Főkép

Pár hónapja volt egy játék a facebookon, ahol meg lehetett nyerni Holden Rose kötetét, a Piros és Bodót. A leírás alapján nagyon tetszett a könyv, gondoltam, szerencsét próbálok. Bár fortuna nem állt mellém, és picit emiatt csalódott voltam, néhány nap múlva érkezett egy megkeresés, írnék-e róla. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, és találkoznom kellett ezzel a mesével…

 

Kezdjük az elején: ez nem egy szokványos mesekönyv, hanem egy beszélgetős és figyelemfejlesztő kötet. Ugye, milyen izgalmasan hangzik? Nem csoda, hogy szerettem volna megkaparintani. A könyv megszületésének a háttértörténete röviden annyi, hogy a szerző gyakorló apuka, aki szívesen olvas fel esténként a kisfiának. Történt egyik alkalommal, hogy a kisfiúnak elkalandozott a figyelme, nem tudta, hol tart a sztori, ezért az apukája onnantól kezdve rendszeresen megállt, és visszakérdezte az eseményeket. A módszer bevált, mert a lurkó sokkal figyelmesebben hallgatta a mesét. Ekkor jött az ötlet Holden Rose-nak: mi lenne, ha tudatosan törekednénk a visszacsatolásra? Az értő, figyelmes, szövegértelmező gyermekek nevelésére, ahol a hallgatónak aktív szerepet kell vállalnia. Így született meg a Piros és Bodó, melyet remélem, még sok-sok mese követ a jövőben!

 

A történet Szélesdombon játszódik, ahol Piros hercegkisasszony és Bodó, a palotafűtő fia él. Egyik nap hirtelen megáll a toronyóra még a déli harangszó előtt, így senki sem tudja, mikor kell ebédelni. Pirosnak és Bodónak nagyszerű ötlete támad, ezért nyomban útnak is indulnak. Rengeteg kalandon és megoldandó helyzeten vezet át az útjuk, mire visszaérnek a falujukba a megoldással.

 

Maga a történet dióhéjban ennyi lenne. Amitől különleges ez a mesekönyv, hogy 5-6 soronként egy kérdés várja a hallgatóságot, melyre, aki figyelt, könnyen tud felelni. Változó nehézségűek a kérdések, van, ahol csak egy-egy jelzőre vagy eseményre kérdez rá a szerző, de van, ahol mélyebb összefüggéseket is észre kell vennie a csemetének. A fejezetek végén pedig hosszabb, kifejtős kérdések vannak, amelyeknél érdemes megállni és alaposan átbeszélni a válaszokat. A mese kapcsán rengeteg fontos dolog előkerül, kezdve az óramutatóktól, a pontos idő leolvasásától, a napszakokon át az étkezésekig. Csupa olyan téma, amelyet így játékos formában gyakorolhatunk, játszva taníthatunk meg a gyermekünknek. Ráadásul a hangulatos, színpompás illusztrációk segítenek a fogalmak memorizálásában.

 

Összességében azt mondhatom, ez egy nagyon különleges és jól használható, átgondolt, kitűnően szerkesztett mesekönyv, mellyel öröm az esti olvasás szülőnek és gyermeknek egyaránt. Több ilyen minőségű kötetre lenne szükség, hogy kinevelődjön egy szöveget értő és olvasni szerető nemzedék.