Főkép

Egy nagyon érdekes felállású jazz formációt láthattunk a budapesti Opus Jazz Club színpadán – ugyanis a sokoldalú zongorista, Nagy János triójában nem volt basszushangszer. Persze aki ismeri őt, az nem lepődik meg ezen, hiszen János évek óta olyan formációkban játszik, melyekben nincs nagybőgő vagy basszusgitár. Azért „építkezik így", mert véleménye szerint ez a felállás tágabb teret biztosít, és így nagyobb szabadságot nyújt a dobnak, harmóniai szempontból pedig a zongorának is. A triónak volt más különlegessége is, mégpedig az, hogy a dobok mögött egy hölgy ült: ritka a női dobos, de Joubert Flóra nagyszerűen tette a dolgát a közönség nagy örömére. A formáció harmadik tagja hazánk egyik legnépszerűbb jazz hegedűse (vagy talán helyesebb lenne a jazz helyett a crossover „besorolás"), Frankie Látó volt.

 

Nagy Jánosék színes repertoárral léptek az Opus színpadára; műsorukban éppen úgy jelen voltak a fel- és átdolgozások, mint a saját szerzemények. (Mondjuk volt is miből válogatniuk, hiszen a triónak eddig három lemeze jelent meg, Tale, Zoo, és Nagy János in London címmel.) Az első kompozíció egy Duke Ellington klasszikus, a „Caravan" volt – erős kezdésnek mondható, de igen hamar megteremtette vele azt a kellemes hangulatot, amely így már az első percben körbelengte az Opust. Nagy az első szám után röviden arról filozofált, hogy a továbbiakban mennyi számot érdemes előre bekonferálnia: azért beszélt erről, mert elmondása szerint hajlamosak több számot is összefűzni szünetek nélkül, így nem sok információt jelentene a hallgatóságnak egy-egy cím.

 

Nagy János az igényesség mellett a finom megoldások és a különös harmóniák iránti érzékenységét is megmutatta. Egyébként a muzsikusból nem sok látszott, mivel úgy körülvette magát billentyűs hangszerekkel: amikor a szám úgy kívánta, akkor a zongorán játszott, majd váltott az éppen aktuális más billentyűsre. Ragyogó zongorista kvalitásai mellett, a zene iránti mély elkötelezettsége is jó érzékelhető volt. Frankie Látó igazolta a hírnevét, virtuózan ötvözte játékában az „Old Swing" és a „Modern Bebop" jazzstílusok elemeit; végig nagy kedvvel, felszabadultan és közönséget szórakoztató módon zenélt. Kétségtelenül nehéz utat választott magának Joubert Flóra, amikor a nem „tipikusan női hangszerre", a dobra szavazott. Az elhivatottságának, a kreativitásának és nem utolsó sorban a remek mestereinek (Németh Gábor, Solti János, Szendőfi Péter, Baló István) köszönhetően már lerakta a névjegyét a magyar zenei világban – a közönség láthatóan ezen a koncerten is elégedett volt a finom technikájával és muzikalitásával.

A Nagy János Trió koncertjén nem volt semmi extravagancia, itt senki nem fitogtatta öncélúan a zenei tudását. Frankie Látó leheletfinoman, kristálytisztán játszott, és ugyanilyen könnyeden, sallangmentesen muzsikált Nagy és Joubert is. Amit hallottunk, az sokszínű, jó értelemben vett eklektikus muzsika volt, amelyben a kortárs zene, a népzene, a klasszikus zene, a jazz és a világzenei hatások egyaránt érvényesültek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a trió minden tagja nagyon tehetséges és kreatív muzsikus, akik saját kifejezésmóddal rendelkeznek, és egységes zenei nyelvet beszéltek.