Főkép

„Akár irodalomról, akár szobrászatról, zeneszerzésről, táncról beszéljünk, a művészi mondanivaló közléséhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége kell. Ha a mondanivaló igényli: mesterfokú képessége. Amihez tehetség, tanulás, gyakorlás egyaránt szükséges” – válaszolta 2011-ben Göncz Árpád azt firtató kérdésünkre, hogy vajon mi szükséges a jó fordításhoz. Nem egyszerű mesterség tehát; örömmel láttuk, hogy a Göncz Árpád Alapítvány – névadója műfordítói életműve előtt tisztelegve – egy olyan pályázatot hirdetett, amelynek keretében ösztönözni szeretné a fiatal fordítókat tehetségük kibontakozásában.

 

A pályázatnak azóta megszületett az eredménye, az ekultura.hu online hasábjain pedig bemutatunk egy-egy szemelvényt a díjazott fordításokból.

 

 

David Mitchell: Number9dream / A kilencedik álom (részlet)
Nagy Boglárka fordítása angol eredetiből


Már egy órája szeptember 2-a van, szombat. Egy hét telt el azóta, hogy felderítettem a terepet a Jupiter kávézóban. A Kita Senju állomás melletti főúton ilyenkor még nincs nagy forgalom. A tokiói hold egy szelete tűnik fel a szemközti szürke, ipari jellegű lakóházak foltos falai között. Az odúban, ahol lakom olyan fullasztó a hőség, mint egy bokszkesztyű belsejében. A ventillátor sem segít, csak felkavarja az állott levegőt. Eldöntöttem, hogy semmiképp nem veszem fel vele a kapcsolatot. Mit képzel magáról, hogy ennyi év után...? Az út túloldalán egy fotóbolt van, a falán két Fujifilm feliratú órával – a bal az időt mutatja, a jobb pedig azt, hogy a fényképek 45 perc múlva lesznek kész. A nátriumlámpák fényében az ablakomat takaró szedett-vedett függöny a szokásosnál is rosszabbul fest. Fémgerendák csikorgása és kábelek zúgása töri meg a csendet. Vajon ez az épület okozza az álmatlanságomat? Bankár bácsi az ilyesmit „épületundornak” nevezi. A lakásom alatt a Hullócsillag már bezárt – arra vár, hogy ismét felkeljen a nap. Az utóbbi egy hét alatt volt időm megjegyezni a napirendet: tíz perccel éjfél előtt Buntaro behozza a hirdetőtáblát és kiviszi a szemetet, öt perccel később pedig kikapcsolja a tévét, majd elmossa a bögréjét és a tányérját. Általában ekkor fut be az utolsó vevő, hogy még időben visszahozzon egy kikölcsönzött filmet. Buntaro pontban éjfélkor lezárja a kasszát és lehúzza a rolót, röpke három perc múlva pedig már a robogóján száguld hazafelé. Egy csótány vergődik a ragasztócsapdában. Az új munkámtól izomlázam lett. Eszembe jut, hogy ki kellene dobnom Macsek etetőtálját – morbid lenne megtartani most, hogy tudom, hová tűnt. Nincs már szükség a nagy karton tejre és a két doboz drága macskaeledelre sem. Vajon én is megehetem, mondjuk levesbe keverve? Macsekot hirtelen érte a halál, vagy várnia kellett rá, ahogy ott hevert az út szélén? Vagy talán egy arra járó megsajnálta, és egy jól irányzott ásócsapással véget vetett a szenvedésének? A macskák túl légiesnek tűnnek ahhoz, hogy egy autó elüsse őket, mégis elég gyakran a kerekek alatt végzik. Túl gyakran. Ostobaság volt azt hinnem, hogy jó gazdája leszek. A nagymamám utálja a macskákat. Yakushima szigetén mindenki láncravert kutyákkal őrizteti a területét, a macskák pedig magukra vannak utalva. Fogalmam sincs arról, hogyan kell almot tisztítani, mikor kell ki- és beengedni őket, milyen oltásokra van szükségük. Macsek veszte is az lett, hogy összeállt velem: a Miyake család átka ismét lecsapott. Anju úgy tudott fára mászni, mint egy macska. Mint egy puma.

NAGY BOGLÁRKA Szentendrén lakik, másodéves az ELTE fordító és tolmács mesterképzésén. Jövőjét is a fordítói pályán képzeli el.



Don DeLillo: Running dog / Láncos kutya (részlet)
Sánta Kristóf fordítása angol eredetiből


Lightborne leszállt a vonatról és egy aluljárón átsétált a sínek alatt. A túloldalon belépett a váróba, ahol Klara Ludecke ült egy padon, az újságosstand mellett; ölében, az azonosítás céljából, a Láncos Kutya egy példánya hevert kiteregetve: Lightborne-nak a pillanat hevében született ötlete. Bólintott, majd nyomában a nővel kisétált a váróból, az aluljáró irányába, ahonnan csak az imént bukkant elő. Lightborne jobb lábán csattogott a felvált cipő talpa. Kora este volt.
“Fel vagyok hatalmazva rá,” mondta, “hogy átadjam a megbeszélt összeget készpénzben, amint a film a kezemben lesz.”
“Boldoggá tesz, hogy megszabadulok tőle.”
“Szabad feltételeznem, hogy a férjétől kapta meg az elérhetőségemet?”
“Három dolgot kaptam a férjemtől. Az Ön nevét. Egy aacheni címet. És egy tárolórekesz kulcsát, amely ez alatt a cím alatt található.”
Az aluljáróba érve Lightborne lehalkította a hangját, nehogy a falak visszaverjék.
“Látta a felvételt?” - “Azt akarta, hogy semmi dolgom ne legyen vele.”
“És mondott magának róla bármit?”
“Berlin. A Birodalmi Kancellária épülete alatt. A szovjet bombázás közepette. Semmi több.”
A túloldalra érve Lightborne-t idegesíteni kezdte a cipőtalp csattogása, úgyhogy leültek egy műanyag padra.
“Tehát a film egészen azóta egy dobozban pihent, Németországban.”
“Légkondicionált értékmegőrző,” mondta a nő. “Hogy megfelelő védelmet kapjon.”
“Én személy szerint nagyjából harminc évvel ezelőtt hallottam először a felvételről.”
“Amikor a férjemet megölték, tudtam, hogy ez áll mögötte. Nem akarta eladni annyiért, amennyit ők kínáltak. Először megegyeztek. Az árban, meg a vetítés helyszínében. Aztán Christoph előlegként kérte az összeg felét. Nem mentek bele, és utána már nem akart beszélni velük. Fenyegették, de ellenállt. És ez lett a vége.”
“Kik fenyegették?,” kérdezte Lightborne. “Kikkel egyezkedett?”
“Nem hinném, hogy tudni akarja.” - “Maga tudja?”
A New York felől érkező vonat átszáguldott az állomáson, az üvöltő szél a pad támlájához préselte őket; az újság lapjai őrült táncba kezdtek a nő ölében.
“Ismerek egy virginiai céget. A rendőrségnek utaltam rá, hogy érdemes körülnézniük. Úgy kezeltek, mint egy gyereket. Szexuális jellegű bűncselekmény. Természetesen, semmi más nem lehetett. Szinte szégyellték, hogy erről beszéljenek velem. Szex, és ennyi. Olyasmi, amit csak egy kéjgyilkos tehet. Egy kést döftek belé, emlékeztettem őket. Sehol egy csonkítás, semmi. Ilyen egy kéjgyilkosság? Nem, mondták. Egyszerűen rossz emberrel kezdett. Mindennapos eset.”
Még egy szerelvény robogott be, déli irányba. Lesétáltak a lépcsőn a taxiállomásig, a zaj meg a levegő nyugtalansága elől menekülve, aztán fel-alá tébláboltak a parkolóban.
“Christoph temetése után elutaztam Németországba. Félig dühből tettem. A filmet akartam, hogy nálam legyen. Azt gondoltam, ha megszerzem, azzal valamiképp visszakapom a férjem. Hogy hatalmat ad. Hogy megleckéztetem a gyilkosokat. Ha a kezemben lesz a film, visszakapok mindent. Hogy nem hiába halt meg. Hanem ezért. Egy csinos kis doboz, szalaggal áttekerve, ami bizonyítja. Most persze már tisztán látok. Lenyugodtam. Már nem akarok mást, csak a pénzt. Azt akarom, hogy kifizessenek a férjem haláláért.”

SÁNTA KRISTÓF Képzőművész, művésztanár és zeneterapeuta, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskoláját végzi, mellette egy alternatív könnyűzenei műhely/iskola alapítója és tanára. Budapest XI. kerületében él.



Phil Jackson: The Last Season / Az utolsó idény (részlet)
Szabó György fordítása angol eredetiből


Június 9. Az elmúlt huszonnégy órában újra átéltem azt, amit eddig ez a szezon jelentett számomra – csak kicsiben. Olyan idény ez, amely örökre az emlékezetembe vésődik – minden, ami a pályán történt és minden, ami azon kívül. Letekintve a felhőkből megpróbálom tiszta fejjel átgondolni a tegnapi este és a mai reggel eseményeit, de túlságosan is ismerősnek, túlságosan fájdalmasnak tűnik az egész. Elgondolkozom: vajon más városokban, más kluboknál is így megy ez? A többi csapatnál is egy csodálatos végjáték után másnap reggel egy pillanat alatt megtörik a pozitív hangulat a szükségtelen harag miatt? Nem, természetesen nem. Ez egyedül a Lakersszel történhet meg.
A tegnap este hihetetlen volt: Kobe 2,1 másodperccel a rendes játékidő vége előtt, bő egy méterrel a hármasvonal mögül bezúzott egy triplát, kiharcolva ezzel a hosszabbítást. A „mi a franc” figurát játszattam meg, amit még Redtől tanultam, aki sosem tudta megjegyezni a nevét. Így a pályán bárki szóba jöhetett befejezőként, de persze Kobe volt az első számú opciónk. A labda Shaq-től Luke-hoz majd Kobe-hoz került, ő pedig szabadon támadhatott a vele egy zárás után szembekerülő Hamilton ellen. Ezzel kaptuk meg az esélyünket, Kobe ugyanis sokkal nehezebb helyzetben lett volna, ha Prince áll előtte. Brownt igazságtalanul kritizálják, amiért nem faultolták Shaq-et. Mi van, ha bedobja az első büntetőt, kihagyja a másodikat, mi leszedjük a lepattanót, majd elsüllyesztünk egy hármast? Számoljuk csak ki! Ez négypontos játék lett volna, és a Pistons már itt veszít. Hasonló helyzetben csak akkor faultolnék, ha már egy-két másodpercnél nincs több hátra. A hosszabbításban az eddigi legjobb formánkat hoztuk. Az első kosár ilyenkor mindig döntő jelentőségű, jóval fontosabb, mint az, ami a rendes játékidő utolsó öt percébe lépve töri meg a döntetlent, noha a hátralevő idő ilyenkor durván ugyanannyi. Ez puszta pszichológia – olyan, mintha egy teljesen új mérkőzés kezdődne még nagyobb izgalmakkal, az előny pedig azé a csapaté, amelyik az első ütést viszi be. Most mi ütöttünk először: Shaq zsákolt tizennégy másodperccel a feldobás után. Az extra periódusban 10–2-re vertük a Detroitot, a végeredmény 99–91 lett. A széria varázslatos módon ismét döntetlen: 1–1. Kobe-n kívül Luke is remekelt – hét pont, öt lepattanó és nyolc gólpassz került a neve mellé. A második negyedben egymaga változtatta meg a találkozó jellegét.
A mai reggel is hihetetlenül alakult – hihetetlenül szomorúan. Először az edzők találkoztak, hogy megnézzék a felvételeken, hogyan tudtunk elherdálni egy tizenegy pontos előnyt a harmadik negyedben, kis híján hagyva, hogy a Pistons 2–0-ás vezetéshez jusson – nagy valószínűséggel behozhatatlan előnyre téve szert, hiszen a következő három meccs Detroitban lesz. Billupsnak ismét sült a keze: huszonhét pontot dobott, ebből tizennégyből tizenháromszor a vonalról volt eredményes. Ehhez jött még Hamilton huszonhattal. A Pistons fönntartotta a folyamatos nyomást, és mi rendesen elfáradtunk. Karl valószínűleg csak súlyosbított a sérülésén. Rossz volt nézni, ahogy nehezére esik föl-le futni a pályán. Olyan keményen dolgozott decemberben, hogy új erőre kapjon a sérülése után, és most, amikor már csak egy hajszál választja el álmai beteljesülésétől, a bajnoki címtől, a teste egyszerűen nem hagyja, hogy akár csak megközelítőleg is százszázalékosan teljesítsen. A kosárlabda istenei olykor igencsak kegyetlenek.

SZABÓ GYÖRGY ANDRÁS, közgazdászként végzett, egy zöldenergiával foglalkozó tanácsadó cégnél dolgozik, Budán, a Hűvösvölgyben él. Az amerikai kosárlabdaedző, Phil Jackson The Last Season című művét hobbiból, a gimnázium elején kezdte fordítani, sok éven át dolgozgatva rajta, és közben angolul is rendesen megtanulva, teljes egészében lefordította. A fordítás sosem jelent meg, noha elkészültekor megpróbált házalni vele néhány kiadónál.