Főkép

Ha egy hosszabb bekezdésnél többet írok Bartosz Sztybor és Piotr Nowacki különös képregényéről, akkor – legalábbis egy nyelven – több szöveg kerül ebbe az ajánlóba, mint a kifejezetten a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválra készült, harminckét oldalas füzetbe. (Ráadásul az is ismertető, vagy magyarázat, és nem tartozik szorosan a képi anyaghoz.) Azt hiszem, ez önmagában sokat elárul a két lengyel szerző elképzeléseiről és céljairól. Vagy legalábbis a munkamódszereiről.

 

Leginkább a némafilm viszonylag korai korszakának börleszkjeihez tudnám hasonlítani a koncepciót, és nem elsősorban a fekete-fehér belső lapok miatt, hiszen ez a Nero Blanco kiadványainak alapvető jellegzetessége, hanem más külsőségek okán. A történetek gyakorlatilag színtiszta cselekményből állnak, első ránézésre egészen kurták (habár a külső megtévesztő lehet, de erről majd picit később), és pár szónál nem igényelnek többet magyarázatként vagy közbevetésként. Egyszóval nagyjából azt a felfogást képviselik a maguk képi módján, mint, mondjuk, Buster Keaton vagy a nálunk Stan és Panként ismert Stan Laurel és Olvier Hardy rövidfilmjei. Épp csak a tematika egészen korszerű – vagy ha úgy akarjuk felfogni: időtlen.

 

Különösen a „Kapcsolatok” című… – na most itt nagy bajban vagyok, történetnek ugyanis aligha lehetne nevezni ezeket a képkocka-sorokat, de még a sor is túlzás, hiszen amíg a tér egyfajta egysége megmarad a „paneleken”, addig egészen furcsán „pereg” az idő –, szóval dupla oldal erősen filozofikus, mivel végigolvasásához folytonosan döntenünk kell. Míg minden – több értelemben is – így vagy úgy kapcsolódik benne, addig a szálak többször is, jobb kifejezés híján, elágaznak, hogy magunk hozzunk létre (nem teljesen tetszőlegesen) valamiféle sorrendiséget, és adjunk értelmet a cilinderes alak életúttöredékében felbukkanó elágazásoknak. Így aztán maga a cím talán kissé megtévesztő, ugyanis nem feltétlenül holmi férfi-női kapcsolatok, mint inkább a választásokkor előforduló és a rajzi megoldásokban alkalmazott kapcsolódások kerülnek a „mese” homlokterébe.

 

Talán még ennél is hangsúlyozottabban, ám nem képi trükkökkel jelenik meg a választások szerepe a „Döntések” című – itt könnyebben ki merem mondani, hogy – történetben. Az elágazásokat itt mindenféle mókás vonalazások jelzik, és nagyon oda kell figyelni, hogy mit hogyan követünk, lévén, hogy az olvasás aktusa ismét nem a hagyományos rendszert követi, hanem párhuzamosságot igényel, és/vagy a szó legszorosabb értelmében lineáris, nem pedig jobbra és lefelé halad, mint egy hagyományos könyv vagy szuperhős képregényfüzet esetében. Ezzel szemben a „Lehetőségek” kimondottan tradicionális cselekményvezetésű, a választás problematikája pedig a tűz és a jég, vagyis bizonyos eltérő állapotok inherens összeférhetetlenségéből ered.

 

És hogy ennek kifejezésére miért épp a képregény a legalkalmasabb? Gondoljuk csak át, elérte-e ugyanilyen hatásosan ugyanezt például B. S. Johnson Szerencsétlenek című regénye (az eredeti, dobozolt változat, nem a magyar egybefűzött kiadás) vagy filmen a Krysztof Kieslowski-féle Veronika kettős élete? Meg fogjuk látni, hogy nem, vagy legalábbis egészen másként. (És talán az sem lehet véletlen, hogy az elágazó-párhuzamos történetek kérdése több lengyel alkotót is foglalkoztat.) A lényeg, hogy a Nero Blanco Comix nem hazudtolta sem meg önmagát, sem kiadói filozófiáját, és ismét valami – nem amerikai értelemben vett – különlegességgel rukkolt elő.