Főkép

A gordonkairodalom egyik legjelentősebb és leggyönyörűbb darabja lesz hallható a Müpában április 26-án este a Pannon Filharmonikusok bérletsorozatának záró koncertjén. A hangversenyen Antonín Dvořák  nagyszabású h-moll gordonkaversenye csendül fel elsőként, melyet Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltat meg, aki amellett, hogy neves zenei megmérettetések versenygyőztese, rendszeresen áll színpadra szólistaként a világ legismertebb koncerttermeiben. Az est folytatásában Dvořák VII. d-moll szimfóniáját élvezheti a közönség. A zenekart Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere dirigálja.

 

 

Dvořák művein keresztül válik hallhatóvá a cselló lelke a Pannon Filharmonikusok bérletsorozatának évadzáró koncertjén. A cseh zeneszerző művei közül leginkább e két alkotásában érhető tetten a szenvedéllyel, hősiességgel, bensőségességgel teli, szélsőséges érzelmi állapotokat felvonultató érett romantika, mely miatt kihagyhatatlannak estre számíthat a koncertre jegyet váltó közönség.

 

Érdekes, hogy ugyan a cselló igen régóta jelen van a zeneszerzők köztudatában, és ma is a közönség egyik nagy kedvence, mégis viszonylag kevés zeneszerző komponált rá versenyművet. Dvořák: h-moll gordonkaversenye pótolta a zeneirodalom egy hiányzó részét.

 

„A mű töretlen népszerűsége annak változatos és megkapó dallamvilágából, nagyszabású, romantikus versenymű jellegéből adódik. A sokszor hirtelen jelentkező dinamika, szín- és hangulatváltások, a fájdalmas, nosztalgikus és derűs szakaszok egymásutánisága, a széles ívű dallamok hiteles megformálása és az intenzív zenei kifejezés folyamatos igénye minden csellóművészt komoly feladat elé állít.” – foglalta össze a darabról a koncert karmestere, Vass András.

 

Az előzetesen meghirdetett programmal ellentétben az est szólistája Alexander Buzlov orosz csellóművész Marie-Elisabeth Hecker helyett.


Buzlov pályája során a világ legjelentősebb csellóversenyein ért el első helyezést. A művész amellett, hogy hazájának legnevesebb koncerttermeinek állandó vendége, folyamatosan járja a világot: nemzetközi színpadokon játszik a komolyzene legismertebb együtteseivel és dirigenseivel.

A csellóverseny után elhangzó mű Vass András szerint a szerző legdrámaiabb alkotásai közé tartozik, melyen erőteljesen érződik Brahms hatása.

 

„Dallamvilágának sokszínűségével, a hangulatváltások fluktuációjával és formavilágával erőteljes rokonlelkűséget mutat a csellóversennyel. Az intim pillanatoktól a sodró erejű heroikus küzdelmeken át a drámai tetőpontokig viszi a hallgatót, majd a forradalmi hangulatú utolsó tétel fényes dúr záróakkordjaival helyezi fel a koronát a kompozícióra. Mindezt olyan vonalvezetéssel és formai érzékkel prezentálja, mellyel minden kétséget kizáróan a példaképének tekintett Brahms nyomdokaiba lép.” – mondta összegezve a VII. d-moll szimfóniáról a dirigens. 

 

A cselló lelke

  1. április 26. 

péntek 19.30 Müpa

Műsor:

Antonín Dvořák: h-moll gordonkaverseny
Antonín Dvořák: VII. d-moll szimfónia

Közreműködik: Alexander Buzlov – cselló

Vezényel: Vass András

 

Forrás és további információ:

https://www.pfz.hu/