Ted Chiang: Kilégzés ​és más novellák

Ted Chiang kínai származású amerikai sci-fi írónak ez csupán a második novellagyűjteménye, és a világ sci-fi közössége mégis remegve várta, még akkor is, ha jó része már megjelent korábban. Chiang „Életed ​története” című novellájából készült az Érkezés című film, melyet több Oscar-díjra is jelöltek, de nem túlzás azt állítani, hogy hasonló remek filmet majd’ az összes novellájából lehetne forgatni.

Ahogy az első kötetben, úgy a másodikban is sorjáznak a különféle rangos SFF díjakkal elismert írások, és az üdítő változatosság is megmaradt. Chiang azon írók közé tartozik, akik a tudomány felől közelítenek, ám nem restek a szereplőkkel, az emberi oldallal is foglalkozni. Miközben az írásai zöme globális vagy univerzális problémákat boncolgat, szinte mindegyiket az egyén oldaláról mutatja be. Meglehet, körömlerágósan izgalmas cselekmény kevés novellába került, az olvasó mégis „bevonódik”, kíváncsiság ébred benne, hogy mi fog történni a szereplőkkel.

Ennek ellenére úgy érzem, a Kilégzés legtöbb írása sokkal inkább hat az intellektusomra, mint az érzelmeimre. Chiang a tudományos felvetéseket egy filozófus alaposságával és átgondoltságával vezeti végig a történeteiben, s ez egyfelől erősíti azt az érzést, hogy amit leír, az hiteles, elhihető, valóságos, másfelől viszont az olvasó és az olvasott közé valamiféle távolságot ékel. Kíváncsi vagyok, kivel mi történik, de nem érzek szimpátiát szinte egyikük iránt sem. De ez jelentheti azt is, hogy Chiang jellemábrázolásai szépirodalmi mélységűek, egyben realisták: ilyenek az emberek, akármi történjék is velük.

És pont ez az érdekes: hogy mi történik velünk. Mi lenne, ha visszamehetnénk a múltba, találkozni akkori önmagunkkal, de úgy, hogy valójában ne szólhassunk bele az események folyásába (A kereskedő és az alkimista kapuja)? Mi történik, ha egy gép már azelőtt tudja, mikor nyomunk meg egy gombot, hogy megnyomnánk – vagyis mi van a szabad akarattal (Mit várnak tőlünk?)? Mint reagálnánk, ha életünk minden percét rögzítené nekünk egy gép, hogy bármikor visszanézhessük, pontosan mi is történt (A tények valója, érzések igaza)? Milyen lenne, ha beszélhetnénk a párhuzamos valóságokban élő énjeinkkel (A szorongás a szabadság bizonytalansága)? Utóbbi novellát akár Philip K. Dick is írhatta volna, de ő biztosan nem ilyen pozitívra hozta volna ki – örülök, hogy Chiang lát még némi reményt az emberben… Bár a rövidke, szinte költői „A Nagy Csend” mintha pont ellentmondana ennek, ám az üzenete miatt most azonnal elolvastatnám mindenkivel, aki ebben a világban él…

A címadó „Kilélegzés”, mely 2009-ben elnyerte a legjobb novellának ítélt Hugo-díjat, egy robotszerű lényről szól, aki önmagát boncolgatja – de a tudományos háttere ennél is fantasztikusabb, és nagyon is a ma emberéhez szól. Ezzel együtt pont ez a novella volt számomra a leginkább idegen. Viszont a szintén némileg kényelmetlen olvasmánynak bizonyuló „Dacey szabadalmazott, önműködő dadája” ugyanúgy megpendítette bennem a szülői húrokat, mint a kisregény hosszúságú „A szoftveres objektumok életciklusa”, vagy a már említett „A tények valója, érzések igaza”. És bár azt állítottam fentebb, hogy Chiang írásai nem igazán hatnak az érzelmeimre, azt nagyon is figyelemreméltónak találom, ahogy az emberi lét különféle aspektusairól, kérdéseiről ill. az emberi kapcsolatokról ír. Ez tette az Életed története és más novellák gyűjteményt is olyan kimagaslóvá, és a Kilégzés is hasonlóképpen elgondolkodtató olvasmány.