Főkép

A blockbusterek természetükből fakadóan nem arra hivatottak, hogy elgondolkodjunk a világrengető problémákon, hogy megértsük az emberek és társadalmak működését, hanem hogy eltöltsük egy-két kellemes órát a hűvös moziteremben, kikapcsoljunk, megfeledkezzünk a külvilágról és csak úgy szórakozzunk, miközben pattogatott kukoricát majszolunk és cukorral teli üdítőt szürcsölünk. Igen, a blockbusterek többsége nyáron érkezik, amikor a célközönségük jobban ráér moziba menni, és amikor az ember is nyitottabb a spontán, komoly mondanivaló nélküli szórakozásra. De persze az ilyen filmek között is van különbség: az egyik véglethez a semmi vagy csak minimális történést felmutató, a karakterfejlődést nagy ívben kikerülő sztorik tartoznak, és persze vannak a remek történetet, karakterfejlődést és kulturált szórakozást nyújtó alkotások – én egyértelműen ez utóbbiak közé sorolom A galaxis őrzőit.

 

A történet 1988-ban kezdődik. Peter (Chris Pratt) anyja éppen meghal a kórházban, erre a gyerek kirohan a mezőre, ahonnan egy űrhajó felemeli, mint ahogy régebbi filmekben a teheneket szokás. Majd jó 20 évvel később vesszük fel a fonalat a galaxis egy távoli szegletében, ahol az azóta férfivá nőtt Peter egy lakatlan bolygóról akar ellopni egy gömböt. Naná, hogy ez a gömb többeknek is kell, és persze, hogy Peterre vérdíjat tűznek ki a hoppon hagyott tettestársai. Hősünk ebben a helyzetben fut össze a békés Xandar bolygó fővárosának egyik terén Gamorával (Zoe Saldana), aki szintén a gömböt akarja, valamint Mordállyal, a génmanipulált fejvadász mosómedvével és Groottal, Mordály szövetséges lépegető fájával, akik pedig Petert akarják begyűjteni. A téren bemutatott akciók miatt börtönbe kerülnek, ahonnan megszökve olyan kalandban lesz részük, ami nem csak az ő életüket változtatja meg…

 

Nem vagyok nagy képregény-film szakértő, sőt, eddig ki is maradtak az életemből az ilyen alkotások, mégis annyira szórakoztató ez a mozi, hogy el is felejtettem, Stan Lee univerzumához tartozik – simán elmehetne egy önálló filmsorozat kezdetének. Mert igen, nagyon is látszik rajta, hogy szeretnék folytatni, ezért több kaput is nyitva hagytak, amin a történet továbbhaladhat majd. Szerintem érdemes lesz folytatni, hiszen úgy képregény-film, hogy nincs benne egyetlen agyonhájpolt képregény-figura sem, így mindenki élvezheti, nem csupán a fanok.

 

A szereplők remek dinamikával játszanak, a dialógusok hol csattanósak, hol érzelmesek, de egyikből sincsen túl sok. Mondjuk nálam a beszélő mosómedve viszi a prímet. Mordály az a fajta szereplő, akit nemcsak azért lehet szeretni, mert remek beszólásai vannak és tök laza, hanem mert közben mély, baráti érzései is vannak Groot iránt. Párosuk azért működik olyan jól, mert a klasszikus magas-alacsony toposzra épül, és bár az ember a magastól várná a nagyobb dominanciát, itt máshogy van, és ez bizony üdítően hat. Drax (Dave Bautista) a filmben a kolosszális erőt hozza el nekünk, azt a fajtát, amit a zs-kategóriás filmekben lehet találni, mégis megváltozik a végére. Chris Pratt olyan, mintha a 80-as években ragadt volna, mégis rettenetesen mai. Persze ő is rettentően laza és rengeteget téved és rosszul cselekszik, mégis képes fejlődni. Kiemelendő, hogy a főszereplők mellett a mellékszereplők is hatásosak. Glenn Close, mint Xandar vezetője, Michael Rooker, a fosztogatók vezetője, aki Peternek apja helyett apja, Benicio Del Toro, a különc gyűjtő és Christopher Fairbank, az orgazda. De érdemes figyelni a cameokra is, hiszen feltűnik Laura Haddock a Da Vinci démonai-ból, Greg Henry a The Killing-ből, Nathan Fillion a Castle-ből, de még maga Stan Lee is pár pillanatra.

 

A vizuális csapat minden tagja remek munkát végzett. Élvezetes díszleteket teremtettek, remekül animált lényeket hoztak létre és úgy átváltoztattak egyes szereplőket, hogy fel se ismertem őket. Például Karen Gillant két és fél évadon át figyeltem a Doctor Who-ban, de most meg se ismertem. A látvány mellett a zene volt a másik, ami magával ragadott. Mert ki várna egy futurisztikus sci-fiben 70-es és 80-as évekbeli zenét? Szerintem senki, itt mégis remekül működött, emellett tökéletes összhangban volt a klasszikus filmzenével.

 

Véleményem szerint A galaxis őrzői önmagában is érvényesülni tudó film, ami értelmesen szórakoztat, kimunkált CGI-val rendelkezik, igazi karaktereket mutat be és nem ad több csatajelenetet, mint amennyit maga a történet megkövetel. Nem vagyok a képregény-univerzumok ismerője, mégis magával tudott ragadni és szórakoztatni ez a mozi, ami szerintem fontos egy ilyen jellegű film esetében. Szóval, aki hasonlóan laikus, mint én, az is nyugodtan üljön be a moziba és minimum 3D-ben nézze meg… nem fog csalódni.

 

Utóirat: Valaki mesélje már el nekem, hogy egy magnókazettát 20 évnyi agyonhallgatás után hogyan lehet ugyanolyan minőségben hallgatni, mint a kezdetekkor.