Főkép

A dublini garázs punk banda végigzenélte Írország és az Egyesült Királyság legmenőbb klubjait, most pedig ősszel megjelent OK című lemezükkel tarolják le Európát, november 12-én pedig nálunk is megállnak a Dürer Kertben.

 

Az Otherkin Dublinból szeretné meghódítani a világot. Az ír banda tagjait, Luke-ot, Conort, Davidet és a később érkező Robot az olyan zenekarok szeretete hozta össze, mint a The Clash, a QOSTA, a Ramones és a Blur. A nyers és lángoló energiák pedig a négyestől sem állnak távol: a kollégiumi és házibulikban edződött garázs punk formáció előbb módszeresen bevette Dublin vibráló klubjait, majd fesztiváljait is. Ekkor 2014-et írunk, a koncertek mellett néhány maguk által rögzített dallal nyomultak, melyekből az Ay-Ay-ra Írország menő indie kiadója, a Rubyworks is felkapta végül a fejét és megjelentették első EP-jüket, mely a The 201 EP nevet kapta, rajta a már említett erőteljes Ay-Ay-al és a Feel It-tel. A csapat nagyon hamar a brit Reading fesztiválon és az első hosszabb egyesült királyságbeli turnéjukon találta magát, miközben a rádiók és az MTV Rocks is felkapta a garázs rockos riffeket.

 

A szép debütálást a The New Vice EP követte, aminek dalait gyorsan felkapták a hallgatók és a BBC Radio 1, tovább taposva az ösvényt a debütáló albumnak, amit idén ősszel jelentettek meg és amit a zabolázatlan négyes egyből körbehordoz Európán is. Nálunk november 12-én állnak meg a Dürer Kertben, hogy maximumra tekerjék a hangerőt és letaroljanak bennünket nyers és borzongató riffjeikkel.

 

Otherkin (IE)

Időpont: 2017. 11. 12. 19:30
Helyszín: Dürer Kert
Jegyárak: 1.500 / 2.000 Ft

 

Forrás és további infó:

http://www.durerkert.com/hu/programok/otherkin-irl

http://bit.ly/2yBzshJ

https://www.facebook.com/otherkinOK/