Főkép

Az észak-karolinai illetőségű Bloody Hammers az amúgy meglehetősen telített okkult/retro rock szcénán belül is elég fura madárnak számít. A zenekart Anders Manga helyi darkwave hős alakította feleségével, a zongorán és orgonán (mi máson) nyomuló Devalliával még 2002-ben, és azóta szorgosan koncerteznek is zenésztársaikkal, viszonylag stabil felállásban, annak ellenére, hogy az első lemezt például teljes egészében Anders vette fel, mindenféle segítség nélkül. Ebben talán még nincs is semmi meglepő, a zenében viszont annál inkább. A muzsika ugyanis olyan, mintha összeeresztették volna Nick Cave-et, a Sisters of Mercyt, a korai Black Sabbathot és Alice Coopert, hogy nesztek, srácok, itt van néhány fuzz pedál, akkor most tessék szépen dalokat írni.

 

Ez a gyönyörű zűrzavar sajnos nem minden esetben működött az első két lemezen (főleg a hullámzó színvonal miatt), és bár egy szűk rétegnek biztos remek szórakozást jelentett, nem igazán talált utat a rajongók szívéhez és nem is váltotta be a hozzá fűzött reményeket (legalábbis az enyémeket biztos nem). A mostani, harmadik album viszont könnyen lehet, hogy meghozza a várt elismerést a Manga családi cirkusznak, mert egyrészt egy jóval nagyobb kiadónál, a Napalm Recordsnál jelent meg, másrészt pedig sokkal összeszedettebb és hangulatosabb, mint elődei, pedig hangulati téren az előző két korongnak sem volt miért szégyenkeznie. Most azonban elég csak ránézni a borítóra, és az embert máris elfogja egyfajta kellemes borzongás. Bár sajnos az első két album cicis nénis mascotját elhagyták, a mostani moziplakát-jellegű festmény is remekül előrevetíti a ránk váró izgalmakat.

 

 

Atmoszféra terén a muzsika nagyjából ugyanabból az alomból való, mint a ‘70-es évek csodás olasz giallo és brit Hammer horrorjai – szinte várom, hogy Vincent Price melyik pillanatban lép elő valamelyik sötét sarokból a színre fújt drakulák mögül, hogy maníros hangon előadjon egy kisebb monológot vagy egy Poe verset. Természetesen a szövegek is ezt a vonalat erősítik, és egytől egyig jó kis ponyvahorror sztorikat mesélnek el naplementétől rettegő falusiakról, halálos árnyékokról és vérivó kultistákról, úgyhogy a hangulat adott. Egyébként nem véletlenül lovagolok ezen a hangulati témán ennyit, mert ha erre nem nyitott valaki, vagy nem kapja el akár első pillantásra/hallgatásra, akkor valószínűleg a zene sem fogja meggyőzni, mert az, ha nagyon szét akarjuk szedni, nem egy nagy megfejtés.

 

A háttérben ugyanis a primitívség határát súroló dobtémák csapkodnak a szintén eléggé alapra vett basszusokkal, hogy meghagyják a rivaldafényt a főhősöknek, a zsizsegő, de ennek ellenére kissé erőtlen gitároknak, a szintis színezéseknek és effekteknek, meg persze az éneknek, ami hol a darkwave-es, hol a rockosabb oldalt erősítve édesget vagy átkoz meg. A Manga család feje bár nem egy hangszálakrobata, nagyon okosan használja a hangját, és mind az alterosabb („Welcome to the Horror Show”, illetve „Death Does Us Part”, ami, kövezzetek meg, de akár HIM is lehetne), mind a keményebb („Dead Man’s Shadow on the Wall”) dalokban remek slágeres dallamokat hoz. 

 

 

Az én kedvencem a fentieken kívül még a „Second Coming” című tétel, ami Goblinos csontzenéjével már az elején megvett kilóra, de egyébként is kitűnő keresztmetszetét adja a zenekar két fő inspirációs forrásának, vagyis a gothic és a déli/doom rock stílusnak. Érdekes módon az Under Satan’s Sun egyedül csak a címadóban botlik meg egy kicsit, ahol Anders olyan hamis, hogy azért bármelyik általa megidézett horrorfilmben rögtön küldenék is a kínzókamrába.

 

Ennek ellenére, vagyis mindezekkel együtt nagyon is ajánlom a Bloody Hammerst minden érdeklődőnek, és őszintén remélem, hogy ezzel a lemezzel és az érdekes színfoltot jelentő zenéjükkel egy szélesebb réteget is meg tudnak majd szólítani.

 

A zenekar tagjai:

Devallia – zongora, orgona

Anders Manga – ének, gitár, basszusgitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. The Town That Dreaded Sundown

2. Spearfinger

3. Death Does Us Part       

4. The Moon-Eyed People            

5. Second Coming

6. Welcome to the Horror Show

7. Under Satan’s Sun        

8. Dead Man’s Shadow on the Wall        

9. The Last Alarm

10. Necromancer

 

Diszkográfia:

Bloody Hammers (2012)

Spiritual Relics (2013)

Under Satan’s Sun (2014)