Főkép

Snétberger Ferenc gitárművésznek a második korongja jelent meg az ECM-nél április 21-én, Titok címmel, ezúttal trióban, nem kisebb művészek társaságában, mint Anders Jorminnel bőgőn és Joey Baronnal dobokon. Jormint Don Cherry, Charles Lloyd vagy éppen Tomasz Stanko kvartettjéből ismerhetik az ECM jazz kiadványaiért rajongók, Baront pedig szinte mindenhonnan – persze csak a legjobbakkal és szinte mindig csúcs formában, mint ahogyan most Snétberger korongján is.

 

Egy egészen különleges pillanat ez, amikor Ferenc már nemcsak az egyik legfontosabb zenei kiadó katalógusának a része, de az ott már évtizedek óta alkotó óriásokkal készít egy lemezt, amelynek előzménye három magyarországi koncert, hogy aztán az oszlói Rainbow stúdióban felvételre kerüljön egy csokor Snétberger kompozíció, több spontán, a pillanatban született trió improvizációval. A korongot két ilyen teljesen improvizált darab, a „Cou Cou” és a „Titok” nyitja, és három rögtönzés, a „Clown”, a „Rush” és az „Inference” zárják, amelyek között régi-új melódiákat fűz Snétberger Ferenc harmóniákra, jól ismerteket és teljesen újakat.

 

A lemez hangulata alapvetően inkább meditatív, és sokkal jellemzőbb rá az együttes mozgás, mint a nagy, különváló szólók. Néha Jormin bőgője még talán Ferenc gitárszólóinál is jobban előtérbe kerül, ami Snétberger sűrű akkordjátékénak, akkordszólóinak is köszönhető – a „Fairytale”-en ez utóbbi valóban meseszerűen sikerül, hogy utána az „Álom” témában pedig az „In memory of my people” dallama köszönjön vissza. Ilyenkor azért ránk tör némi olyan érzés, hogy a gitárművésznek van néhány olyan, legjobbnak vélt szerzeménye vagy hang- és akkordsora, amelyek ismétlésétől szinte képtelen elszakadni, ami számunkra egy picit rejtély. Egyrészt azt gondolnánk, hogy a saját, jellegzetes ízek teljesen jól kimunkáltak, és ezen ismétlések nélkül is jól felismerhetőek. Másrészt pedig egy pici ötlettelenséget is érzünk benne, mert alapvetően szinte albumról albumra, állandóan visszatérő dallamokról van szó, ami elvesz az élmény frissességéből.

 

Minden ünneprontó szándék nélkül egyébként az album egésze is gyakran egy kormányos nélkül ringó hajó képzetét kelti fel: nagyszerű összhang, kellemes hangképek, a legkiválóbb muzsikusok, de mégsem hallunk egy határozott irányt, nem találjuk a határozott mondanivalót, a játék néhol szinte teljesen súlytalanná, picit öncélúvá is válik. Persze semmi gondunk nincsen az öncélú szépségteremtéssel, ami az aesthetic disinterestedness fogalmát juttatja eszünkbe, azaz a kifejezetten csak az esztétikai szépségre koncentrálás figyelmét, de valahogyan ezen a korongon ez amolyan merengéssé merevedik, tét nélkülivé teszi a muzsikát, és nemcsak a katarzisok maradnak el, hanem a mély és a magas pontok váltakozásának lüktetéséből fakadó dinamizmus is. Talán éppen ennek a hiánya az, ami mindezeket mondatja velem – ilyen kaliberű muzsikusoktól remekműre számítottunk, és ennek az élménye nekem elmarad.

 

Mégis, ez a korong egy fontos mérföldkő Snétberger életében, és mi sok szeretettel hallgatjuk.

 

Előadók:

Snétberger Ferenc – gitár

Anders Jormin – bőgő

Joey Baron - dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1) Cou Cou

2) Titok

3) Kék Kerék

4) Rambling

5) Orange Tango

6) Fairytale

7) Álom

8) Leolo

9) Ease

10) Renaissance

11) Clown

12) Rush

13) Inference