Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett I-II.

„Ursula K. Le Guin nélkül nem így nézne ki a fantasztikum térképe” – írtam idén év elején, nem sokkal azután, hogy megtudtuk, többé nincs velünk az írónő. Akkor két novellagyűjteményt vehettünk kézbe, telis-tele elgondolkodtató, megható, az agyat valami egészen különleges módon stimuláló írással, most pedig két kötetben tizenhárom kisregényt olvashatunk, hogy még inkább megerősítést nyerjen: Le Guin tényleg a legnagyobbak egyike volt.

A Valós és valótlan novelláinál is azt éreztem, hogy az elején nagyon nehezen tudok rájuk hangolódni, és most is kellett némi időnek eltelnie, mire sikerült hozzálassulnom Le Guin stílusához. Pedig a „Birodalmaknál is hatalmasabb és lassabb” különleges-rejtélyes kutatóexpedíciója olyan, mintha összegyúrnánk egy nagyon emberi történetben a Solarist és az Expedíciót, „A Herne-nők” meg nagyon hangulatos a sajátos mozaikszerű felépítésében, mégsem „kaptak el” igazán, valami még nekem hiányzott ahhoz, hogy tényleg együtt tudjak érezni ezekkel a figurákkal, hogy tényleg megértsem őket. Aztán úgy döntöttem, újraolvasom az itt is helyet kapó, korábban a Valós és valótlanban szereplő „Buffalo lányai, gyertek ki” elbeszélést, ami viszont nagyon is megtalálta bennem azt a valamit. Külön furcsa, mert korábban nem annyira tetszett (bár akkor sem igazán tudtam megfogalmazni, miért), most meg probléma nélkül rá tudtam hangolódni Prérifarkas és társainak mágikus-különleges világára.

Ezek után újra a haini űrbe látogatunk hat olyan írás által, melyek tulajdonképpen mindegyikét hibátlannak éreztem. Bár a fantasy-t általában közelebbinek érzem magamhoz, Le Guin művei közül mégis a Hainhoz kapcsolódóak szoktak a legjobban megragadni. Talán pont azért, mert ezek jellemzően nem „kemény” tudományokra építenek, hanem szociológiára, pszichológiára – egy részükben még az űr és a haini sci-fi háttér is kihagyható lenne. Ezek nem valamiféle tudományos újításra vagy a jövő egy elképzelhető irányára koncentrálnak, hanem arra az emberre, aki mindezt megéli. Le Guin olyan társadalmakat ábrázol, melyek mind valamilyen aspektusukban (sokszor a nemekhez kapcsolódóan) eltérnek az általunk ismerttől – viszont ezáltal olyan húsba vágóan, olyan szomorúan tud rávilágítani a mi problémáinkra, a mi fájdalmunkra is, mint senki más.

„A segrik ügyé”-ben a nők az uralkodó társadalmi csoport, a férfiakat elzárva tartják, és gyakorlatilag egyetlen fontos feladatuk, hogy a szaporodásban segítsék a nőket. De mi történik, ha valaki nem akarja elfogadni ezt? (Akárhányszor olvasom újra, mindig valami mást mond nekem ez az elbeszélés.) Az „Egy másik történet, avagy a beltenger halászá”-ban a társadalom a „reggeli” és az „esti” emberekre tagolódik, házasodni csak a másik csoporttal lehet, viszont nemre való tekintet nélkül, ráadásul egy házasság két férfi és két nő kapcsolata. Ebben a környezetben bontakozik ki egy gyönyörű és mégis fájó szerelem története, melyben ugyan még egy izgalmas találmány is szerepet kap, ám mégis Hideo és Isidri érzései lesznek az igazán fontosak.

Nem tudom ezt eléggé hangsúlyozni, de tényleg az a legmegdöbbentőbb ebben a kötetben, hogy mennyire egyértelművé válik, mi számított igazán Le Guinnek. Az első kötet végén lévő négy kisregény mindegyike valamilyen módon Werel és Yeowe bolygójához, valamint az ezeken kibontakozó forradalomhoz, elnyomás elleni küzdelemhez, polgárháborúhoz kapcsolódik, de egyikben sem olvasunk ütközetekről, izgalmas pillanatokról vagy kemény harcokról. Mindig azok az emberek számítanak, akik megélik ezeket: a veterán katona, a felszabaduló rabszolganő, az ekumeni követ, akiknek helyt kell állniuk vészterhes időkben, akik elé a sors több megpróbáltatást gördít, mint azt szerették volna, akik valamilyen módon mind egy jobb, egy szabadabb, egy elfogadóbb és nyitottabb társadalomért küzdenek. Óriási élmény ezeket a kisregényeket sorban olvasni, ahogy egyre több aspektusból olvasunk ezekről a bolygókról, de közben mindben van egy mélyen megérintő emberi történet, ami után valamit másként szemlélünk a saját világunkban is.

A megtalált és az elveszett második kötete pedig még csak ezek után érkezik, négy kisregénnyel, melyből három a Szigetvilágon játszódik. Azt írtam az előbb, hogy Le Guinnél ritkábban érzem közel magamhoz a fantasy-ket, és „A kereső” esetén ez be is bizonyosodott: a kútfői mágusiskola kezdeti napjaiba nyerhetünk betekintést, de valahogy nagyon nehezen sikerült kapcsolódnom Vidra-Csér-Medra figurájához és a vele történtekhez. Aztán érkezett „A lápvidéken”, és megint azt hittem, hogy nehéz dolgom lesz, de valami már elkezdett derengeni: valami a mágiáról és az emberek viszonyulásáról; a hatalomról, ami el tud veszni; a fájdalomról, ami mindig ott van az emberben, csak nem mindig tör a felszínre. Nem mondanám, hogy pontosan tudom, mit olvastam, de érzem visszhangjait magamban, ami nem tud ereszteni.

A „Szitakötő”-t már könnyebben dekódolhatónak éreztem, talán pont a haini történetekkel való rokonsága miatt: ezúttal a férfiak uralta mágiát szeretné egy nő is megtapasztalni. A kötet végén újra az űrbe tekintünk: az „Elvesztett paradicsomok” egy generációs űrhajó útjának szinte már regényterjedelmű leírása, megint csak nem megszokott stílusban. Rengeteg témát érint, különleges szereplőkkel, és bár látszólag az űrhajó célja van a fókuszban, mégis sokkal fontosabbá válik az emberek élethez való viszonya és élet értelmének vizsgálata. Furcsa, zavarba ejtő hangokon szólal meg, néha azt éreztem, pontosan belém lát, máskor alig-alig tudtam követni, annyira nem értettem, miért fontos ez – vagyis újfent egy olyan elbeszélés, ami olyan módon volt rám hatással, amire nem számítottam.

És talán ez a legfontosabb: nem fog mindenki minden Ursula K. Le Guin elbeszélést szeretni, pláne nem fog egyformán vélekedni róla, de abban viszont biztos vagyok, hogy minden mű elolvasása után valamivel többek leszünk. Olyan húrokat pendítenek meg bennünk, amivel csak kevesen foglalkoztak, pedig valószínűleg pont erre lenne igazán szükségünk: történetekre arról, hogy mit jelent embernek lenni. Ennél többre nem hiszem, hogy vágyhatunk.

Tartalomjegyzék

Első kötet

Birodalmaknál is hatalmasabb és lassabb

Buffalo lányai, gyertek ki

A Herne-nők

A segrik ügye

Egy másik történet, avagy a beltenger halásza

A megbocsátás napja

A nép fia

Egy nő felszabadulása

Vén Zene és a rabszolganők

Második kötet

A kereső

A lápvidéken

Szitakötő

Elvesztett paradicsomok