Főkép

Először Budapesten a Hinds testvérzenekara, a spanyol garázsrock színtér egyik legnagyobb ígérete, a madridi The Parrots! A trióra sokan már a mediterrán Ty Segall Bandként hivatkoznak, így nem is csoda, hogy rögtön olyan kiadóknál debütáltak, mint a Burger vagy a Heavenly Records – ezt a fajta egyszerre modern és retrós, punkos-pszichedelikus rock `n` rollt kevesen játsszák náluk fogósabban. A letörölhetetlen mosoly tehát garantált az év legkönnyedebb klubbuliján, amit a hazai Signore Crust vezet majd fel.

 

„Nem zenekarban gondolkodtunk, csak szerettünk volna együtt játszani. Nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a rohamosan fejlődő madridi színtérnek; csak vettünk pár sört és lógtunk a téren a haverokkal, például a Hinds tagjaival. Spanyolországban emiatt macskáknak hívnak bennünket, mert nem a klubokban vagy a bárokban töltjük az estét, hanem az utcán.” - mesélte az énekes-gitáros Diego Garcia. Ez a fajta lezserség pedig – ami olyan jól állt például a Black Lips tagjainak – a The Parrots egyik legnagyobb vonzereje. A spanyol-angol keveréknyelven írt szövegek nem szólnak többről, mint a kora huszonévesek főbb témáiról, amihez tökéletesen passzolnak a gondtalanságot árasztó szörfös-garázsos, hol pszichedelikusan bágyadt, hol forrón lüktető dalok – amikben van azért hazájuk yé-yé hagyományaiból is. Ha Ty Segall a hatvanas években nőtt volna fel egy kaliforniai bungalóban, talán ő is ilyen zenét írt volna.

 

Ezek tudtában nem csoda, hogy a Hinds és a Mourn mellett rájuk is hamar felfigyeltek, így a debütáló Los Niños Sin Miedo már annál a Heavenly Recordingsnál jelent meg, ahová többek közt a Temples, a King Gizzard & The Lizard Wizard és a Night Beats is szerződött. Ennek megfelelően pedig úgy szól, mintha három nyegle huszonéves nem tudná eldönteni, hogy a korai The Rolling Stonest, a The 13th Floor Elevatorst vagy a Black Lipset szeretik-e jobban: így mindegyikből pont annyi került a dalokba, hogy a műfaj kedvelői szinte azonnal új kedvencet avassanak – aki pedig szkeptikus, járjon utána, például április 16-án az A38 Hajón.

 

A zenekar tagjai

Diego García - ének, gitár

Alex de Lucas - basszusgitár

Larry Balboa - dob

 

Lemezek

Los Niños Sin Miedo, 2016

 

A Signore Crust egy visszhangokkal és rituális elemekkel megspékelt szörfrock zenekar. Első 3 számos EP-jük 2016 májusában jelent meg Centerfold Crush címen. Zenéjük akár egy késő esti tengerpart, ahol a hullámok olykor egymásba ismétlődő gitárriffeket, hangos zakatolást, keleties hangzásokat vagy éppen disco elemeket sodornak a partra. Második EP-jük 2017 tavaszán jelenik meg Atlas for the band címen. Az új kislemez szintén három számot fog tartalmazni, ezekben leginkább keleties dallamok és a ritualitás vegyítése lesz jellemző a már korábban is meghatározó szörfös világgal. A zenekar 2016-os fennálása során többek között olyan helyeken játszott már, mint a Dürer Kert, Kuplung, A38 Hajó vagy a Kolorádó Fesztivál.

 

Lemezek

Atlas For The Band EP, 2017

Centerfold Crush EP, 2016

 

The Parrots (ES)

Signore Crust (HU) - Atlas For The Band EP bemutató

2017. április 16., vasárnap 20:00

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 1600 Ft, elővételben: 1200 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. Az esemény az európai tehetségek nemzetközi mobilitását támogató Kreatív Európa projekt, a Liveurope jóvoltából valósul meg.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Forrás és további infó:

https://www.a38.hu/hu/program/the-parrots-es-dope-calypso-hu

https://www.facebook.com/events/1880573432183371/

http://www.theparrotsband.com/

https://www.facebook.com/theparrots1/

https://www.facebook.com/signorecrust/