Főkép

Az új Star Wars film mindenkit megmozgat. Már az első napokon sok ezren nézik meg Magyarországon (hát még külföldön!), iszonyatos hype előzte meg az elmúlt évben, úgyhogy ez tényleg az a film lesz, amiről mindenkinek van véleménye, amiről órák hosszat fogunk vitatkozni még hetek múltán is, amit csak az nem fog látni, aki tényleg utálja az egészet.

A szerkesztőségben arra gondoltunk, hogy az első ajánlón túl még páran összeszedjük az első benyomásainkat Az ébredő Erőről – arra koncentrálva, hogy nekünk mit jelentett ez az újabb mérföldkő a sorozatban. Így láttuk mi a Star Wars hetedik részét.

 

Dr. Benkő Marianna

Leírhatatlan, milyen elvárásokkal voltam én és az a több száz ember, aki csütörtök éjszaka Az ébredő Erő premierjére várakozott. Ez a feszültség akkor sült ki, mikor megláttuk a Lucasarts feliratot, meghallottuk John Williams ismerős dallamait, majd spontán tapsban törtünk ki. Bennem a lelkesedés lassan valamiféle ürességé változott, ahogy néztem a filmet, és enyhe csalódottsággal végződött. Mikor a hajnali blogbejegyzésem felett ültem, már tudtam, hogy nem ez a legjobb Star Wars film, amit valaha láttam, és nem is az a folytatás, amit 30 év után megérdemeltünk. De közel sem rossz mozi.

 

J.J. Abrams biztonsági játékot játszott, gyakorlatilag megismételte a régi trilógia legjobb elemeit, fordulatait, ami kiábrándító. De remek új karaktereket alkotott, jól építette be őket a meglévő panelek közé és végre elhozta a humort ebbe a messzi-messzi galaxisba. Jó szórakozás Az ébredő Erő, de remélem, a folytatásban bátrabban nyúlnak az alapanyaghoz és nem csak a nosztalgia-faktorra számítanak a sikernél, hanem a jó történetre is.

 

Kökény Pali

Őszintén úgy gondolom, hogy akinek ez a film nem tetszett, annak egész egyszerűen nem valók a Star Wars filmek. Nem a világ, a benne játszódó történetek és a karakterek, hanem a filmek. Mert a Star Wars filmekben semmilyen más történetet nem lehet elmesélni, mint azt, amiről Az ébredő Erő is szól. Jó a gonosz ellen. Hősiesség és önfeláldozás. Nagy ecsettel felfestett archetípus-karakterek egy űroperai köntösbe bújtatott családi kamaradrámában. Ez a Star Wars. Ráadásul ehhez képest J.J. Abrams filmje még rengeteg újat is hoz. Soha előtte nem voltak ennyire árnyaltak, ilyen mélységűek a szereplők. A korábban élesen elvált sötét és világos oldal most egymásba fonódni látszik, és végre kapunk egy nem egyértelműen jó főhőst (Finn), és egy nem egyértelműen gonosz ellenséget (Kylo Ren).

 

Emellett még órákig lehetne sorolni, hogy miért csodálatos ez a film (az art direction lenyűgöző, a színészválasztás tökéletes, a viccek viccesek), és igen, voltak részek, amikor szerintem is túltolták a fan service-t (űrsakk, Luke régi gyakorlógömbje, a rohamosztagosok állandó beszédtémája), de ezzel együtt is úgy gondolom, hogy aki nem vigyorgott teli szájjal, amikor (SPOILER!!!) Rey végre felveszi a fénykardot, és az Erővel átitatva száll szembe Kylo Rennel (SPOILER VÉGE), az menthetetlen. J.J. Abrams és Lawrence Kasdan hősei méltóak az eredeti trilógia nagyságához, és szinte észrevétlenül, de magabiztosan veszik át a stafétát a régiektől. Persze a legnagyobb próbatétel, egy, A Birodalom visszavág-szintű epizód szállítása még előttük áll, de én maximálisan bizakodó vagyok.

 

Németh Beatrix

Mint minden normális rajongó, én is előlegbe nyújtottam a szívemet és a lelkemet – nagy kár, sőt, tragédia, hogy nem kellett. Addig rendben van, hogy követjük az eredeti trilógiát, de arról nem volt szó, hogy a nagy részét copy-paste-eljük is. Annyira jól kezdődött, annyira akartam szeretni, és most, hogy mindenki imádja, mert imádni illik, hát én ki merem jelenteni, nem szerettem. Pedig az univerzum, a fényképezés, még a sztori is rendben volt – az eredeti trilógia szereplői a régi önmagukat hozták, imádtam a technikát és a látványtervet –, mégsem volt elég. Negyedóra után tudtam a végső fordulatot, és az új szereplők sem bűvöltek el. Finn karakterétől féltem, de kiderült, egyedül őt lehet kedvelni. Reytől, aki bebizonyíthatja, ebben az univerzumban a nőknek is méltó helyük van, kiütést kaptam, kábé annyi mimikával rendelkezik, mint BB-8. Bár nem szép dolog szegény kis droidot bántani, rengeteg dolgot volt képes kifejezni a füttyögésével… Fél óra után annyira idegesített, hogy nem tudtam tőle elvonatkoztatni. A film közepén a híres „lekoppintott beszédtől” felfordult a gyomrom, és valahányszor újra azt éreztem: Ez igen, majd most!, jöttek és csak úgy telibe rondították az épülő rajongásomat.

 

Jóllehet tisztában vagyok azzal, hogy az eredeti trilógia fonalán is nagy lyukak éktelenkednek, de el tudok tőlük vonatkoztatni, hiszen a hangulat a mai napig magával ragad. Innen üzenem, nem elég a régi kosztümtervek használata a megfelelő atmoszféra kialakításához.

 

A tervek szerint következett volna még minimum egy 2D és egy IMAX vetítés, csakhogy és figyelmet kérek: ezt a részt én meg nem nézem még egyszer! Méltó lett az eredetihez? Nem. Ennél Jar Jar is jobb volt, mert legalább tudtuk, a pénzzel rendelkező középosztálybeli gyerekeknek készült – a játék eladások az egekbe szöktek, és azóta is nőnek –, erre viszont még csak mentség sincs. Őszintén, találtam benne jó momentumokat, érdekeseket is, biztosan nem szakítok emiatt a szériával, de már nem hajt a szelíd őrület, hogy az elsők között, tömegben és éjszaka gyűjtsem be az élményt. Ráérek majd két hónappal a kibocsátás után csalódni. A csudáért sietnék a pofonért?

 

Szabó Dominik

Nem vagyok lenyűgözve. Nagyjából ennyit tudtam kinyögni, amikor péntek hajnalban kijöttem az éjféli vetítésről, és próbáltam magamban helyre rakni az előtte lévő két óra történéseit (vagy annak hiányát). Nem tudom igazából még a mai napig meghatározni, hogy mit vártam ettől a filmtől, és úgy egyáltalán, mit várok egy Star Wars filmtől. Mert az biztos, hogy nem azt, amit a többiek – bocs, de én nem a régi trilógia miatt vagyok Star Wars rajongó. Félreértés ne essék, nem is az előzmény-trilógiát szeretném újra a vásznon látni. Számomra mindkettő korának tökéletes leképzése, a néplélekre szánt tökéletes termék, ami néha jobban, néha rosszabban sikerül, vagy megmozgat érzelmeket, vagy nem, de célját és eredetét illetően közös gyökerei vannak: az egész családot szórakoztatni akarja.

 

A Star Wars nekem mind a kettőnél több: több pár, közepesen szimpatikus karakter űrcsatájánál, több Leia és Han évődő, meg Anakin és Padmé nyálas szerelménél, több a droidok rémisztően idegesítő beszédénél és füttyögésénél, több a jó és a gonosz örök harcának legújabb mesébe illő feldolgozásánál. Nekem a Star Wars egy grandiózus űrtörténet. Egy korokon átívelő, monumentális eposz; egy űropera, ahol százmilliárdnyi különböző fajú lény sorsa a tét, ám mégis, a bolygók, birodalmak, lázadások és szövetségek története csupán apró pont a nagy egészben. Egy olyan galaxisról szól, amit a Jedik és a Sith-ek filozófiája határoz meg, amit a fény és a sötétség harcán keresztül megmutatkozó Erő tart mozgásban. Nem győz a jó, és nem bukik el a gonosz – csak egyensúly van. Egy képzeletet megmozgató csoda, aminek nagyságán épp úgy ámuldozik a bennem lévő izgatott-érdeklődő gyerek, mint apró összetevőin.

 

Nem, azt azért én sem vártam, hogy ilyen lesz a film (azért valahol, a lelkem mélyén reménykedtem, de bőszen elfojtottam az elmúlt évben) – de pont ezért nem is tudtam, hogy minek örülnék igazán. Kaptunk egy korrekt XXI. századi szórakoztató sci-fit (ilyen értelemben kitűnően továbbviszi a szellemiséget), annyi nosztalgiafaktorral nyakon öntve, amennyi menthetetlenül eláztatta a forgatókönyvet, meg egy nagy adagnyi kérdést, amire jó eséllyel majd csak négy év múlva kapunk választ (addig meg reménykedünk, hogy mögöttük valóban koncepció húzódik meg, és nem logikai hiba). Én csupán egy oknál fogva vagyok dühös: hogy még Lucas előzmény-trilógiája is sokkal merészebb, bátrabb és eredetibb volt, mint amit Abrams összehozott. Lehet szidni Lucast, meg Jar Jart, meg a CGI-t, meg a látványt, meg bármit, de Lucas legalább próbálkozott – Abrams még azt sem. Ezt nem tudom neki megbocsátani.

 

Takács Gábor

Az első gondolatom az új Star Wars film nézése közben: Lucas, miért nem ilyen filmeket csináltál 10-15 éve? A második: az a fene nosztalgia. Ez egy franchise film, a Star Wars már nem a Csillagok háborúja, hanem egy jól felépített brand, és igen, a Disney nagyon is jól fogja tenni, ha addig üti a vasat, amíg még meleg. Pont azt nyújtják, amire a rajongóknak szükségük van. Az emberek többsége ugyanis nem az előzménytrilógia miatt szeretett bele a sorozatba, hanem Luke, Leia és Han kalandjai miatt – nekik X-szárnyúak és Tie-vadászok, Ezeréves Sólyom és Darth Vader kell, nem klónhadsereg és ugráló Yoda. Lucas ezt nem ismerte fel, viszont most visszakanyarodtunk oda, ahol félrecsúsztunk.

 

Az ébredő Erő első fele bizony igazi kéjutazás. Remek karakterek, vicces helyzetek, új ötletek, de ugyanakkor ismerős pillanatok, helyszínek, szereplők. Ez a Star Wars olyan, amilyet mindannyian továbbálmodtunk gyerekkorunkban. Viszont a második felére Abrams és csapata visszakozott, nem merte bevállalni, hogy valami teljesen újat mutassanak, inkább lemásolták a jól bevált recepteket, ettől viszont az egész film a végére egy furcsa remake-ké vált. És erre mondom én, hogy fene a nosztalgiába. Ne azzal akarjanak elvakítani, hogy csak felidézik a gyerekkori élményeimet! Adjanak nekem valami újat! Terebélyesedjen a saga, ne ugyanazt meséljék el, amit már ismerek! Ettől persze még jó kezdés Az ébredő Erő, minden hibája ellenére tényleg Star Wars mozi, amit sokan rajongva fognak szeretni, sok remek pillanattal és egy erős folytatás ígéretével – én ebben a folytatásban bízom.

 

Vörös Eszter

Még éppen abba a korcsoportba tartozom, akik gyerekként a régi trilógiát ismerhették meg elsőként, leginkább a tv-ből vagy videókazettán, így számomra leginkább annak a hangulata jellemzi a Star Wars univerzumot. Bevallom, az új trilógia híre annak idején egyáltalán nem hozott lázba, nem is néztem meg egyik epizódot sem rögtön, évek is elteltek közben – talán a harmadik részre voltam leginkább kíváncsi, mert érdekelt, hogy hogyan valósul meg az átkötés a klasszikus részekhez. Ezek után most valahogy jobban elkapott a hangulat, örültem, hogy újra láthatom a kedvenc karaktereimet a hetedik epizódban.

 

Nem érkeztem kiemelt elvárásokkal az éjféli vetítésre, nem akartam semmiben logikát vagy értelmes történetvezetést keresni, nem vártam hatalmas meglepetéseket, csak egyszerűen jól akartam szórakozni, és ez nagyjából sikerült is. Úgy alakult, hogy minden olyan jelenet, ahol magamban mégis felszisszentem (mert különösen kínosnak éreztem, amit épp a filmvásznon látok), Kylo Ren alakjához kapcsolódott (pedig a potenciál magában a karakterben bőven ott van), bár még mindig kevésbé lehet vele kikergetni a világból, mint a Christensen-féle Anakinnal. Mindezek ellenére sok kellemes csalódás is ért: Rey és Finn, Poe vagy éppen az idősödő Han Solo sokkal inkább olyan karakterek voltak, akikért szívesen izgulok, akiknek kíváncsi vagyok a sorsára, és nekem nagyjából ennyi számít igazán az SW univerzumban.

 

Különösen tetszett, hogy végre kicsit emberszerűbb oldalát ismerhettük meg a rohamosztagosoknak, több kisebb-nagyobb jelenet által végre nem csak arctalan katonák tömegeként tekinthetünk rájuk. Nem feledkezhetünk meg BB-8-ről sem, aki az első igazán szerethető droid, aki nem kerget az őrületbe, egyértelműen ő a kedvenc. Összességében azt hiszem várakozó álláspontra helyezkedem, kíváncsi vagyok, ez után a hosszú bevezető után mi minden vár még ránk a továbbiakban.