Főkép

Mi tudok a cyberpunkról? Hát, nem sokat. Megvan William Gibson neve, no meg, hogy Neurománc, de azt még pont nem volt szerencsém olvasni tőle – sajnos sok klasszikust kell még pótolnom. Kortársnak számító címek közül ismerős A felhúzhatós lány vagy a Moxyland (állítólag a Ready Player One is ide sorolható), így valami halvány benyomásom mégis van, de szakértőnek messze nem nevezhetem magam. Abban a homályos képben, ami kialakult bennem erről a műfajról, van egy jó nagy adag búskomor hangulat a technikai fejlődés árnyoldalai miatt, villogó neonfényekben úszó városok, egyszerre nagyon fejlett és mégis lepukkant tech-környezet, a hihetetlen fejlődés az apokalipszis határán, az emberi és a gépi énkép közti egyre vékonyodó határvonal feszegetése és természetesen egy tekintélyes mennyiségű por, ami belepi mindezt. Mert hát a cyberpunk egy olyan múltban született jövőkép volt, ami részben már elérkezett, részben már túl is haladta a várt színvonalat, másrészről meg mintha végül más irányba fordult volna.

 

Milyen lehet az, amikor valaki manapság próbál friss cyberpunkot írni vagy a klasszikus cyberpunk alapokra építve egy kortárs történetet alkotni? Erre válasz a Void Star, és amit Zachary Mason ebben a regényben művel, az egyszerűen telitalálat. Számomra a tavalyi év egyik legmeghatározóbb olvasmányélmenye lett, és mint ilyenről, mindig sokkal nehezebben szólok, nem véletlenül váratott magára ez a recenzió is a tervezettnél jóval többet. Mert amióta befejeztem a könyvet, nem találom a szavakat. Az a mélyen szuggesztív hangulat, ami árad a műből, nem ereszti könnyen az olvasót, és nagyon könnyű elmerülni benne. Nehéz megfogalmazni vagy éppen pontosan definiálni, mi is a cyberpunk-hangulat, pedig talán ez a legfontosabb, legjellemzőbb része a regénynek: nem az amit vagy amiről, hanem az ahogyan.

 

Mert miről is szól maga a történet? Adott három hős, akik a nem túl távoli jövő összeomlás határán álló emberiségének és társadalmának más-más szintjén élik meg saját aktuális nehézségeiket. Irina, aki mesterséges memóriabeültetéssel rendelkezik, képes valamire, ami a legközelebb áll a tudomány aktuális állása szerint az MI-kkel való bármilyen kommunikációhoz, így értékes egyedi munkaerőként nem kell nélkülöznie. Kern, egy menekült fiú, a nyomornegyed közepén egyik napról a másikra él, harcművészetet tanul, és próbál túlélni miközben járőröző drónok kísérik figyelemmel szinte minden lépését. Thales, egy brazil politikuscsalád sarja, aki ugyan megmenekült eddig a családot folyamatosan sújtó számtalan támadás elől, de nem úszta meg sérülés nélkül, és megnyomorodva kényszerül bujdokolni a család ellenségei elől. Nem meglepő módon hármuk története végül összefonódik, és valami egészen elképesztő fordulatokkal, furcsa és szokatlan végkifejletbe torkollik.

 

A fentiekből sejthető, hogy a csavaros, cselekményes írások kedvelőinek nem kell aggódniuk, hiszen a regény bővelkedik izgalmakban, meglehetősen feszes és a pörgős is olykor. Másrészről viszont hihetetlenül tömény maga a szöveg. Lehet ezt „szépirodalmiaskodó” stílusnak  vagy átverésnek nevezni és vitatni a leírtak valódi mélységét, de még ha ez igaz is, én örömmel hagytam magam becsapni. Régen volt alkalmam olyan szöveget olvasni, ami ennyire inspiráló lett volna, aminek bőven kellett időt hagynom, hiszen egy-egy bekezdés olvasása után úgy meglódult a fantáziám, hogy hosszabb szünetet kellett tartanom olvasás közben, mert nem bírtam magammal és a sok izgalmas kérdéssel, ötlettel, ami foglalkoztatott. A felmerülő témák és kérdések egyike sem új vagy példa nélküli, a mesterséges intelligenciák, a halhatatlanság, az ezekért folytatott küzdelem és háború nem ismeretlenek a sci-fi olvasók számára, mégsem éreztem egy percig sem, hogy lerágott csontokon kellene tengődnöm.

 

Zachary Mason engem levett a lábamról, és egyben szomorú is vagyok, hiszen tudomásom szerint eddig nem írt még más fantasztikus művet, pedig nagyon szívesen olvasnék tőle többet. Remélem, hogy a nem túl távoli jövőben valamikor érkezik majd újabb regény, addig pedig bízom benne, hogy minél többen olvassák és szeretik majd a Void Start, hogy egy pillanatig se kelljen a hazai kiadónak azon morfondíroznia, hogy elhozzák-e nekünk Mason következő művet.