Főkép

Aki olvasta a Vaják-regényeket, annak ismerős lesz Geralt legújabb útitársa, Ciri. A fiatal vajáklányt gyakorlatilag Geralt neveli, no meg tanítja a vajákmesterség fogásaira – például, hogy miként kell megbirkózni egy strigával. Novigradba tartanak, ahol állítólag egy újabb elátkozott szörnyeteg garázdálkodik... de persze a háttérben egy kicsit több is lappang. Már az út során egy beszélő varjú rémisztgeti a vajákduót, hogy aztán egyre zavarosabbá váljon az ügy. Ki volt eredetileg a striga, mielőtt elátkozták? Hogyan függ össze a megbízóval a lény? Miért pont most érkezett meg Yennefer egy új feladattal? És miként kapcsolódik mindez Geralt egy évekkel korábbi küldetéséhez, ahol szintén egy strigát kellett ártalmatlanná tennie?

 

Nagyon izgalmas, hogy mindegyik Vaják-képregény egy kicsit más. Nincs belőlük ugyan sok, de mindegyik némileg más aspektusát ragadja meg a regénybeli hangulatnak: Az elátkozottak háza a szörnyekkel való konfliktust helyezte előtérbe, a Rókagyermek mindennek az érzelmi oldalát hozta fókuszba, a Varjak átkában pedig minden korábbinál hangsúlyosabb Ríviai Geralt társaival való kapcsolata. Ennek hatására minden kötetben kicsit más az események dinamikája, más és más válik emlékezetessé, sőt, nagyban különbözik az is, hogy Geralt milyen arcát mutatja.

 

Ezúttal Ciri és Yennefer karaktere már önmagában is befolyásolja, hogy a vaják mire is figyel. A Cirivel való összhang nemcsak a humor-faktornak tett jót, de akkor is sokkal hatásosabb volt a történet, amikor már jobban beindultak az események. A Yenneferrel való ellentmondásos kapcsolata pedig még erősebben megfűszerezi a történések hangulatát – különösen szórakoztató, hogy ettől függetlenül (vagy pont ennek hatására?) ebben a kötetben volt a legtöbb fürdőzés és közel-meztelen test (hogy a pajzán térképről ne is beszéljünk). A hölgyek jelenléte mégis abban mutatkozik meg igazán, hogy soha ilyen szótlan és befelé forduló nem volt még Geralt – és az írók furcsa módon pont azáltal terelik a személyére a figyelmet, hogy őt beszéltetik a legkevesebbet.

 

Ami viszont ismerős mondjuk az előző kötetből, az a tragédiával terhelt rejtély – ezúttal egy beszélő holló és egy elátkozott szörny képében. Geralt és Ciri lassan ébrednek rá, hogy mi is bújik meg a háttérben, addig viszont meglepően sok visszaemlékezés vagy beékelt minitörténet színesíti a mostani eseményeket (az elején az is eltart egy darabig, amíg rájövünk, hogy mi lesz a mostani kötet fő története, olyan sok apró kalandot tárnak elénk az írók). Amikor viszont megértjük a misztikum mögötti magyarázatot, újfent fájdalmas és megrendítő életutak bontakoznak ki előttünk – úgy érzem, a képregények során is azt a szemléletet képviselték az alkotók, hogy még egy szörnyet is meg lehet érteni, még a rémisztő külső mögött is megbújhat mélyen emberi sors.

 

Az előző kötetekkel ellentétben viszont most nem Joe Querio illusztrálta az eseményeket, hanem Piotr Kowalski, ami egy nagyon örvendetes fejlemény: sokkal szebbnek találom ugyanis a rajzait. Részletgazdagabban alkot, kivehetőbbek az arcok és a formák, ráadásul ő a hagyományosabb, tényleg rajzoltnak tűnő stílust preferálja, nem tűnnek annyira digitálisnak az illusztrációi. Bár ez se mindig válik az előnyére, viszont nem is zavaró annyira, mint Queriónál – igaz, kiemelkedő momentumot (akár a rajzok, akár a panelek, az elrendezés vagy a háttér terén) sem feltétlenül tudnék tőle megemlíteni.

 

Elsőre kicsit rémisztő volt, hogy ilyen sok írója van a mostani kötetnek (szám szerint három, aki a történethez tett hozzá valamilyen módon, valamint Travis Currit, aki a párbeszédekért felelt – jóllehet az azért nem egyértelmű, hogy ki milyen mértékben működött közre, hiszen többen a The Witcher: The Wild Hunt játék írói is egyben), de úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy az eddigi legjobb Vaják-képregény megszülessen. Magában hordozza az előző részek legjobb tulajdonságait, és pont annyit rak hozzá, amitől ez a százhúsz oldal tényleg emlékezetessé válik. Bár úgy tűnt, ez lesz az utolsó magyarul megjelenő The Witcher képregény, de hamarosan várható az Of Flesh and Flame is – bár új írót és rajzolót köszönthetünk, remélem, hogy az sem okoz majd csalódást.