Főkép

Ezen a héten némileg szakítunk az eddigi hagyományokkal, és ez alkalommal Hegyi Zoli veszi át a stafétát, és két olyan lemezről ír, melyeket még az őszi Womexen kaptunk, s meghallgatásra érdemesnek bizonyultak.

 

  

Cimbalomduó: Összehangolva (CD)

 

Kísérletező, bátor, és hallatlanul változatos. Három dolog, amit nem gondoltam, hogy két cimbalmos együtt-játékára mondanék először, ha kérdeznének róla. Balogh Kálmán játékhoz állását a boldogan vállalt nép- és cigányzenei alapok tiszteletben tartása mellett az első pillanattól jellemezte a határok feszegetése, sokakkal és sokféle zenét játszott, ahova a cimbalom csak odafért: a ragtime-tól egészen a kis, ismeretlen, műkedvelő zenekarokig. Lukács Miklós pedig amellett, hogy a kortárs klasszikus zenébe írt cimbalomszólamokat neves klasszikus zenekarokban adja elő, résztvevője és alakítója például Borbély Mihály Balkán Jazz Projektjének, zeneszerző, alapvetően kortárs irányba, a jazz játékmódjába tett többször üdítő utazásokat a hangszerén. Két kiemelkedő képességű zenész, ugyanazon a kellően bonyolult, árnyalt hangzásokat lehetővé tevő hangszeren…

 

Valódi két dudás egy csárdában helyzet lehetne – egyszerűen gyönyörű, hogy az első pillanattól kezdve mintha kizárólag azon versengenének: hogy hozzák helyzetbe a másikat. Erős szólistaalkatú előadók lévén az első, ami feltűnhet, ha élőben hallod őket: ez a mélységesen tiszteletre méltó egymásra figyelés. Az összemosolygások. És persze: a feldobált labdák boldog leütögetése mindkét részről. Pedig nem egyszerű anyag a Cimbalomduóé, megpörgetett népzenétől kortárs jazzszerzeményeken át a „Szomorú vasárnap” érzékenyen vezetett, finom zengetéséig kalandoznak zenei múltban és jelenekben – az egymáshoz gyakorolt pompás részeken túl bátran improvizálva, egymásra-reagálva, bízva a másik arányérzékében… Egy interjúban Lukács Miklós megemlítette, hogy a második album nehezebben született meg, mint az első – nos, ezt nem lehet hallani rajta. Élmény meghallgatni őket felvételről – de Balogh Kálmán és Lukács Miklós duója azért valójában élőben az igazi!

 

Kinek ajánlom: elsősorban azoknak, akik szeretik a hazai népzenei ízeket modern, jazzes köntösben is – és akik szeretik a cimbalomban rejlő lehetőségeket.

2015-ben megjelent lemez (Hangvető).

Bővebben a facebook oldalukon: https://www.facebook.com/Cimbalomduo%C3%B3-1460497550914902/?fref=ts

 

 

 

Baraji: Beasohn (CD)

 

A WOMEX-nek köszönhetően csodálkozhattam rá; el is kellett gondolkodnom miatta, valójában mit is értünk világzenén – hiszen ez egy hamisítatlan, a változások lehetőség szerinti kizárásával megőrzött, mindmáig ápolt tradíció. Az egymásra-hatásokból táplálkozó rétegét - az egykori kínai kulturális behatás nyomait - ugyanúgy eltemette az idő, mint a min’jo stílusú japán shamisen-játék esetében. Az ápolói a hagyományt tisztelik benne, az örökség-jelleget. Azt, amit egykor jelentett, nyilván jelenti ma is, de elsősorban a Koreai identitás önmeghatározó rétegeként – egy modern gyászoló koreai számára a halott lelkének elengedését segítő szertartás mellé avagy akár helyett odasorakozhatott mindaz, amit a modern világban létezés kényszere szül avagy szülhet. Nem tudom, eljutott-e ez a szépen ápolt hagyomány oda, ahova a magyar népzene nem egy eleme – hogy a saját közegében is egyfajta egzotikum. Innen nézve – a WOMEX színpadának legtávolabbról érkezett vendégére csodálkozva számunkra lenyűgöző egzotikum, valóban.

 

Hiszen mi nem ismerjük az „odaadás” formáit, a színpadon történtek jelentését, s mégis, odaadó figyelemmel nézzük, ami történik. Lenyűgözve, olykor megérezve a humort, azt a fanyar bölcsességet, amely az elengedést is maga teljességében képes látni. A keleti színpadi muzsika valamilyen értelemben mindig színház is – nemcsak a jinndo sitgim gut szertartás jelenik meg dramatizálva, minden előadott dal megkapja a maga apróbb-nagyobb színi jelenlétét is. Amit én külön élvezettel figyeltem: mennyire tiszteli a kelet zenéjének alapját nyújtó ritmus- és alaphangszerek játszóit maga a színpadkép! Ők vannak középpontban, a csanguu és kkvenggvarina dobok játékosai, a bambuszfurulyák és pengetős hangszerek szólistái úgy veszik körül őket, ahogy a zenében indázzák körül a szólisztikus elemek, az ének az alaplüktetést…

 

Kinek ajánlom: bárkinek, aki hajlamos a komfortzónáján túl merészkedni – mindenképp érdemes képpel és hanggal ismerkedni az együttessel, jelentősen többet ad…

2015-ben megjelent lemez.

Bővebben az együttes facebook oldalán: https://www.facebook.com/barajikorea