Főkép

Nehéz lenne felsorolni, hogy hány nemzet és hány kultúrkör adott randevút egymásnak az Opus Jazz Clubban fellépő Kalle Kalima’s Long Winding Road koncertjén. Ugyanis a zenekarvezető, gitáros Kalle Kalima finn, a nagybőgős, Igor Spallati olasz, a dobos Max Andrzejewski pedig lengyel felmenőkkel bíró német muzsikus. De itt még korán sincs vége a sornak, hiszen a zenekar a német ACT Music gondozásában tavaly megjelent, High Noon című lemez anyagával érkezett Budapestre, és az album repertoárjának a gerincét az Oroszországból Amerikába települt zeneszerző, Tiomkin Dimitri művei (pontosabban ezek átiratai) adják...

 

A lemez vezérfonalát a western zene jazzesítéseként definiálhatnánk, ugyanis Tiomkin döntően vadnyugati filmekhez komponált zenéket. Az 1952-es keltezésű, Fred Zinnemann által rendezett High Noon című mozihoz is ő írt filmzenét – vélhetően innen eredeztethető a tavaly megjelent album címe is. A koncertélmények megosztása előtt azonban érdemes még egy gondolatot szentelni a lemeznek, egészen pontosan a kiadvány borítójának, ami korán sem számít tipikusnak a jazz világában (de a zene más szegmensében sem nagyon). A borítóra ugyanis egy fallosz került, ráadásul úgy, hogy ehhez a német kiadó ragaszkodott kitartóan, a finn gitáros pedig masszív ellenállásban volt. Aztán az ACT Music akarata érvényesült...

 

Ezen túllépve viszont, akárhogy is nézzük, Kalle Kalimáék egy rendhagyó feladatra vállalkoztak, méghozzá úgy, hogy a western vonatkozásában nem a könnyebbnek tűnő utat követték. Például Morricone filmzenék átiratával könnyebben lehetett volna ismertséget szerezni, mint ismeretlenebb szerző műveivel. De a színpadon látva a produkciót, érződött, hogy távol áll tőlük az olcsó népszerűség keresése. A repertoárban egymást követték a „Ballad Of The Alamo”-tól a „High Noon”-ig, a „The High And The Mighty”-től a „The Green Leaves Of Summer”-ig Tiomkin Dimitri szerzeményei, amelyeket annyira sikerült jazzesíteni, hogy az előzmények ismerete nélkül csak kevesen mondták volna meg a „vadnyugati eredetüket”. Persze a koncert nemcsak a cowboyokról szólt, hallhattunk egészen más irányból érkező dallamokat is. Gondolok itt többek között a Sibelius által komponált „Jääkärimarssi”-re vagy a Leonard Cohen örökzöldre, a „Hallelujah”-ra.

 

Egy pozícióban volt eltérés a lemezen illetve a koncerten szereplő trió között. Az egészségi okok miatt visszavonult veterán amerikai nagybőgőst, Greg Cohen-t, a fiatal, tehetséges olasz muzsikus, Igor Spallati váltotta a formációban (akinek egyébként Berlinben és mesterképzése során Greg Cohen volt a mentora).

 

A finn muzsikus, Kalle Kalima nem nevezhető virtuóznak, ő egy kifejezetten érzékeny gitáros, akinek minden hangja pontosan akkor és úgy szól, amikor és ahogyan kell. Jó volt látni és hallani a játékát, valamint megtapasztalni a közvetlen személyiségét. Max Andrzejewski, ahogy mondani szokás, nagyon odatette magát, keményen ütött, gyorsan játszott, de emellett nagyon változatos és dinamikus dobos is. Nagyon átütő, zsigeri érzés áradt a dobokból ezen a koncerten – láthatóan elképesztő munkát végzett a muzsikus az est során. Igor Spallati mind szóló-, mind csapatbeli játékának karakterei a kiváló ízlésről, a stílusérzékről, a hangszerének mesterfokon való ismeretéről és a természetes zeneiségről tettek tanúbizonyságot, úgyhogy panaszom természetesen rá sem lehet.

A Kalle Kalima’s Long Winding Road koncert után is arra biztatok minden zenekedvelőt, hogy időnként mozduljon ki a komfortzónából, és látogasson el itthon kevésbé ismert előadók koncertjeire is. Ugyanis ha mindig a biztosra, a „nagy nevekre” váltunk belépőt, akkor lemaradhatunk az olyan rendhagyó produkciókról, mint amit a finn gitáros bemutatott a triójával. Ráadásul ingyenes program volt...