Főkép

Úgy érzem ideje némileg vidámabb muzsikával zárni a hetet, elvégre sem a sevdalinka, sem pedig a The Gloaming összetett, odafigyelést igénylő lemeze nem alkalmas a hétvégi lazuláshoz szükséges mozgásmennyiség biztosításához. Választásom a guatemalai Juan Martinezre, művésznevén Doctor Nativora esett, aki még csak öt éves volt, amikor édesapját megölték a polgárháborúban. Ezt követően többfelé megfordult, többek között Európában is élt pár évig, majd hazatért és rátalált a maja gyökereire.

 

Zenéje bizonyos értelemben pontosan megmutatja szerintem, hogy manapság mi érdekli a Közép-Amerikában élő fiatalokat. Van benne cumbia, reggae, urban hip-hop, és egy kevés az ezer évvel korábbi maja hagyományokból, hangszerekből. Családi háttere és származása (a polgárháborúban a halálbrigádok szabályos népirtást folytattak a kisebbségek, így a maják között) okán határozott véleménye van a politikáról, politikusokról, és nem rest dalaiban szót emelni a nép jogaiért. Mi több, a maja identitás, öntudat hangoztatása sem idegen tőle, klipes dala (lásd a cikk végén), a „Guatemaya” egyfajta himnusz lett az ifjúság körében. Az meg már tényleg csak ráadás, hogy a lemezkiadó vezetője (Ivan Duran) annyira jónak találta ezt a muzsikát, hogy a stúdióban ő is beállt a zenészek közé.

 

A szövegeken kívül természetesen nagyon fontos a zene, ami néhány kritikus szerint felépítését tekintve hasonlít Manu Chao lemezeire. Ezzel nem értek egyet, mert szerintem Doctor Nativo dalainak hangszerelése sokkal inkább támaszkodik a helyi instrumentumokra (például marimba), és nekem inkább a különbségek tűnnek jelentősebbnek, nem pedig a hasonlóságok.

 

Doctor Nativo jó érzékkel keveri a táncolható ritmusokat a társadalmi igazságosság hirdetésével, és a szükséges mennyiségben adagolja a közép-amerikai stílusokat, a garifuna hangszereket. Az első szó, ami napokkal később automatikusan eszembe jut, amikor erre a lemezre gondolok, az egyértelműen a mozgás lesz. Ebben az esetben nem pusztán tánczenéről van szó, nem egy féktelen latin fiesta veszi kezdetét a címadó nótával – bár természetesen ezekre is tökéletesen alkalmas a Guatemaya című album –, hanem akinek úgy tartja kedve, az felfoghatja törzsi rituálénak, amikor az esti tábortűz körül tánclépésekkel haladva könyörgünk az istenek jóindulatáért, vagy csak beavatást nyerünk az ősi misztériumokba.

 

Zeneileg nagyon változatos lett a lemez, van benne spanyol akusztikus gitár (El Mero Mero), cumbia (Guatemaya), reggae (La Voz Popular) – nem folytatom a felsorolást, mindegyik dal saját karakterrel bír, egyedül a mondanivaló harcos elszántsága közös bennük.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Guatemaya, Ay Morena, La Voz Popular

2018-ban megjelent album (Stonetree Records)

Az együttes weboldala: https://doctornativo.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Doctor Nativo – ének, akusztikus gitár, ütőhangszerek, hangeffektek

Danilo Rodriguez – marimba, harsona, cuatro, charango, chirimilla, háttérvokál

Ivan Duran – elekromos gitár, basszusgitár

Guayo Cedeño – szólógitár

Carles Estruch – sousaphone

Sebas Sax – szaxofon

Chela Torres – háttérvokál

Rosa Bermudez – háttérvokál

José López – háttérvokál

Joshua Arana - garifuna dob, maracas

Eli Levinson – sampler, programozás

Eduardo Santella – dob

 

Közreműködők:

Tzutu Kan – maja rap (Guatemaya, El 20 & Zion)

M.C.H.E – rap (El 20)

Al Ovando – maja gitár

Juan Chacaj – shirin

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Guatemaya
  2. Ay Morena
  3. Sabrosura
  4. Zion
  5. B-Boy
  6. El Mero Mero
  7. El 20
  8. La Voz Popular
  9. Kandela
  10. Pa’ Que Se Levanten