Főkép

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 2018-as év utolsó két hónapjában olyan fellépőket láttam/látok a MüPában, akiknek a lemezeiről korábban már írtam, így nem teljesen felkészületlenül megyek a koncertjükre. Minden esetben tudom, mire számíthatok, mire kell figyelnem, és legfőképpen tisztában vagyok az adott előadó különlegességével, fontosságával.

 

Így aztán nem okozott meglepetést, hogy a ciprusi Monsieur Doumani trió koncertje tömören az „odafigyelős” jelzővel írható le. Ugyanis aki teljes mélységében akarta élvezni a muzsikájukat, annak nagyon oda kellett figyelnie, mert a három zenész ezekbe a látszólag egyszerű számokba rengeteg virtuozitást és leleményes megoldást zsúfolt. Legalábbis én így éltem meg, és amennyire jutott időm a nézelődésre (nagyjából semmi), a közönség hozzám hasonlóan csak ámult, bámult és tetszésnyilvánított. Azt mondjuk sajnáltam, hogy nem volt telt ház, ránézésre olyan 80 százalékos telítettséget értünk el, és szokás szerint a külföldiek sem hiányoztak közülünk.

 

A jó hangulatú koncerten Antonis Antoniou (tzouras) sokat kommunikált velünk (angolul), amit élveztem, mert nagyon sokat elmondott a szerzeményekről (főként a szerelmes nóták kommentjei voltak szórakoztatóak), beszélt hazája politikai helyzetéről, ami ugyan jelenleg reménytelennek látszik, de a múltban már volt rá példa, hogy keresztények és muzulmánok egymás oldalán harcoltak. Az pedig kifejezetten vicces volt, ahogyan a helyi népviselet egyik darabjáról (nadrág) szóló számot felvezette. De a ráadást felvezető mondatok – mi most nem megyünk ki, hogy visszajöjjünk, de ez lesz az utolsó számunk – is derültséget váltott ki a nézőkből.

 

Persze mit sem ért volna ez a laza közvetlenség, ha a zene nem lett volna első osztályú – már pedig ennél kisebb dicséretet nem mondhatok rá. Kezdem az énekkel. A trió pont olyan orgánummal rendelkezik, amelyet bármely power metal banda szívesen látna. Férfias, erőteljes éneküket – főként, amikor a cappella üzemmódra váltanak – bármely grúz férfikórus megirigyelhetné. Szemlátomást alaposan kidolgozták a produkció ezen részét, legyen szó Antonis Antoniou énekéről, vagy a feleselgetésről Angelos Ionas gitárossal, és persze a korábban említett trióban elkövetett kórusról.

 

Mindez csak hab a tortán, a lényeg teljesen nyilvánvalóan a hangszeres rész. Trióban léptek fel, ami úgy nézett ki, hogy Antonis Antoniou a buzikiszerű tzourast kezelte, Angelos Ionas akusztikus gitárt pengetett, Demetris Yiasemides meg hol harsonán, hol fuvolán játszott. Igen, harsonán. Na most képzelje el mindenki, hogy a görög tavernában, vagy táncházban a megszokott dallamokat harsonával adják elő. Nem sikerült? Nem csodálom. Az összkép annyiban módosul, hogy a fúvós hangszer szerepe többnyire az ellenpontozás, a megszokott formától való eltérés – de éppen ettől lesz olyan különleges a Monsieur Doumani zenéje. Egyébként is hajlamosak megszokott dallamok és ritmusok megváltoztatására, az eredmény többnyire zavarba ejtően ismerős és egyúttal érdekesen újszerű.

 

 

Már ennyi alapján is úgy gondolom unikum, amit művelnek, pedig ezzel még nincs vége. Saját stílusukat az évek során sikerült folyamatosan fejleszteniük, bár lehet, csak állandóan keresik a megújulás lehetőségét. Ennek érdekében mindhárman rengeteg effektet használnak, amelyek még gazdagabbá, és egyben izgalmasabbá tették a muzsikájukat. Alaposan rácsodálkoztam amikor Angelos Ionas echte amerikai bluest prezentált gitárján, és amiből olyan lazán tértek át pár hang alatt görög melódiákra, hogy csak lestem. Legalább ennyire meglepődtem, amikor meghallottam a torzított gitár hangját – komolyan mintha nem is akusztikus hangszerről lenne szó, hanem rock vagy metalkoncerten lennék. Mindezeken túl egyes számok inkább tűntek kísérletező, illetve alter indíttatásúnak, mintsem hagyományos görög népzenére épülő világzenének.

 

Az este során játszottak régi dalokat, aztán érzésem szerint meglepően sokat az utolsó albumról, és még egy új nótára is sort kerítettek. Ez alapján egyébként már nagyon várom a következő nagylemezüket, mert ha lehet, az még Doumanisabbnak ígérkezik.

 

Remélem a MüPa jövőre sem változtat a műsorpolitikáján, és legalább kéthavonta elhoznak egy olyan előadót/együttest, akik szerepelnek a képzeletbeli bakancslistámon. A Monsieur Doumani koncertje élményszámba ment, mert ők valóban megújították szülőföldjük zenéjét – és szereztek egy feledhetetlen estét számomra. Köszönet érte.