Főkép

Amikor manapság egyre több szó esik arról, hogy a filmek, köztük is a nagy bevételi összegeket hozó blockbusterek zenei aláfestése mennyire sematikus és karakter nélküli lett, akkor igazán üdítő egy olyan filmzenei albumot hallgatni, amiben szinte valamennyi tétel sláger, és ami valóban segít felidézni a hozzá köthető karakterket, jeleneteket és hangulatot. Az elmúlt pár évben valóban megfigyelhető volt egy tendencia, aminek következtében már nem, vagy csak elvétve találunk olyan dúdolható, a mindennapi életbe is beépülő, a (pop)kultúra részévé váló dallamokat, mint például a Superman, Indiana Jones vagy a Star Wars főtémái (érdekes, hogy mindegyik John Williamshez köthető); az aláfestő zene mindenütt a kívánt érzelmi hatás kiszolgálója és a korábban működő panelek ismétlője lett.

 

Ezzel a gyakorlattal szerencsére maximálisan szembe megy Ramin Djawadi zseniális zenéje, ami bár sokat idéz a korábbi évadok témáiból (hogy is lehetne másképp), de mégis talán az egyik legnagyobb „slágert” adja nekünk a sorozat történetében. Igen, a „Light of the Seven”-re gondolok, ami szerintem mindenki agyába (fülébe) beleégett már első hallásra is, főleg az évadzáró nyitányában történt eseményeket ismerve. Ez a közel tízperces, gyönyörűen építkező és a sorozat főtémájára finoman visszautaló tétel a lemez egyértelmű csúcspontja, még akár a Trónok Harca ismeretétől függetlenül is. Ezért egyébként óriási piros pont jár a zenei anyagnak, ugyanis valóban sok esetben a filmzenéknél csak akkor tud valamilyen érzelmi kötődés kialakulni a hallottakkal, ha hozzá vizuális tartalmat is tudunk társítani, azonban az itt hallható szerzemények önmagukban is megállják a helyüket. Persze a maximális élvezetükhöz nem árt, ha némileg ismerjük Westeros világát és a karaktereket, de tényleg rendkívül dicséretes, hogy kontextusából kiemelve is élvezetes zenét kapunk Djawaditól. Aki mindemellett elképesztően ért ahhoz, hogy témáival világokat fessen elénk. A „Coronation” ünnepélyes komorsága remekül érzékelteti a Vas-szigetek rideg valóságát, míg a „Khaleesi” (ami Daenerys témájának variációja) a Dosh Khaleen-i győzelmet juttatja az eszünkbe.

 

De valóban bármelyik tétellel újraélhetjük a hatodik évad fontosabb eseményeit, akár a Fattyak csatáját („Let`s Play a Game”, „Bastard” és „Trust Each Other”), akár Arya és az Arcnélküli Ember történetének látszólagos lezárását („Needle”, „Painless Death”), akár a Háromszemű Holló, valamint Bran és Hodor szívszorító epizódját („Hold the Door”). Az utolsó „Winds of Winter” pedig kiválóan összegzi az addig látottakat-hallottakat (a sorozatban is ez szól az évadzáró utolsó jelenete és a stáblista alatt), és meghozza a kedvet nem csak a hetedik évadhoz, de az addigiak újranézéséhez is.

 

 

A lemez rendes játékideje is elég tartalmat kínál tehát, azonban egy, a cd-hez kapott kóddal további extra tételeket tölthetünk le (szám szerint hetet), amik közül talán a legérdekesebb az utolsó, „Hodor” című, ami a Háromszemű Holló témáját dolgozza fel egyfajta temetői siratóként. Bár itt csak színező elemként jelenik meg az emberi hang, másutt több helyen is kiemelt szerepet kap (főleg Daenerys témáiban), ami tovább fokozza a soundtrack epikusságát. Ezen kívül Djawadi nagyon sok csellót is használ az egyes tételekben, ami nekem személy szerint a kedvenc vonósom (rendben, ez egyéni ízlés kérdése), és olyan hangszerekkel is gazdagítja a zenei palettát, mint az orgona. Mindez persze tökéletes hangzással párosul, a vonósok meleg búgása ugyanúgy érvényesül, mint a magukra hagyott zongoraakkordok hideg visszhangja. Rendkívül sokszínű és mégis egységesen magas színvonalú tehát a hatodik évad OST-je, amihez remélem, a fentiek fényében sokan kedvet kapnak.

 

A lemezen elhangzó tételek listája:

1. Main Titles

2. Blood of My Blood

3. Light of the Seven

4. Needle

5. Coronation

6. Feed the Hounds

7. My Watch Has Ended

8. The Red Woman

9. Hold the Door

10. Khaleesi

11. Maester

12. A Painless Death

13. Reign

14. Let’s Play a Game

15. Bastard

16. Trust Each Other

17. Winter Has Come

18. Hear Me Roar

19. The Winds of Winter

20. Lord of Light (Bonus Track)

21. Service of the Gods (Bonus Track)

22. I Need You By My Side (Bonus Track)

23. The Tower (Bonus Track)

24. Unbowed, Unbent, Unbroken (Bonus Track)

25. I Choose Violence (Bonus Track)

26. Hodor (Bonus Track)