettől kezdve lett letehetetlen olvasmány, mintha egy krimibe csöppentem volna. Egyik kedvenc részem volt például, amikor a gyanúsított Jakob Thedelin Facebook-profilján levő fotót digitálisan „egybeolvasztotta” azzal a fantomképpel, amit a rendőrség a gyilkosságot követően készített. A végeredmény hátborzongató (a fotók fekete-fehérben megtalálhatók a könyvben, de az eredeti, svéd kiadás borítóján pont ez az összemixelt kép látható).

 

De az igazán izgalmas az volt, amikor Thedelin közösségi oldalán talált egy gyanúsan oda nem illő ismerőst, a csinos és fiatal Lidát Prágából. Stocklassa felvette vele a kapcsolatot és rávette, hogy segítsen neki. Lidának nagyon hamar sikerült is Thedelin bizalmába férkőznie. A tervük az volt, valahogy kiszedik belőle, hogy ő húzta-e meg a ravaszt. Ehhez Lida ellátogatott Svédországba és megpróbált beépülni. Akárcsak egy kémregényben!

 

Jan Stocklassa – Stieg Larsson emlékéhez méltóan – állította össze dokumentumregényét. Reméljük, segítségével talán sikerül végre megoldani ezt a több évtizedes megoldatlan ügyet. A Larsson-rajongóknak mindenképpen olvasásra érdemesnek tartom a kötetet, hiszen az első felében olyan dolgokat is megtudhatunk róla, amit máshonnan nem valószínű.