Főkép

Shiokawa Yuuko és Schiff András egy rendkívül intim, hegedűre és zongorára írt szonáta programmal kedveskedik nekünk: Bach No. 3-as, E-dúr szonátáját a 19. századi Busoni központozza, Beethoven No. 10-es szintén e-mollban írt szonátáját megelőzve. Különös, akronologikus elrendezés, amelynek egyik célja, hogy nyilvánvalóvá tegye a nagymesterek hatását Busonira.

 

Talán egyetlen huszadik századi zeneszerző sem kötődött annyira Bach-hoz, mint Ferruccio Busoni. Leiratokat készített Bach műveiről, szabad kompozíciói a mester hatásáról árulkodnak és oktatási célokra is elkészítette különféle változatait a Goldberg Variációk és a Das wohltemperierte Klavier leiratainak, amelynek köszönhetően feleségét már csak Mrs. Bach-Busoninak szólították egyes arisztokrata körökben.

 

Busoni Bachoz hasonlóan gyerek-prodigy és számos munkája után az első igazi áttörést az 1901-ben megjelent második szonátája hozta el, amely Beethovenhez is jól köthető. Beethoven késői szonátáira hallhatóan referál, és az utolsó tétele több motívumot is megidéz Beethoven „Wie wohl ist mir” koráljából. A siker rendkívül inspirálóan hatott Busonira: „Ezek a rövid időn belül megismételt előadásai a hegedű szonátámnak nagyon felbátorítanak” – mondta feleségének 1902-ben. „A következő ősztől az a szándékom, hogy zeneszerzőként is annyira keményen dolgozzak, mint eddig zongoristaként.”

 

Busoni szonátája ma mégis inkább háttérbe szorult remekmű, amely most új és nagyszerű hangszeres értelmezéssel tárul fel ezen a tavaly megjelent korongon. Az első lassú tétel komor és szigorú, de Shiokawa és Schiff vonal-orientált átláthatósága egy meghitten csillogó, optimistább fénnyel teli interpretáció. A Presto egy hurrikán, de ez fel sem tűnik a finoman tagolt, nyugodt hangszeres játékból. Az Andante érzékenyen és lágyan integrálja a két hangszert, ahogyan az az egész korongon is jellemző a házaspár muzsikálásán átsugárzó intellektualitására.

 

Bach és Beethoven interpretációi pedig korunk egyik legnagyobb zsenijétől, Schiff Andrástól mindig különösen izgalmasak, most különösképpen Shiokawa Yuukóval, feleségével, amely rendkívül izgalmas betekintést nyújt egy zenész házaspár intellektuális kapcsolatába. Kihagyhatatlan.

 

Előadók:

Shiokawa Yuuko – hegedű

Schiff András – zongora

 

Elhangzó szerzemények:

Johann Sebastian Bach – Sonata No. 3, E Major BWV 1016

Ferruccio Busoni – Sonata No. 2, E Minor OP. 36A

Ludwig van Beethoven – Sonata No. 10, G Major OP. 96