Főkép

A zene örök, a terjesztése formai okok miatt meglehetősen esetleges. Magyarországon a Hangvető Kft. vállalta fel azt a szélmalom harcot, hogy gondozásába veszi a ECM kiadványok forgalmazását, hogy újra elérhetőek legyenek belföldi megrendeléseken keresztül is, akár közvetlenül egy-két bolt polcain a jazz és a klasszikus zene nagyformátumú művészeinek albumai. Ha az üzlet egyszer beindul... szeretnénk mondani, de valójában ez egy olyan iparág, amely addig életképes, amíg vannak olyan emberek, akik szeretik a muzsikát tárgyiasítva, egy szép tokban, igényes fotókkal kísért füzetecskékkel együtt élvezni. Erre érzett rá az ACT lemezkiadó, amelynek lemezeit a Hangvető szintén felkarolta, és így számos európai jazz zenész kiváló albuma is elérhetővé vált itthon.

 

Két ilyen kiadványról szól ez az írás egyszerre, amelynek oka egyszerűen az, hogy bár egymástól független muzsikusokról van szó, mind a ketten egy 2003-as esemény forrásából tűnnek táplálkozni idén megjelent albumaikon. Méghozzá a nemzetközi jazz élet nem egy jelentéktelen eseményéről van szó, hanem valami egészen különlegesről, amelynek ha csak távoli árnyai is ezek a korongok, már önmagában ez a tény igazolni látszik, hogy érdemes ezeket beszerezni.

 

2003 nyarán egy élő legenda, Pat Metheny (gitár) egy kivételes európai körutat tett, amelynek során olyan kikötéssel vállalt el több európai országban „Artist in Residence” projekteket, hogy túlnyomórészt az ország vagy a környező országok neves művészeivel lép csak fel ugyanabban a városban, több estén, különféle formációkban. Ennek első nagy állomása volt a Jazz Baltica fesztivál, ahol július 4-én még csak Dominic Miller projektjében szerepelt egy „Fragile” improvizáció erejéig, de a következő este már teljess gőzzel, először saját trióját Michel Brecker-el (szaxofon) kibővítve mutatta be, majd csatlakozott Esbjörn Svensson (zongora) triójához, amely Nils Landgren éneklésével is kiegészült egy téma erejéig, hogy aztán a harmadik este jöjjön el az igazi őrület, amikor egy koncerten belül Metheny adott valójában hármat.

 

 

Az elsőt Ulf Wakineus-al (gitár) duóban, a másodikat – egészen fantasztikusat – a környező helyi erőkkel színesítve, hogy a végén egy amolyan gigasztár formációban egy színpadon lépjen fel Michael Brecker, Nils Landgren (ének, pozan), Esbjörn Svensson (zongora), és az előző koncerten is játszó Lars Danielsson (nagybőgő), Wolfgang Haffner (dobok), és természetesen az egész estét végig gitározó Pat. És hogy mi köze van ezeknek a koncerteknek a most megjelent lemezekhez?

 

 

Wakineus nemcsak azzal teszi nyilvánvalóvá, hogy Metheny-re, mint a számára meghatározó muzsikusok egyikére hivatkozik, hanem rögtön a „Ballad for E” kompozícióval nyitja a korongot. Ezt a témát Magnus Östrom, az egykori E.S.T. dobosa komponálta a tragikus hirtelenséggel, búvárbalesetben elhunyt Esbjörn Svensson, a trió zongoristája és egyben barátja számára, amelyet első szólólemezén zenekaruk nagybőgősével, Dan Berglund-al és Pat Metheny-vel közösen játszottak fel. Egészen elképesztően jól sikerült felvétel, szinte kiált azért, hogy ez a három ember egy egész lemezt rögzítsen egyszer, ami valószínűleg sohasem fog megtörténi, bár ne legyen igaz ez a predikció. Wakineus nem szégyenlős, két gitáron ő is ezzel a szerzeménnyel emlékezik és közben szinte minden hangjával referál a nagy gitárikon, Pat hangzására, hogy azt követően ezt az erősen áttételes tiszteletkört letudva, minden szerzemény köré egy kis magyarázatot körítve felszabadultan gitározzon végig egy meglehetősen változatos programot.

 

Az eredmény egy minden tekintetben dinamikus, akusztikus gitáralbum, amelyen Wakineus `loop`-olja a gitárokat és így minden szólamot maga szólaltat meg. Talán érdekesebb lett volna, ha minden témához csak egy hangszert használ, de érezhető az erős vágy a körökre való improvizációk iránt, amely egy szál gitáron viszont már akkora formátumú művészt kívánna meg, mint Metheny. Összességében mégis egy kellemes zenehallgatás élményét kínáló korongról van szó, amelyen a gitározás történetének rengeteg stílusjegye jelenik meg.

 

Nils Landgren most egy éneklős albumot készített, amelyen a társak minden tekintetben alárendelik magukat Landgren énekének és pozanjátékának. Ezen az albumon is roppant széles a merítés: egy saját kompozíció 3/4-es ringásán át a skandináv erők standard hangulatú kompozícióin keresztül jutunk el James Taylor (ének) híres, „Don`t Let Me Be Lonely Tonight” szerzeményéig, amelyet Landgren a nevezetes Jazz Baltica koncerten Metheny és Brecker társaságában adott elő és amelyet maga James Taylor énekelt fel még Michael Brecker 2001-es lemezén (Ballad Book) Metheny, Herbie Hancock, Charlie Haden és Jack DeJohnette társaságában.

 

A Brecker, (Metheny) és Svensson iránti hommage még nyilvánvalóbbá válik a korong utolsó témáján, Svensson és Josh Haden, Charlie Haden fia szerzeményének felvétele alapján (Love is Real), amelyet nem fognak kitalálni kivel adott elő Landgren az ötvenedik szülinapjának tiszteletére tartott koncertsorozaton 2006-ban. Azzal a figurával, akivel itt beszélget még 2003-ban:

 

 

Nils Landgren-t sok mindenért lehet szeretni, ő egy amolyan igazi, érzelemdús reneszánsz személyiség, akinek a zenéhez való viszonya roppan érzéki, bájos, kecses és szofisztikált. Legújabb albuma is ezekben a jegyekben fogant, mindenképpen figyelemre méltó.

 

Nils Landgren: Eternal Beauty (2014)

 

Előadók:

Nils Landgren - pozan, ének

Michael Wollny- zongora

Johan Norberg - gitárok

Lars Danielsson- nagybőgő, celló (3)

Rasmus Kihlberg - dobok

Lisa Nilsson - ének (12)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Love Of My Life (Nils Landgren)

2. Another Kind Of Blue (Torsten de Winkel)

3. Broken Wings (Steven George, John Lang & Richard Page)

4. Don‘t Let Me Be Lonely Tonight (James Taylor)

5. Green Fields (Richard Dehr, Terry Gilkyson & Frank Miller)

6. One Frozen Moment (Johan Norberg)

7. Eternal Beauty (Michael Wollny / Eva Svensson)

8. Isn‘t It A Pity (George Harrison)

9. Get Here (Brenda Russel)

10. One More Angel (John Patitucci)

11. We Don‘t Need Another Hero (Terry Britten & Graham Lyle)

12. For Your Love [Quem Me Dera]
(Ivan Lins & Vitor Martins / English lyrics by Lisa Nilsson)

13. Dear Diary (Esbjörn Svensson / Per Holknekt)

14. Love Is Real (Esbjörn Svensson / Josh Haden)

 

Ulf Wakineus Solo: Momento Magico (2014)

 

Előadó:

Ulf Wakineus - gitárok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Ballad For E. (Magnus Östrom)

2. Momento Magico (Ulf Wakineus)

3. Liberetto (Lars Danielsson)

4. Hindustan Blues (Ulf Wakineus)

5. Requiem For A Lost Son (Ulf Wakineus)

6. Mail On My Mind (Ulf Wakineus)

7. Gnossienne (Ulf Wakineus)

8. The Dragon (Erik Satie)

9. Esperanto (Ulf Wakineus)

10. Preludio (Ulf Wakineus)

11. Notes For OP and Wes (Ulf Wakineus, Wes Montgomery & Bruce Johnson)

12. Sugar Man (Sixto Rodriguez)

13. La Mer (Charles Trenet)