Főkép

Az 1998-ban eredetileg Jeff Killed John néven alapított banda, amely végül öt albumra szóló major kiadói szerződést kötött, már a 2005-ös debütálásakor, és az azt követő megjelenéseivel is folyamatosan újabb hiánypótló műveket alkotott a keményzene színpadára. Ezzel folyamatosan megszilárdította követésre méltó pozícióját, albumok millióit adta el világszerte, valamint a Kerrang! díjkiosztón három egymást követő évben is megkapta a legjobb angol banda címet, nem mellesleg a legjobb dal és a legjobb koncertbanda díjakkal együtt.

 

2018-ban visszatértek Gravity című új anyagukkal. A walesi kvartett minden eddiginél jobban kiterjesztette kreativítását, finoman egyensúlyozva a filmzenei elektronika és a jeges szintetizátorok bevonásával a védjegyüknek számító kőkemény hard rock zenében.

 

„Készen állunk az új kihívásokra, és jobb formában vagyunk, mint valaha.” - kommentálják az új felállásukat a dobos Jason Bowld-dal, aki az alapító énekes-gitáros Matt Tuck, és társa, Michael ‘Padge’ Paget, valamint a basszusgitáros Jamie Mathias társaságához csatlakozott.

Nem számít, hogy a banda milyen messzire jutott el – meghódítva a slágerlistákat, és díjak tucatjait nyerve platinalemezekkel –, továbbra is a csúcsra tör. Egy új albummal, egy új felállással - vagy egy új, egetrengető hangzással, ami fennálása eddigi legjobb évét eredményezte. Ezért jobb, ha hiszünk nekik.

 

Bullet For My Valentine
2019. április 10.
Barba Negra Music Club

 

Forrás és további infó:

https://www.bulletformyvalentine.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu

http://musicclub.barbanegra.hu