Főkép

2003. november 17-én, rövid tesztidőszak után vált mindenki számára elérhetővé az ekultura.hu honlap. Ennek idén már tizenöt éve. Ennyi idő alatt túl vagyok egy lakáscserén, azóta már a harmadik munkahelyemen dolgozom, és történt még pár apróság, amelyek kihatással vannak az életemre.

 

A változások természetesen az oldalt sem kerülték el, a kezdetben négyfős szerkesztőség létszáma megsokszorozódott, eddig három ruhát nyűtt el (grafika és egyebek), most pedig már a negyedik öltözetében csodálhatjuk. Ugyanez igaz a háttérben futó szoftverre, abból is a harmadik verziót hagytuk magunk mögött, és most jutottunk túl a következő tesztelésén, ami reményem szerint még egyszerűbbé teszi a cikkek feltöltését. Az évek során rendeztünk író-olvasó találkozót, tartottunk nyilvános születésnapot, elindítottuk a YouTube csatornánkat, jelen vagyunk a Facebookon és Twitteren.

 

Ez idő alatt átéltünk egy gazdasági válságot, ami nemcsak a bővülő képregényes piacot vetette vissza, hanem bizony a könyvkiadást is. Láttuk az Alexandra csődjét, a kisebb kiadók megszűnését. Viszont ezzel párhuzamosan örömmel fogadtuk az új kiadók vagy forgalmazók felemelkedését, térnyerését. Hasonló változások történtek a filmforgalmazásban és a zeneiparban, ez utóbbinál elég csak a BMG beolvadását említenem. Átéltük Harry Potter iskoláséveit, izgultunk a Trónok harcán, szomorkodtunk a csendben eltűnő mangák miatt, és minden évben jól szórakoztunk a Szigeten, élveztük a Könyvhét, a Könyvfesztivál és a különféle egyéb rendezvények forgatagát.

 

Tizenöt év alatt sokan távoztak a szerkesztőségből és sokan érkeztek, ezáltal tényleg elmondható, maga az oldal is változott, hol előtérbe, hol háttérbe kerültek egyes irányzatok – de arra mindig törekedtünk, hogy csak olyan produktumokról írjunk, amelyek szerintünk említésre, dicséretre méltóak, vagy csak azokat kritizáljuk, amelyek megérdemelték.

 

Mindezen eseményekkel együtt az Olvasóink is sokat változtak. A többség ma már kezében okostelefonnal nézi meg a cikkeinket, nem ritkán a közösségi oldalakról érkeznek, kedvelik a hosszabb cikkeket – és nem utolsó sorban igénylik a változást.

 

15 év után úgy döntöttem, ideje váltanom. Ebben nem titkoltan szerepe van a világzene iránti vonzalmamnak, szeretnék minél több időt új és régi előadók, jól ismert vagy egzotikus zenék felfedezésével tölteni. Levelezni együttesekkel, kiadókkal, koncertszervezőkkel, koncertekre járni, egyszóval élvezni a zenét. Erre viszont főszerkesztőként csak korlátozott idő jut, és az utóbbi egy évben nyilvánvalóvá vált, a kettő együtt nem megy. Aztán az is szempont, hogy úgy érzem, nagyjából megvalósítottam, elértem mindent, ami ezen a poszton lehetséges. Itt az ideje teret engedni az új ötleteknek, a kísérletezésnek.

 

Éppen ezért, az oldal megjelenésének megújulásával egyidőben átadom a virtuális főszerkesztői széket Szabó Dominiknak. Ő már évek óta tagja a csapatunknak, ez idő alatt nem csupán számtalan cikk és beszámoló fűződik a nevéhez, hanem látom benne azt az elkötelezettséget, amiért nyugodt vagyok az oldal jövőjét illetően. Azt természetesen nem tudom milyen cikkek születnek meg a jövőben, reményeim szerint a szellemiség megmarad.

 

Mindenkinek köszönöm az elmúlt tizenöt évet, partnereknek, olvasóknak, a szerkesztőség tagjainak – számtalan emlékkel, élménnyel lettem gazdagabb. A legnagyobb köszönettel feleségemnek tartozom, akivel a kezdetektől gondoztuk az oldalt, tőle vettem át a főszerkesztői feladatokat, és aki nélkül biztosan nem itt és nem így tartanánk.

 

Kívánok mindenkinek erőt, egészséget, és olyan kulturális élményeket, amelyek gazdagabbá, színesebbé teszik az életet.