Főkép

Nevezhetjük áttörésnek, de akár tipping pointnak is, amikor egy előadó karrierjében elérkezik az a pillanat, amelytől fogva kellően sokan ismerik ahhoz, hogy sztárrá, akár világsztárrá váljon. Ilyenkor még nem teljességgel megközelíthetetlen, fontos számára a közönséggel fenntartott személyes kapcsolat, de már sejteni lehet, hogy ha a pálya vektora nem változik, akkor nemsokára már csak álmodozni lehet olyasmiről, hogy ne valamelyik hatalmas aréna zsúfolt nézőteréről kelljen nézni-hallgatni őt, és legfeljebb méregdrága VIP-csomagoknak köszönhetően kérhessünk tőle autogramot, vagy készíthessünk vele egy közös képet.

 

Úgy érzem, első önálló (kizárólag saját számokból álló, saját kiadója által megjelentetett) albumával Morgan James ehhez a ponthoz érkezett. Igaz, korábban sem lehetett ismeretlennek titulálni, hiszen, ha másképp nem, Scott Bradlee Postmodern Jukeboxának virális videójában gyakorlatilag a földkerekség minden országának lakói megcsodálhatták őt (az „All About That Bass” első feldolgozásáról beszélek, ahol Morgan a zenekar mellett Ariana Savalas és Haley Reinhart társaságában énekli Meghan Taylor megaslágerét), a saját nagylemezeit viszont talán kevésbé nagy felhajtás övezte, pedig a Reckless Abandon előtt már három komoly anyag napvilágot látott tőle, igaz, alapvetően mások számaiból az ő habitusához átgyúrva.

 

A Reckless Abandon ellenben teljességgel eredeti, legalábbis ami a szerzőséget illeti. Mert hát értelmetlen lenne tagadni, hogy erősen érezhetők a Morgant ért hatások, a soul és a rhythm and blues gyökerek. És mégis. Ahogy annak idején (bár nem is volt annyira régen) Amy Winehouse-nak sikerült új életet lehelnie a műfajba, most valami ehhez hasonló kis reneszánsznak lehetünk tanúi. Minden szinte tökéletesen ugyanúgy működik, mint korábban, a legnagyobbaknál, az érzések, a „megfogalmazás” mégis egészen mai és egyedi. Ehhez talán hozzájárulhat az is, hogy a fő zenésztárs, a hangzást eléggé meghatározó gitáros: Morgan férje, így bizonyosan működik köztük valamilyen, a köznapin túlmutató kémia. És hatalmasat dob az egészen a tipikusan amerikai fúvóstrió. (Emlékszem, amikor réges régen, talán egy másik galaxisban, először láttam a „Get the Funk Out” klipjét, és szinte lehidaltam a rezek és a keményen torzított gitárok házasításától.)

 

És mégis, attól annyira átütő erejű ez az egész, mert Morgan tényleg a lelkét teszi bele az éneklésbe. Elképesztően jól képzett (a Juillardon tanult operai hangképzést, és Broadway musicalekben szerzett rutint) és szuggesztív előadó, akinek gyakorlatilag a vérében van a soul, és ez élőben, a koncertjein még egyértelműbben megmutatkozik. De minden számban akad valamilyen meglepetés, egy váratlan váltás vagy egy fenomenálisan eltalált motívum, dallamocska, vagy egész egyszerűen lehengerlő az egész, és hosszú ideig képtelenség szabadulni az élménytől, hogy hallhattuk őt. Talán nem is lehetne érzékletesebb példát találni erre, mint a „Ransom” című szerzemény, amely úgy közvetíti az érzelmeket, hogy ellenállhatatlanul magával ragad, és nem ereszt, nem enged… már ha valaki szereti a műfajt.

 

 

Ugyanakkor bennem van a félsz is, hogy Morgan esetleg egy másik nagy kedvencem, Sam Brown sorsára jut (azért ugye mindenki ismeri a „Stop!” feledhetetlen dallamát), amennyiben a hirtelen felkapottság után esetleg eltűnik, és csak az ínyencek tartják majd számon, követik későbbi opuszait. És talán nem is bánnám ezt, ha ennek ellenére továbbra is eljutna ide, Magyarországra, és olyan megdöbbentően szép és felemelő koncerteket adna, mint 2017 decemberében az Akváriumban. Persze inkább azt kívánom neki, hogy teljesüljön a vágya, és az egész világ rajongjon érte, és telt házas arénakoncerteket adjon (habár ez a zene inkább való kis színpadokra), vagy Vegasban boruljanak a rajongói a lábai elé. Számomra Morgan James a zene lényegét képviseli – nyilván nem ő az egyetlen, de a kevesek, a kivételezettek közé tartozik –, és remélem, hogy még sokáig élvezhetem csodálatos hangját és művészi egyéniségét. De senki se adjon hitelt csak úgy a szavaimnak, inkább hallgassa meg a lemezt, hiszen bármelyik jelentős amerikai streaming szolgáltatónál megtalálhatja azt.

 

Ám ha még ez az írás sem győzte meg, íme egy kicsit vidámabb darab, az album címadó dala:

 

 

A zenekar tagjai:

Morgan James – ének, vokál

Doug Wamble – gitár, basszusgitár, billentyűk, dobprogram

Roy Dunlap – orgona, zongora

Jeff Henley – basszusgitár

Mark McLean – dob

Ron Blake – szaxofon

Ravi Best – trombita

Mike Fahie – harsona

Jesse Fischer – billentyűk

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Up in Smoke

2. Unworthy

3. By My Side

4. Lifted

5. Making Up for Lost Love

6. Ransom

7. Jenny

8. No Faith

9. Pity

10. You Thought Not

11. Need Somebody

12. Reckless Abandon