Főkép

Meglehetősen gyerek voltam még, amikor felfedeztem magamnak a krimit. Természetesen minden Agatha Christie-vel és a Tíz kicsi négerrel kezdődött, de azután sorra jöttek a klasszikus kemény krimik is Raymond Chandler és Dashiell Hammett tollából. Így találtam rá a polcon James Hadley Chase Biztosabb, ha meghal című regényére is: s ettől a pillanattól egyik kedvenc olvasmányom. Amikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt róla, ki a szerző. Nem tudtam, hogy szerencsés kezem van, mert a Chase-könyvek közül egy inkább hard boiled, mind thriller típusút sikerült találnom. Még azt sem tudtam, hogy a könyv húsz-harminc évvel későbbi, mint a Chandlerek és Hammettek. De megtetszett a hang, a bátor újságíró elbeszélése, s a fordulatos cselekmény.

 

Épp ezért ajánlom ma is bátran mindenkinek ezt a nálunk szerény kiadásban, majdnem harminc éve megjelent könyvet. Szerzője, az amerikai regénytémák ellenére brit Chase nem igazán foglalhatta el a méltó helyet a magyar krimirajongók szemében: kötetben ugyanis mindössze öt krimijét (A bűnös mindig fél, Az aranyhal nem bújhat el, Biztosabb, ha meghal, Gyilkos embercsempészek, Miss Blandish nem kap orchideát) és egy bűnregényét (Akar életben maradni?) adták ki nálunk: ráadásul ezeket is szinte mind a nyolcvanas években. Bár a Rakéta Regényújság és az IPM még további tizenkét művét jelentette meg, ezek az újságközlések igencsak nehezen elérhetőek az átlagolvasó számra. Így azután előállt az a furcsa helyzet, hogy míg külföldön Chase-t együtt emlegetik – mondjuk – Chandlerrel, nálunk sokan még életükben nem hallottak róla, vagy legfeljebb egy írónak gondolják a sok-sok másodosztályú krimit gyártó amerikai közül. Ez annál inkább érdekes, mert az 1906-ban Londonban született, s 1985-ben egy svájci városkában elhunyt Chase már első regényével is magára haragította az amerikai kritikusokat és írókat (példul Raymond Chandlert is), mivel brit létére, s úgy, hogy sohasem járt még Amerikában, „ellopta” az ottani noiros hangulatot és témákat – vagyis már első regényében, a nagy port felvert, tulajdonképpen rosszul (is) végződő Miss Blandish nem kap orchideát-ban olyan hitelességgel, hűséggel, megdöbbentő pontossággal és mocskossággal ábrázolta az amerikai alvilágot, ahogy más korábban nem.

 

A Biztosabb, ha meghalt 1954-ben jelentette meg, s ebben is a sötétség mélyére viszi az olvasót. Főhőse, a vakmerő oknyomozó újságíró egy régi bűneset nyomába ered: már egy éve, hogy Weldenben eltűnt egy csinos lokáltáncosnő, Fay Benson. Az öltözőjéből, pár perccel azután, hogy hívták a számához. Ráadásul iratok és pénz nélkül, egy szál flitteres fellépő ruhában… Vajon mi történhetett vele? Látott-e valamit a két portás? S hová vezetnek azok a balesetek, öngyilkosságok és gyilkosságok, amelyek gyors egymásutánban követték a lány eltűnését? Hősünk nyomozni kezd kissé fafejű, de kedves barátjával, Bernie-vel együtt, s elég gyorsan golyózáporban találja magát. A nyomok ráadásul egy kisvárosba, a látszólag idilli Tampa Citybe vezetnek, ahol azonban csak a pénz beszél, s a városi vezetőknél már csak a rendőrség a korruptabb. Chet Sladen bujkál, rejtőzködik, blöfföl, dumál, lő – de nem adja fel. Mi pedig viharos gyorsasággal haladunk a vaskos, de letehetetlen regényben a végkifejlet felé…

 

Boldog lennék, ha egy kiadónak eszébe jutna, hogy James Hadley Chase életműve még tartogathat meglepetéseket. Abból ítélve azonban, mennyire csak a friss újdonságokra nyitott a könyvpiac és a krimivásárlók pénztárcája, tartok tőle, még sokáig csak a könyvtárakban, antikváriusoknál vagy szüleink könyvespolcán fellelhető műveivel kell megelégednem. Azokat viszont – élükön a Biztosabb, ha meghallal – bizalommal ajánlom mindenkinek.