Főkép

A wikipédia szerint Ozzynak a tizenegy sorlemezen kívül eddig öt koncertlemeze és öt válogatásalbuma jelent meg. Ezért aztán teljesen jogos a kérdés, mi indokolja egy újabb gyűjteményes korong kiadását? A választ véleményem szerint sosem fogjuk megtudni, és személy szerint különösebben nem is érdekel. Egy biztos, akárcsak a klasszikus könyvek estében, bizonyos előadókat muszáj megismertetni a következő generációkkal, és mivel a zeneiparban a nemzedékváltás sokkal rövidebb idő alatt bekövetkezik, mint mondjuk a könyvkiadásban, nem tiltakozom, ha a valóban kiemelkedő muzsikusok legjobb művei folyamatosan megtalálhatóak a boltok polcain.

 

Márpedig Ozzy Osbourne egyértelműen meghatározó figura, aki a Black Sabbath énekeseként maradandót tett le a képzeletbeli asztalra, és ezt a mutatványt szólistaként is megismételte. Azt természetesen nem állítom, hogy ennek a bő harminc évnek minden pillanata kiemelkedő lenne, de az biztos, hogy minden fémzene-kedvelő talál benne olyan korszakot, amit szerethet, amiért lelkesedni képes, és amit évek múlva is szívesen hallgat.

 

Időrendben haladva nálam a Bark at the Moon volt az első olyan Ozzy-lemez, amit gyakorlatilag a megjelenése óta szeretek, és időről-időre meghallgatok. Ebben nagy szerepe van a címadó szám klipjének, ami ifjúkorom meghatározó darabjának bizonyult, korábban elképzelni sem tudtam hasonlót – és persze a királyi tévé sem vitte túlzásba a metalklipek sugárzását. Az ebben hallható Jake E. Lee gitáros játékával feledteti Randy Rhoads hiányát, egyébiránt ez az egyszerű, de nagyszerű nóta még mindig tele van energiával, bizonyítási vággyal, mintha egy pályakezdő banda tolongana a mikrofon előtt, nem pedig egy befutott énekes venné fel soron következő lemezét.

 

 

Pár év szünet után a sokkal nyugisabb, kiérleltebb No More Tears album hozott össze bennünket, ami ugyan lassabb volt elődeinél, ellenben megvolt benne az a súlyosság, amivel például a Slayer döngölte földbe a hallgatókat. Teljesen érthető, ha erről rekord mennyiségű (3!) tétel került fel erre a válogatásra. Az ezt követő Ozzmosis CD sem volt rossz, erről a „Perry Mason” gyakorlatilag bármelyik koncert alapvetése lehet. Amit Ozzy ezt követően csinált, az viszont már cseppet sem nyűgözött le, és bár mindegyik lemezt tisztes, vállalható munkának tartom, az évtizedek, az alkohol és egyéb tudatmódosító szerek nem múltak el nyomtalanul Ozzy felett.

 

 

Zárásként még annyit, hogy a tehetősebbek mindenképpen a kétlemezes DVD verziót vegyék meg, ami annyival tud többet a CD-nél, mint mondjuk egy Ferrari a Suzukinál. Nem a videoklipek miatt javaslom (bár azok között van pár emlékezetes), hanem a koncertfelvételekért, amelyeken ha jól néztem, minden muzsikus látható, aki valaha együtt zenélt Ozzyval.

 

Előadó:

Ozzy Osbourne

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Crazy Train

2. Mr. Crowley

3. Flying High Again

4. Over The Mountain

5. Bark At The Moon

6. The Ultimate Sin

7. Miracle Man

8. No More Tears (edit)

9. Mama, I’m Coming Home

10. Road To Nowhere

11. Perry Mason

12. I Just Want You

13. Gets Me Through

14. Changes (with Kelly Osbourne)

15. I Don’t Wanna Stop

16. Let Me Hear You Scream

17. Paranoid (korábban meg nem jelent koncertfelvétel)

 

Diszkográfia:

Blizzard Of Ozz (1980)

Diary Of A Madman (1981)

Speak Of The Devil (1982) - koncert

Bark At The Moon (1983)

The Ultimate Sin (1986)

Tribute (1987) – koncert

No Rest For The Wicked (1988)

Just Say Ozzy (1990) – koncert

No More Tears (1991)

Live And Loud (1993) – koncert

Ozzmosis (1995)

Down To Earth (2001)

Live At Budokan (2002) - koncert

Black Rain (2007)

Scream (2010)