Főkép

A jövőre tizenöt éves brightoni metalcore csapat, az Architects többször járt már hazánkban. Legutóbb 2017-ben az Akvárium Nagyhallját töltötték meg csurig, most pedig emelik a tétet, ugyanis egy friss albummal térnek vissza hazánkba, július 25-én a Budapest Parkba.

 

A Kerrang! magazin által a közelmúltban a Legjobb Brit Koncertzenekarnak kikiáltott Architects történetét valószínűleg nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen az együttes már több alkalommal zúzott hazánkban. Az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő metalcore csapatot 2016-ban elképzelhetetlen veszteség érte – Tom Searle, a banda egyik alapítója, gitárosa, a dobos Dan Searle testvére fájdalmasan fiatalon, mindössze 28 évesen hunyt el rákban.

 

„Végsősoron két választásunk volt. Vagy sajnáljuk magunkat, és elhisszük, hogy a világ egy szörnyű hely, és hagyjuk, hogy legyőzzön. Vagy engedjük, hogy inspiráljon minket ez az élet, amit Tom is akart volna, hogy éljünk. Nagyon aggódtam, hogy az emberek majd valamilyen lehangoló üzenetet éreznek ki ebből az albumból. Úgy éreztem, felelősségem, hogy megmutassam a fényt az alagút végén azok számára, akik szintén borzalmas dolgokon mennek keresztül.” – mondta el nyolcadik nagylemezéről Dan, aki testvére elvesztését dolgozza fel az anyagon keresztül.

 

A 2018. novemberében megjelent Holy Hell felvételei hat hónapon keresztül zajlottak, és egyfajta terápiakén szolgált az Architects tagjainak, akik 2019. januárjától életük eddigi legtöbb állomásos Európa-turnéját jelentették be. Jó hír a szomorkodóknak, hogy a nyári etapban végre Budapestet is útba ejtik a srácok, így eddigi legnagyobb szabású önálló koncertjükre készülnek hazánkban július 25-én a Budapest Parkban!


Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2294248587474003/