Főkép

Az előző részről időhiány miatt nem én írtam, ezért különösebben nem foglalkoztam a tavaly decemberben megjelent folytatással sem. Abban látatlanban biztos voltam, hogy az alkotók ezúttal is minőségi munkát adtak ki a kezükből, és ennek köszönhetően nagy valószínűséggel újra jelölik őket az Alfabétára. Aztán az idei Könyvfesztiválon röviden beszélgettünk Somogyi Györggyel, aminek következményeként A hiéna átkával távoztam. Ezzel kapcsolatban egyet kérdeztem csak tőle: ugye ez a sztori élvezhető az előzmény ismerete nélkül? Igen – jött a válasz, és ennek fényében pár nappal később elmerültem Tebeli Szabolcs rajzaiban. Aztán újrakezdtem. Majd ismét.

 

Megkérdeztem pár embert, akik olvasták a Kittenberger – Fabriqué en Belgique című részt és ez alapján a mostani kötet sokkal összetettebb történetvezetésű elődjénél, nagyjából három-négy szálat követünk, és van köztük olyan, amiről utólag sem tudom pontosan megmondani, hogy hova is tartozik. Viszont – legyen ez bármennyire is fura – számomra ettől csak még élvezetesebb a történet. Kedvelem a kémes, titkosszolgás sztorikat, most is lestem, hátha felbukkan Redl ezredes vagy Alfred Dreyfus valamelyik utcasarkon. Az pedig legalább két osztályzattal jobbat eredményez, ahogyan Somogyi a valóságot a fikcióval keveri, ugyanis a tényleg élt szereplők – akik beazonosításában kétoldalnyi magyarázat van segítségünkre – bevonása csak még hihetőbbé teszi ezt az alternatív valóságot. Ahogyan az akkoriban virágkorukat élő anarchisták feltűnnek, ahogyan a szalonokban beszélgetnek a kultúráról (izmusok, bagatell), csak megerősít abban a hitben, hogy előzetesen komoly kutatómunkát végeztek az írók, ráadásul nemcsak a külföldi, hanem a magyar szereplők esetében is ugyanilyen alapossággal jártak el.

 

Jól hasznosul Somogyi forgatókönyvírói múltja, a jelenetről-jelenetre megkomponált képregény tényleg nem ereszti el az olvasót, ezt legalább háromszor el kell olvasni a maradéktalan műélvezet miatt. Elsőre a sztori, másodjára a rajzok, harmadszor pedig az apró utalások, a karakterek alaposabb megfigyelése végett. Csatlakozom az előttem szólókhoz, már ami a párbeszédeket illeti, mert ezek valóban zseniálisak, életszerűek, és illenek az adott karakterhez, legyen szó Bugánéról vagy a belga királyról.

 

Mégis úgy gondolom, a kötet legnagyobb erőssége a képi megvalósítás. Egyik-másik oldal láttán Mœbius neve jutott az eszembe, látva az aprólékosan kidolgozott egész oldalas rajzokat. A motorcsónakverseny, a spontán anarchista lázadás vagy az estély egyszerűen bámulatos. Nem tudom, mennyi idő volt mindezt így papírra álmodni, mindenesetre lenyűgöző lett a végeredmény. Aztán legalább ennyire jól néznek ki a steampunk eszközök, legyen szó telefonról vagy autóról, ráadásul ezeket tényleg hétköznapi tárgyakként, nem pedig különleges relikviaként használják az emberek. Ezzel még nincs vége a vizuális csemegéknek, hiszen időnként robotok is felbukkannak a képkockákban – és ezek is elképesztő változatosságúak.

 

Személyes kedvencemnek azonban semmi köze a gőzhöz, mert ezen a panelen csupán Kittenberger álmodozik a magyar pusztán arról, hogy újra Afrikában van. Ahogyan ezt Brazil megvalósította, azt tanítani kéne – az egyik pillanatban még az Alföldön kókadozunk a nyári hőségben, a másikban meg már előttünk van a szavanna, jellegzetes állataival, a feketék falujával. Mintha moziban ülnénk, a vászon előtt, a nézőtér második sorában, míg az elsőben Kitty foglal helyet. Tetszenek ezek a képregényes megoldások: például ahogyan a kávéházi jelenetnél van a központi kép (nagytotál), körülötte pedig apró kockák jelenítik meg az asztaloknál folyó beszélgetéseket. Hasonlóképpen érdekes a föld felé zuhanó pár mozgásának a bemutatása – igazi halálos románc.

 

A szereplőkről (például Gobelius bej), a háttérről, az alkotásról egyébként elég sok információ található a trilógia honlapján, érdemes ott is körbenézni. Nem kérdés, hogy kíváncsian várom a sorozat lezáró kötetét, hőseink kalandjainak alakulását, és persze az élményt, amit ebben a félig valós, félig kitalált steampunk világba tett kirándulás nyújt.