Főkép

Ha röviden szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a magyaros virtus és az amerikai iskola találkozása volt Kiss Attila zenekarának az Opus Jazz Clubban tartott koncertje. Az amerikai iskola jelen esetben annyit jelent, hogy Attila több alkalommal és összességében több évig tanulta a gitározás fortélyait a tengerentúlon méghozzá olyan mesterektől, mint Joe Carter és Glenn Alexander. A magyaros virtusról pedig majd kicsit később írok.

 

A zenekar Kiss Attila (gitár), Zsemlye Sándor (altszaxofon), Balogh Zoltán (billentyűsök), Vermes Gábor (basszusgitár) és Tiba Sándor (dob) felállásban lépett színpadra. Az est repertoárja döntő a tavalyi évben megjelent bemutatkozó album, a Don’t Give Up számaira épült, de három kompozíció erejéig kaptunk egy kis ízelítőt a most készülő lemezről is. A koncert első felében instrumentális szerzeményeket hallhattunk, míg a „második félidőben” Kalmár Panni személyében egy remek hangú énekesnővel bővült a csapat, és így a vokális szerzemények kerültek a fókuszba.

 

Visszatérve a magyaros virtusra… A koncert az első hangtól az utolsó taktusig szenvedélyes, viharos és sodró lendületű volt. A hallott zenét nehéz kategorizálni, mert egyfajta zenei keveréknyelvről van szó, amelynek jazz, soul, funky, latin és rock elemei is voltak. Személyesen ismerem Attilát, aki egy korábbi beszélgetés során elmondta, hogy elve szerint a minőségi zene előbb-utóbb megtalálja a közönségét, ezért számára mindig az a legfontosabb, hogy olyan dalokat írjon – és azokat úgy adja elő a zenésztársaival –, hogy mindenkinek különleges élmény legyen egy Kiss Attila Band koncert. Azoknak az arcát látva, akik eljöttek, mindenki megérezte azt az energiát, amely a közönség és a zenekar között áramlik: olyan zenét hallhattunk, amit természetesen lehet mozdulatlanul ülve is élvezni, csak (szerintem) nem érdemes. Tánctér esetén biztos vagyok benne, hogy lett volna néhány táncra jelentkező ember is... De ennek hiányában maradt a zene ütemére, a széken történő „aktivitás”.

 

Attila, a kiváló gitáros lazaságával és profi könnyedségével hamar átadta nekünk azt, amit a tengerentúlon tanult. A zenekar többi tagját is nagy dicséret illeti, hiszen végig nagy kedvvel játszva egy remek estét varázsoltak az Opusba. Attila minden zenészének biztosított szólózási lehetőséget, és a muzsikusok láthatóan nagy vehemenciával „ugrottak” a lehetőségre.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a különlegesen tehetséges, összetéveszthetetlen hangú énekesnő, Kalmár Panni teljesítményét is, aki a csellóról mondott le az éneklésért cserébe. (Méghozzá egy remek tanár, Winand Gábor tanítványaként jutott/jut egyre magasabbra a jazz vokalisták között.) Hangjával és temperamentumával sokat hozzátett az est második felének a sikeréhez. Mi mást is mondhatunk egy ilyen, remekül sikerült koncert után, mint azt, hogy kíváncsian várjuk a készülő új albumot.